Reptér és hal-ál

Csodákra képes az agyam. Elhatároztam, hogy felkelek ma 7-kor, mert ugye főzés meg takarítás van ma ezerrel, és még emberi időben kellene készen lenni vele. Be is állítottam szépen a telefont. Aztán mikor csörgött, félálomban lenyomtam, mert azt álmodtam, hogy azzal, hogy lenyomom, beolvasom az utas vonalkódját a beszállításnál. Szóval minden újabb szundi csörgésnél nyugtáztam magamban, hogy beszállítottam egy utast. Aztán 8-kor felfogtam, hogy ja, nem a reptéren vagyok, hanem nagyon kellene már menni az Auchanba halat venni. Vettem is szép lazacot. Mert ugye karácsonykor halat illik enni. De majdnem elbőgtem magam, mikor láttam, hogy az a szegény ponty még él, mikor elkezdik feldarabolni. És csapkod. És jajj. Borzalmas látvány volt. 

Reptér

Tiszta agymosás ez a reptér. Az egy dolog, hogy ha dolgozom, akkor aznap éjjel tuti a reptérrel álmodom. De az, hogy egy filmet nézve, mikor a lány eldobva a táskáját fut az anyjához, az fut át az agyamon, hogy ajjajj, őrizetlen táska, az már röhej. Arról nem is beszélve, mikor a metrón egy srácra nézve azon kezdek gondolkodni, hogy vajon egybe tudná-e pakolni a két táskáját, mert csak egy kézipoggyászt vihet fel a fedélzetre. 

Hátizsákkal bolyongva

Tegnap a Kálvin téren majdnem összeveszett velem egy hátizsákos turistaúr, mert nem tudtam neki megmondani, merre menjen gyalogosan, hogy találjon egy nemzetközi vonatállomást, ahonnan Olaszországba jut. Hiába mondtam neki, hogy menjen metróval, mert úgy gyorsabb, ő csak erősködött, hogy mutassak irányt, mert ő elküldték a Duna felé. És különben is már mióta gyalogol, és miért nem tud senki válaszolni egy ilyen egyszerű kérdésre. Mondom arra biztos ne menjen. Végül meggyőztem a metróról, majd mikor azt gondolta, mégsem volt az a bizalom olyan jó ötlet, visszajött a térképpel, és mivel közben megtudtam az infót, hogy a Keletibe kell küldenem szegényt, pályájára állítottam. Most jutott eszembe, hogy vajon odatalált-e...

Óda a legesleghez

Mi már rég nem leszünk, amikor a zenék még mindig élnek és úsznak a levegőben és megnyugtatnak és elgondolkodtatnak és szerelmet ébresztenek és megvilágosítanak és elszomorítanak és felvidítanak és új színben láttatják a világot és megríkatnak és megnevettetnek és hozzád szólnak és elvarázsolnak és beléd bújnak és arra késztetnek, hogy mosolyogva sétálj éjszaka az úttest közepén, kitekert nyakkal nézve a csillagokat. Mint ez engem ma este. Míg zene van, addig nagy baj nem lehet.

Reptéri csodabogár

Egészen meglepett, mikor a reptéri leállás másnapján jön az ürge a check-in pulthoz, rám mosolyog, megkérdezi, hogy how are you, és közli, hogy wonderful volt még egy éjszakát eltölteni Budapesten. Csak mosolyogtam, mint egy szerelmes tini, és mondtam neki, hogy ezt nagyon jó hallani, szerintem ő az egyetlen, aki így gondolja. Valahogy nekem még mindig a többségében normálisak jutnak. Akadnak hülyék, de nekem még nem veszett el az emberekbe vetett bizalmam. Bár volt olyan is, aki azt mondta, hogy azt kívánja, hogy szűnjön meg ez az ország. Meg hogy minket fizetnek azért, hogy a sátorban megfagyjunk. De valamiért rám mégis jobban hatott az, hogy a bácsi rövidet vagy forralt bort akart hozni a "kisasszonynak".

Vannak történetek bőven, és ha dolgozom, akkor utána tuti álmomban is. 

Hál' Istennek

A gyertyafény, egy kis csellózene, és a gondolatok lepötyögése még mindig vissza tudja varázsolni bolhává az elefántot.

