Ollééééé :)

Megvan R. jegye is, most már tuti, hogy október 1-jén irány Isztambul :) :) :) :) :)

El nem tudom mondani, mennyire izgatott lettem, sosem utaztam még sehova ezzel a kis lüke lánnyal, akivel egy vérből valók vagyunk :)

Nékem csak...

Borzalmasan rosszat álmodtam ma. Illetve így elmondva nem annyira rossz, de akkor nagyon tragikusan éltem meg, már majdnem sírtam is álmomban, mikor hirtelen megszólalt az ébresztőm. A két lengyel lány ugyanis álmomban elrepült Budapestre, hogy beszerezzenek valamilyen anyagokat, amik kellenek a miniklubba. Az is nagyon rosszul érintett, hogy itt maradok egyedül, de az még inkább, hogy mi az, hogy ők mennek Budapestre, mikor nekem hiányzik annyira, hogy ihaj, én meg itt maradok, és nem lehetek ott velük, hogy megmutassam nekik. De mivel vezetői döntés volt, csak annyit tehettem, hogy megkértem őket, hogy fotózzanak és hozzanak túró rudit.

Szóval, az álmok nem hazudnak, igenis hiányzik az én legkedvesebb városom, és egyébként is érezhető már a csapatban, hogy mindenki visszaszámol. Azt hiszem, elfáradtunk kicsit. Meg a török - külföldi ellentét is igencsak megnehezíti a dolgokat, ha őszinte akarok lenni. 

Szólni vagy nem szólni

Már megint az örök kérdés, hogy jobb hallgatni, tűrni és csak magadban puffogni, vagy kimondani, ha valami gondod van, ha valami nem tetszik, ha valamivel nem értesz egyet, ha valamit máshogy szeretnél. Nem tudom eldönteni, hogy megalkuvó szeretnék lenni, sok "baráttal", vagy inkább megmondjam a magamét, és akkor sokan nem kedvelnek emiatt. Általában az utóbbit választom, aztán meg hüppögök, hogy miért nem szeret mindenki. De vajon tudnék-e rendesen aludni, ha politikusként lavíroznék folyton?

Zenemámor

Az a furcsa a Kispál számokban, hogy mikor megkérdezték, miről is szól a Csillag vagy fecske, elég nehezen tudtam összeszedni, miről is. Mert hát ezt nem lehet elmondani, ezt csak érezni lehet, mert hát olyan zagyva meg keszekusza, hogy valahogy csak egyszerűen tudod, de szavakba önteni. Meg nem csak ez az egy, hanem az összes. És a Quimby számok is, még csak azt sem tudtam soha eldönteni, hogy akkor a Most múlik pontosan-tól szomorú leszek vagy boldog.

De azt tudom, hogy ma megint legalább hússzor hallgattam meg az Ippon Lite-ot, és olyan hatással van rám ez a szám, mint valami furcsa bódítószer, minden érzést megnyit bennem és elvisz valahova messze-messze, de nem tudnám megmondani, hogy hova. De biztos szeretek ott lenni, hiszen nem hallgatnám újra és újra, ha nem.

És mielőtt még elgondolkodnátok, nem ittam semmit, tényleg csak a zene szállt a fejembe.

Vallomás

Az idő legnagyobb részében számomra is meglepő módon nincsen honvágyam. Megvan itt minden, ami kell, tudok kivel ökörködni, tudok kivel komolyan beszélgetni, van pihenés, munka és szórakozás is, egy teljesen másik világ, mintha szünetelne az otthoni Ivett kicsit. Ennek ellenére vannak olyan pillanatok, amikor egyes illatok, zenék felidézik, hogy mi is hiányzik igazán. Hiányoznak a reggeli kávék, holott nem is igazán szeretem a kávét, hiányzik a Károly kert, és a múltkor Kispált és Budapest Bárt  hallgatva ráébredtem, hogy eszeveszetten hiányzik a vár és a nyári fesztiválok, mikor minden hétvégén van valami, meg ráadásul még Kapolcs is most, és szerintem kb. 6 éve egyszer sem hagytam ki, most meg igen. Meg olyan alapzenék hiányoznak a gépemről, mint Palya Bea, Kaláka, Quimby, Ferenczi, Makám, Fabula Rasa, Biorobot, Szabó Balázs, LGT, Zorán, és még sorolhatnám. Nagyon nagy felelőtlenség volt elindulni nélkülük. :) Hiányzik a Duna és a nagy éjjeli séták a partján, hiányoznak az esti fények, a Szabadság híd, a biciklim, a hegedűm, a Szabó Ervin Könyvtár, hiányoznak a fröccsök, a Ráday utca, és most nem is akarok tovább gondolkodni, hogy mi még. Nagyon szeretek itt lenni, és élvezem a társaságot, de tudom, hogy sosem tudnék huzamosabb ideig külföldön élni ezek miatt, nélkül.