Vita és beismerés

Nagyon érdekes dolog történt ma velem. Egy nyáron megismert orosz-norvég sráccal keveredtem arról szóló vitába, hogy a törökök is arabok-e, és ezzel kapcsolatban, hogy csak azért nyitottak és segítőkészek-e, mert utána át akarnak verni. Mélységesen felháborított egyrészt az, hogy mi az, hogy minden indiai, pakisztáni, egyiptomi és török lényegében ugyanaz, mivel a vallásuk ugyanaz, másrészt az, hogy hogyan lehet megítélni egy olyan nemzet tagjait, amelyiknek a hazájában nem is élt még életében. Ezzel az erővel minden európai is ugyanaz, hiszen mind keresztények. Szerinte viszont ez más, mert a muszlimok között hiába vannak különböző csoportok, nem lehet megkülönböztetni őket. (Ááá, dehogy..)Természetesen egy csaknem rasszista egyént nehéz lesz meggyőzni arról, hogy nem teljesen úgy van, ahogy ő gondolja, de én belementem botor módon a vitába. Az meg csak dagadt és dagadt, és a végén már én voltam a hülye és vak, hogy nem ismerem fel a hasonlóságot az egyiptomiak és a törökök, és az óriási különbségeket az európaiak és az arab rassz között, illetve nem ismerem el, hogy a vallás hatással van a kultúrára.  Csak későn kaptam észbe, hogy ilyen emberrel, aki kiforgatja a szavaidat és nem is szeretné meghallani őket,  nem is érdemes leállni vitatkozni, addigra már teljesen felidegesített. 

Pontosan emiatt nem nagyon tudok mit válaszolni az olyan kérdésekre sem, hogy milyenek a magyarok. Mert milyenek? Én is magyarnak érzem magam, mégis teljesen más vagyok, mint bárki más, és minden ismerősöm is különbözik egymástól. Nem tudnék igazán közös jellemzőt mondani. Az olyan sztereotípiák, mint hogy pesszimisták vagyunk meg széthúzunk meg mindenen panaszkodunk lehet, hogy igazak, de én nem gyűjtök ilyen ismerősöket magam köré, épp elég vagyok néha én is magamnak. És akkor aki nem ilyen, az nem magyar? Vagy hány százaléktól lehet mondani, hogy egy nemzetre jellemző valami?

Viszont ami ennél is fontosabb, hogy elgondolkoztatott. Néhány napja kisebb vita alakult ki itt a blogon azzal kapcsolatban, hogy miért is nem ítélem el én a "szalonzsidózást". Tulajdonképpen teljesen jogos a kérdés. Ha ennyire felháborított az, hogy valaki az egész török nemzetet, sőt az egész "arab fajt" elítéli azért, mert néhány tagjával rossz tapasztalata volt, akkor miért nem háborodtam fel a listán? 

Nagyon igyekszem, hogy ne ítéljek meg nagyobb csoportokat viselkedésük alapján. Ez néha elég nehezemre esik, tekintve hogy pl. oroszok esetén tényleg többségében csak negatív tapasztalataim voltak, de akkor sem állok úgy hozzá valakihez, hogy nem akarok megismerkedni vele, vagy előre leírom, mert orosz. Azt hiszem, nem voltam igazságos (meg elfogulatlan sem) a lista kapcsán, a saját jellemzésem valóban nem volt különösebben zavaró, de nem helyezkedtem bele mások helyzetébe, hogy hogyan érezhették magukat azok, akik "rossz kritikát" kaptak. Úgyhogy elismerem, nagyrészt igaza volt Cs-nek. Továbbra sem a HÖK-öt ítélem el, mert az előzőek, vagyis hogy nem ítélek el csoportokat egyesek viselkedése miatt, továbbra is fennáll, de a listát felháborítónak tartom, bárki is követte el.

Az jutott most eszembe, hogy vajon én is ilyen csőlátású és korlátolt vagyok néha, mint aki miatt ez a bejegyzés született? Mert akkor ezen sürgősen változtatnom kell.

Rég várt nap

Több mint 2 év után találkoztam újra M-mel, de mintha ott folytattuk volna, ahol abbahagytuk. Jó volt végre kimozdulni a házból, felállni a számítógéptől, bár elindulni semmi kedvem nem volt az eső miatt. Aztán mikor 40 perces késés (hihetetlen ez a város), a buszút miatti rosszullét és kisebb félreértés után (másik Starbucksra gondoltunk) megláttam M-et, már nem is értettem, hogy lehettem ilyen hülye. :)

Lesétáltuk a lábunkat, 11-kor söröztünk a város felett, de a legfontosabb, hogy ő még nem fáradt bele a keresésbe (amibe én már kezdtem) és új lendületet adott nekem. Ráadásul megismerkedtem egy barátjával, aki most nyit új hotelt, és teljes ledöbbenéssel kérdezte, hogyhogy nem találok én munkát 4 nyelvvel. El is kérte gyorsan az elérhetőségeimet, reméljük, tud segíteni :)

Ami meg szintén nagyon vicces volt, hogy egyszer csak lenézve a földre megláttam egy 20 lírást a földön. Mosolyogva mondom a többieknek, hogy jéé, nézzétek, erre oda jön hozzám sietve egy srác, és a kezembe nyom még egy 20-ast, hogy azt is én ejtettem el. Még mielőtt bármit mondhattam volna (leginkább azt, hogy nem az enyém), már rohant is tovább. Szóval lett 40 lírám, ami úgy 5000 forint körül van. Igaz, végül többet költöttem egész nap, mert hihetetlenül drága ez a város, és alap volt, hogy a talált pénzből meghívom a többieket egy kávéra, de mégis, egész nap mosolyogtam. Kimozdulok 2 hét után, erre ilyen jó napom lesz :)

És a vége sem volt semmi, találkoztunk két török ismerőssel, akit Budapesten ismertem meg egy gyors vacsora alatt, és elmentünk velük, még egy törökkel meg két olasszal beszélgetni meg iszogatni. Az olasz lány csak franciául és angolul tudott, az olasz srác csak olaszul, így aztán volt olyan mondat, ami elhangzott törökül, én lefordítottam a lánynak angolra, ő meg a srácnak olaszra, de olyan is volt, hogy ő fordított nekem vissza a franciából, vagy a törököket kértem meg, hogy akkor most mondják el törökül a franciát. Amit meg végképp nem értettem, azt megkérdeztem magyarul, utána elmondtam törökül vagy angolul. Így aztán az asztalnál ülő 7 ember 5 nyelvet használva töltötte az estét. Az ilyen esték miatt érdemes nyelveket tanulni, többek között. Olyan jó érzés volt váltogatni :)

Kellett ez a nap már nekem. :)

Különös egybeesés

Mások szerint biztosan csak egy sima véletlen az, hogy miután tegnap megjelent az interneten a lakcímem, és én ezt felháborítóbbnak találtam, mint a lista ügyet, ma betörték egy kővel az ablakunkat. Nem betörtek, nem vittek el semmit, nem másztak be, csak bedobtak egy követ. De biztos semmi köze nincs egymáshoz a kettőnek. 

Én ennek ellenére az összeesküvés elmélet gyártók táborát gazdagítom. 
Amúgy érdekességként, a listás bejegyzésemet minden eddiginél többen olvastátok. 

Magyar nyelv

Én meg már azt hittem, hogy ismerem a nyelvünket. De mostanában folyton olyan kérdéseket kapok, amelyekre nem tudok válaszolni.

1. Mi a különbség a kettő között: rémít és rémiszt?

2. Mi köze a bundához a bundázásnak?

3. Milyen erdő a berek?

4. Mi a különbség a filmszemle és a filmfesztivál között?

5. Az ötöl-hatol ugyanazt jelenti, mint a hebeg-habog?

Azt is észrevettem, hogy csomó szót ismerek, de nem tudnám megmondani a jelentésüket. Nem tudnám megmondani, melyik az almárium, a komód, a stelázsi és a vitrines szekrény között, a hokedli és a zsámoly között, vagy hogy hívják azt a bigyót, amit a lefolyóba teszünk, hogy ne duguljon el a hajtól, vagy amit beledugunk a konnektorba. Vagy hogy hívják azt a típusú lányt, aki el van kényeztetve, és semmi sem elég jó neki, hanem mindent csak kifogásol. Sosem vettem észre, hogy ennyire szegényesen ismerem az anyanyelvem, holott értelmiséginek tartom magam. Most aztán a török mellett állhatok neki magyarul is tanulni. 

Lista-ügy

Még nem tértem magamhoz ez után az egész botrány után. És egyre csak dagad és dagad. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy valaki ilyet tett volna, nekem ez az egész inkább a HÖK-öt és a munkáját aláásó lejárató kampánynak tűnik. Most nem a HÖK munkáját akarom minősíteni, arra egy teljesen másik poszt kell majd egyszer. Abban biztos vagyok, hogy az az ember, aki nekem a gólyatáborban a támaszom, vezetőm és pótanyukám volt, nem lehetett részese ennek. 

De hogy őszinte legyek, engem nem is a megjegyzések háborítanak fel igazán. Nyilván hivatalosan így leírva rosszul néznek ki, de most őszintén, szerintetek ma melyik munkáltató nem nézi meg a facebook adatlapodat, mielőtt behív interjúra?

Az sokkal, de sokkal jobban felháborít, hogy most minden adatom fenn van nyilvánosan az interneten. És ezt nem a HÖK tette fel, hanem az, aki elindította ezt az egész botrányt. Ma felhívtak a HVG-től, de nem tudták végigmondani, hogy mit akarnak, mert elfogyott a pénz a mobilomról. De ha az lett volna a kérdésük, hogy kívánok-e lépni az ügyben, akkor először is azt venném elő, akinek köszönhetően a személyes adataim felkerültek az internetre. Mert azt bárki tudhatja rólam, megnézve az adatlapomat facebookon, hogy langyos fideszes voltam 2009-ben, szent margitos vagyok, és a kedvenceim között ott a keresztény klub meg a lánchíd rádió. De a telefonszámom meg a lakcímem sehol sincs fenn. És ez sokkal inkább sérti a személyiségi jogaimat, mint az, hogy megnézték a profilomat. 

Elképzelhetetlennek tartom, hogy ez tényleg igaz legyen. Ha valóban HÖK illetékesek által született ez a lista, akkor sem mindenkinek a tudtával és beleegyezésével. De ez már egy másik poszt. 

5 +1 érdekesség

1. Ha sokan vagyunk, ami falun nem egyszer elfordult, akkor sincs gond a vacsorával. Sem a mennyiségével, sem a felszolgálásával. Nincs elég hely az asztal körül? Nem kell nyomorogni, pokróc a földre, rápakolva mindenféle finomság, és indulhat is a lakoma. Az az érdekes, hogy olyan dolgokat eszünk együtt, amik szerintem nem is illenének össze, de pont az ilyen összevisszaság miatt olyan ízorgiák lesznek az étkezésekből, hogy az elmondhatatlan.

2. Azt talán meséltem már, hogy egy török lakásba nem léphetsz be cipőben. A lehető legnagyobb illetlenség. Ezért a cipők kinn sorakoznak mindenhol a lépcsőházakban, és senkinek sem jut eszébe elvinni őket. Így nem jön be a kosz a lakásba, és nem lesz benn lábszag sem. 

3. Az avokádó olyan, mintha valami fura krémet ennél, szétolvad a szádban. Meg a hülük is. Azt nem tudom, magukban van-e ízük, de az avokádót citrommal meg sóval kell enni, a hülüköt meg sumakkal (sötétlila fűszer, fogalmam sincs, hogy van magyarul) meg citrommal. Tulajdonképpen majdnem mindent citrommal kell enni. Óriási meglepetés volt, mikor retek ízre vagy sárgarépa ízre számítottam, és citromot éreztem helyette.

4. A 30-as sebességhatár itt alsó határt jelent, ezért általában 70-nel mennek ott az emberek, de előfordul, hogy úgy is lassúnak számítasz. 

5. Ma hivatalosan is "Ivett abla" lettem, legalábbis a múltkor megismert kislány ezzel a felkiáltással ugrott a nyakamba. Az "abla" nővért jelent, de minden idősebb nőt ablázunk, és minden idősebb férfit amcázunk (amdzsázunk), vagyis bácsizunk, nagybácsizunk. 

+1 Sütöttem ma palacsintát a vendégeknek, de inkább modern művészeti alkotás lett, mint palacsinta, mert olyan gyorsan sült a tészta, hogy sosem sikerült szép kerek alakra folyatnom. Nem csináltam képet, de igazán mosolyogni való volt. Meg az is, mikor feldobva akartam megfordítani, és kétszer is utánanyúltam, de végül csak leesett. És akartam a joghurtból csinált túróból tölteléket is csinálni, de a törökök nem eszik meg nyersen a tojást. Szerintetek nem tojást meg cukrot kell keverni a túróhoz, ha palacsintatöltelék lesz? Ezt csak én találtam ki?

Értelmiségietlenségem

Rájöttem, hogy hiányzik az egyetemista énem. A túl sok olvasásba belehalós, filozófus, elmerengős, világmegváltó gondolatokkal teli énem. A vallástudományos, mindenben megvitatni valót látó, mindenről gondolkodni képes énem. Nyár óta érzem, hogy lebutultam, hogy bár gondtalanabb meg egyszerűbb, de unalmasabb lettem, hogy kevésbé mozgatnak meg a dolgok. Azt hiszem, jobb szerettem olyan töprengő, olvasott, világfájdalmas értelmiségi lenni. De csak azt hiszem, még nem tudom biztosan. Vajon az okos emberek mindig jobban tudnak szenvedni és problémákat gyártani, mint az egyszerűek, vagy ez nem függ össze?

Már megint főzés

Nos, mivel meguntam már betegnek lenni (hol vannak már a régi szép idők, mikor még jó volt betegnek lenni, mert akkor nem kellett iskolába menni), és már nem bírta tovább a derekam az ágyban fekvést, úgy döntöttem, főzök egy gyógyító húslevest. Valamiért én úgy emlékeztem, hogy az egy nagyon hosszú és sok fölötte állást igénylő leves, de úgy tűnik, tévedtem. Bár szűrő nem volt, hogy a habot leszedjem, így kiskanállal manővereztem, és fehérrépa sem lelhető fel errefelé, és csigatészta sem volt itthon, V. internetes segítségével igazi aranyszínű hazai tyúkhúsleves lett belőle, pont, amilyennek szeretem. Se nem sótlan, se nem sós, talán még egy kicsi erős mehetett volna bele, de azt úgyis mindenki tesz magának, ahogy akar. Persze két személyre főzni húslevest nem egyszerű feladat, meg közben jöttem rá, hogy ez a fazék éppen csak nem kicsi, de nem lett gond belőle. Közben megszállt az ihlet, és kicsit nézelődve az interneten úgy döntöttem, legyen még egy fogás. Valami ilyesmit akartam, kicsit megváltoztatva, mert gondoltam én majd a megfőtt húst teszem be a krumpli mellé sülni. Aztán valamiért inkább köftét sütöttem a citromos-olajos-fűszeres sült krumpli mellé. Azt még nem tudom, milyen lett, de a leves másnak is ízlik :)

Most már csak a gyógyulás van hátra.

Tea

Menta, bors, fahéj, citrom, hársfalevél, kardamom. Reméljük, hat, mert az íze gyilkos.

Második főzés

Mivel a tegnapi tészta ma egy kis utólagos felturbózással elfogyott (mivel kevés maradt a szósz, került rá egy kis olívaolaj meg citrom), ma megint főztem. Szerintem életemben nem főztem még két napon egymás után. 

Annyi alapanyag van itthon, hogy felesleges boltba menni, így úgy döntöttem, még mindig nem hiányzik a hús. Így aztán bableves lett csipetkével. Persze voltak kisebb gondok. Először is az ételízesítő hiánya. Hát de nem baj, legyünk találékonyak, került bele egy kis török csípős pirospaprika, só meg bors. De valahogy nem volt az igazi. Így aztán véletlenül a végén beleömlött még egy csomó édes pirospaprika. Így inkább borsóleves illata lett, de végül is ehető. Meg persze a karalábé és a fehérrépa is hiányzott, a zellerrel meg lusta voltam megküzdeni, így csak csipetke, bab és sárgarépa került bele. Lehet ez is a baja. Mindenesetre nem egy jól sikerült leves. És tudom, hogy a hibákból tanul az ember, de sajnos legközelebb sem fogom tudni, milyen fűszerektől lesz a bablevesnek bableves íze. Aztán meg volt paradicsomos kukoricás babos halas rizs. Nem égett le a rizs, megfőtt rendesen, és a hozzá sebtiben összedobott salátával (az nem az én érdemem) nagyon finom párost alkotott. 

És elkezdtem a fegyencedzést. Azt hiszem, holnap izomlázzal ébredek. De akkor is elmegyek futni. 

Emellett meg küzdünk valami kisebb megfázás-szerűséggel, remélem a sok zöldség meg gyümölcs megakadályozza, hogy komolyabb legyen.

Első főzés

Jó, hát tulajdonképpen nem az első, mert valamelyik nap reggelire készítettem omlettet. 

Hosszas válogatás, töprengés, és még több válogatás után a tökös-paradicsomos sült tészta mellett döntöttem. Ehhez volt itthon minden, nem kellett lemenni a közértbe sem, és egyébként is használni kell a tököt, mert nagyon sokat hoztunk magunkkal. 

Kicsit kételkedve fogadtam, hogy 5 perc az előkészület, de szerencsére igazi jó késsel és finom, vajként vágható tökkel tényleg nem volt sokkal több. Csak annyival, amennyi a tőlem szokásos bénázás miatt várható volt. 

Sajnos a ragu és a tészta arányát kicsit elszámoltam, így kicsit szárazabb lett, mint kellene, de a fűszerezés nagyon jól sikerült. Nem tudom pontosan, mit tettem bele, mert a török fűszerek között még inkább az orrom után megyek, de pont eléggé csípős és nem is sós meg nem is sótlan. Azt hiszem, oregánó lehetett a zöld, de nem mernék rá megesküdni. Mellé török csili, bors és só. A szárazságot meg ellensúlyoztam egy kis házi joghurttal.

Akartam tejszínes hagymalevest is csinálni, de ahogy leértem a boltba és körülnéztem, akkor jöttem rá, hogy óóóó, hát nekem már Izmirben is gondom volt azzal, hol találok tejszínt. Úgyhogy vagy nincs, vagy nagyon kell keresni.

Mozgalmas nap

Még mindig nincs egyetlen hibátlan török mondatom sem, de nem adom fel. Lassan lassan bele fogok jönni. Egyelőre szerintem a mai nap beszéltem itt tartózkodásom óta a legtöbbet. De egy magyar viccet pl. nem értettem meg ma elsőre facebookon, mert a c-t, dzs-nek olvastam, és így nem volt értelme. Egész pontosan a "Geci Group" cégnévvel kapcsolatban kezdtem el gondolkodni azon, hogy miért olyan vicces ez... Nem tudom, hogy ez most biztató vagy sem :)

Ma mindenféle barátoknak meg további rokonoknak lettem bemutatva. Voltunk 4 helyen, meg kellett volna tanulnom vagy 15 nevet (jó, ha 3-at sikerült), és mindenhol kajával, teával meg mindenfélével kínáltak. Úgyhogy ma sem maradtam éhen. Viszont észrevettem  hogy simán lehetnék vegetáriánus, itt sokkal változatosabbak az ételek hús nélkül is. Tegnap reggelire próbálkoztam egy kis magyar szalámival, de nem is esett jól. 

Megint találkoztam ma aranyos és gyönyörű kislánnyal, aki búcsúzáskor megölelt, hangos és viccelődős törökökkel meg gyorsan hadaró történetmesélős lánnyal is. Az tetszik itt nagyon, hogy folyton megy a beszólogatás meg szívatás meg viccelődés, és nem érzem teljesen esélytelennek, hogy megtanuljak annyira törökül, hogy én is be tudjak szállni ezekbe.

Érdekes és hosszan tartó vita alakult ki az életkorral kapcsolatban. Én Magyarországon 22 éves vagyok, de Törökországban 23. Ez pedig úgy lehetséges, hogy lefordítva a török kifejezést a 23 (és nincs utána "dik") évben vagyok. Vagyis még nincs meg 23 évem, tehát nem vagyok 23 éves, de mivel ők nem az -es képzővel mondják, ezért a 23 évemben járok. Ez így mennyire érthető? Na most ennek alapján viszont ha én ma betöltöm a 23-at, akkor onnan kezdve már 24 vagyok. Ami szerintem teljesen logikátlan, még ha a nyelv alapján így is van. Meg a törökök egy része szerint is értelmetlen, mert elkezdték az európai logikát használni, és a szerint mondják a korukat. Ami a nyelv logikája alapján nem helyes, de egyébként igen. Na de ilyen matematikai különbségek után akkor már az is előjött, hogy akkor én most ha kedden érkeztem, akkor a következő kedden 7 vagy 8 napja voltam itt? Mindez persze törökül, hangosan, gesztikulálva, egymást ugratva, viccelődve. Élvezetes volt :) Végül megállapodtunk abban, hogy a lányok agya másképp működik, és úgysem fogunk ebben megegyezésre jutni. :)

Jóslást is kaptam ma. Van egy férfi az életemben, két út között választhatok, de mindkettő boldogságra vezet, két ember tőlem hírt vár, valamilyen hivatalos helyre kell mennem, és valaki a szárnyai alá véve akar megvédeni a veszélyektől, tiszta a szívem és boldog leszek. Érdekes, hogy tudnak ilyeneket kiolvasni a szétfolyó kávézaccból, de tulajdonképpen nem volt nehéz ilyeneket mondani az után, hogy előtte néhány órán keresztül ezekről beszélgettünk. De azért örülök neki :)

Főleg, hogy elég rossz hírek is derültek ma ki a munkavállalással kapcsolatban. Elég sok bonyodalom vár rám a bürokrácia miatt, nem könnyű ugyanis munkavállalói vízumot szerezni sem meg a mindenféle hivatalos papírokat elintézni sem. Meg nem is olcsó. De megoldjuk valahogy, semmi pánik :)

Egyébként hihetetlen, mennyire nem értek a konyhához meg a piachoz. Ma voltunk piacon, és egy csomó zöldségnek nem tudtam a magyar nevét. Meg fogalmam sem volt, mit vásároljak ahhoz, amit főzni szeretnék. Mondjuk azt sem tudtam, mit akarjak főzni. Nagyon el lettem kényeztetve ilyen téren (is). 

Azt hiszem, nem is akkora baj, hogy nem lett meg a jogsim. Nagyon hiányzik a vezetés, de ez a város valami borzalmas. Az egy dolog, hogy akkorák az épületek, hogy hangyának érzi magát az ember, de olyan utak vannak, hogy mészmészmész, és ha egyszer elrontottad, merre fordulj el, akkor kb. csak 30 perc után lesz esélyed másfele menni, amikor már persze fogalmad sincs, hol vagy. Emellett olyan lejtős utak is vannak, hogy biciklivel sem mernék lemenni, nem hogy autóval. 

Nagyban csökkenti a válogatósságomat az, hogy az itt fogyasztott ételek nagy részéről fogalmam sincs, hogy micsoda. Újdonság, annak ellenére, hogy már harmadszor vagyok itt, hát megkóstolom, persze a nevüket 5 perc múlva elfelejtem, de rosszat még nem ettem. 

Még nem sokat láttam a városból, de már most érzem, hogy megszámlálhatatlanul sok arca van. 

Holnap nekiállok teljes erővel munkát keresni, meg törököt tanulni. Drukkoljatok, hogy legyőzzem a lustaságom. 

Ja, és az itt teljesen normális, hogy este 10-kor menj valakihez látogatóba. Eddig is éreztem, hogy itt máshogy telik az idő, mégis mindig meglepődöm az ilyesmin. 

Hoş geldin!

Egyszer volt, hol nem volt. Talán igaz sem volt. Vagy ne így kezdjem?

Hát jó.

Akkor inkább úgy, hogy szerencsésen megérkeztem, még több mint fél órás késés ellenére sem késtem le a csatlakozást. És egészen ehető volt a kaja is a repülőn. És semmi gond nem volt a vízumvásárlással, olyan gyorsan ment minden, mint a karikacsapás. És a bőröndöm is szerencsésen földet ért, meg a hegedű mellett még egy kézi poggyász sem jelentett gondot. Vagyis hát csak olyat, hogy nehéz volt ennyit dolgot elcibálni a kijáratig. De S. figyelmességének köszönhetően volt egy lírám, így tudtam kocsit szerezni a nagy táskának, és azért így gurítva meg rápakolva kicsit könnyebb dolgom volt. Nagyon kedves fogadtatás várt rám a reptéren, egy nyakba ugrás és egy vörös rózsa kíséretében.

Aztán harmadnap indult a nagy út. 15 óra vezetés, át az Ázsiába vezető Fatih Sultan Mehmet hídon, végig hegyen völgyön. Útközben egy hihetetlenül finom köfte ebédre, meg egy még mindig nem szeretem kokoreç vacsorára. Persze útközben olyan tipikus török dolgokkal találkoztunk, mint a 80-nal száguldó nyitott platójú teherautó platóajtaján fél fenékkel ülő, és mobiltelefonáló gyerek, az indexelés nélkül sávok között szlalomozó őrültek, és így tovább.

Éjszaka érkeztünk meg a természeti gyönyörűségek világába. Banánfák, éppen nyíló mandulafák, narancsfák, olívaolajfák, nárciszok, vadon termő oreganó, avokádófák, meséskék tenger, mászásra hívó sziklák, és gyönyörű napsütés köszöntött bennünket másnap ébredés után. Meg persze gyerekzsivaj, mert a rég nem látott rokon késői kelése nem nyerte el a gyerekek tetszését. Olyan nyugalom vett körül egy hétig, amilyet rég nem tapasztaltam. Az egyetlen feszültségforrásom a török nyelv volt. Mert sajnos csúfosan nyuszi lettem, és alig mertem megszólalni. A gyerekekkel jól elvoltam, de a felnőttek beszédét legtöbbször csöndben ülve hallgattam. Meg vagyok még illetődve, remélem, hamar belejövök a dologba, mert nem lesz ennek így jó vége. 

Azért már van egy okosfüzetem (ahogy az ofő mondta volt mindig), és igyekeztem minél több szót, meg néhány fogalmazást is beleírni. 

Egyébként a falutól nem messze lévő városban járva teljesen megszállt az az érzés, ami Izmirben volt. Olyan tavaszvárós, müezzinhallgatós, várakozós, örülős, de azért kicsit ijedtséggel is párosuló érzés. 

Tényleg megint Törökországban vagyok, most már kezdem én is elhinni. :)

Az egyik szobát kineveztem hegedülésre meg éneklésre. A szomszédok még nem panaszkodtak, bár csak két napja kínzom őket :)

És rájöttem, hogy nem tudok főzni. Mármint ezt tudtam eddig is, de most meg kell tanulnom. Nem baj, úgyis itt az ideje már így 23 év felé.

És a Fatih Sultan Mehmet híd nagyon jól néz ki éjjel kivilágítva, majd lefotózom nektek. Nagyon meg kell itt tanulni a türelmet egyébként, mert az megy csodaszámba, ha nincs dugó valahol.