Egyveleg

Most ilyen elsők időszaka van, először vettem életemben felnőtt bérletet, először fogok dolgozni karácsonykor is meg szilveszterkor is, először kóstoltam meg a szivart, először okozott kellemes meglepetést az okmányiroda és a tüdőszűrő, először voltam KRESZ vizsgázni... De tényleg elsőkből lesznek az utolsók, mert a szivar nem ízlett, a vizsga meg sikerült, szóval egyik sem fog többször előfordulni velem, hacsak nem jön rám egyszer csak, hogy motorozni is akarok.

Közben meg le kellett mondanom egy 22 évre szóló fogadalom betartásáról, be kellett fizetnem a büntetést az Akácfa utcában, mert nem volt fényképes bérletigazolványom, átgondoltam, mit lehet megmutatni a két legkedvesebb lengyel barátnőmnek 3 nap alatt Budapestből, és még mindig igazi gyermeki szívvel várom a hóesést meg hogy vezethessek. És úgy döntöttem, belevágok a januári német szakmai nyelvvizsgába, egy életem egy halálom. Bár jelen esetben inkább utóbbi.

És egyébként meg "meg vagyok hasonolva", mert nem tudom eldönteni, milyen legyen a blog, mit osszak meg, és kit érdekeljek, mert ha már facebookon deaktiváltam magam, mondván, hogy túl sok időt vesz el és túl közlékeny vagyok, akkor most itt is fogjam vissza magam? Szeretnék olyan lenni, hogy ne csak rólam szóljon, hanem érdekes lehessen mindenkinek, de nem jön az ihlet.

Meglepetés

Amikor felkészülve a lágyan elomló csokikrém ízére beleharapsz a croissant-ba, ami kívül tényleg csokis is, belül azonban egy sonka vár a krémes élvezet helyett... Na az egy nagyon mosolyogni való helyzet :)

Most akkor mi van?

Azt mondja az elkapott román csaló a hírekben, hogy megbánta, amit tett, és nagyon sajnálja, és kitilthatják az EU-ból és mindenhonnan, csak engedjék haza a családjához. Azt nem mondták még neki, hogy Románia is része az EU-nak?

Álomvilág

Egyszerre volt Gyűrűk Ura, Trónok harca, szerepjáték, Kaláka, kezdet és vég, múlt és jelen, álom és valóság, nyugalom és kaland a Holdvilág-árok. Nem volt hiábavaló évekig tervezni, hogy eljussak oda. Újra feltöltött az út végén, mikor már úgy éreztem, képtelen leszek teljesíteni a 28 km-t, és azóta is el-elmerengek, mit üzenhettek az aranyba hajló figyelő fákról rám hulló sárga falevelek. Álmaimban erdei elfként, íjjal a hátamon, fürgén, puhán és otthonosan szökellek egyik szikláról a másikra, és azt érzem, hogy mindenre képes vagyok, és értem, amit a fákkal táncoló szél beszél. A lépcsőfokok kecsesen hajlanak a lábam alá, a barlang pedig az ősi titkot rejti...

Ha meghalok egyszer, szeretnék én is mohával betakart szikla lenni a völgy mélyén.

Zajlik az élet

Szereztem KRESZ vizsgára időpontot, meg igazolást, hogy erkölcsös vagyok. Tulajdonképpen nevetséges, hogy azért, mert befizettem sok pénzt, meg végigültem az előttem várakozó 62 embert, két perc alatt kinyomtatnak nekem egy bizonyítványt erről. Mint ahogy az is, hogy a KRESZ vizsgához három hétre elkérik az ember bizonyítványát, mert mindenképp az eredetit kell beküldeni. Kíváncsi lennék, ki nézi végig azt a sok ezer bizonyítványt...

De amúgy meg tegnap még futni is elmentem, már másodszor a héten, szóval lehet, hogy mégis volt valami értelme annak az éjjel született elhatározásnak.

Az erkölcsi meg azért kellett, mert a reptéren kaptam állást, bizony ám :) Én leszek a check-in and gate agent kisasszony :) Jupiii :)

Buzgalom

Vajon az miért van, hogy mindig éjjel 1 körül jön rám a buzgalom, hogy holnaptól majd mennyire máshogy fogok mindent csinálni, mekkorát változtatok az életemen, mennyire egészségesen és sok mozgással fogok élni, aztán másnap mindig elmúlik ez az éjjeli részegség.

Világra szóló kérdéshalmaz

Az mindig egy érdekes kérdés lesz, hogy mennyire van joguk embereknek, országoknak beleavatkozni egymás életébe. És elsősorban nem is a háborúkra gondolok most, hanem a segítségnyújtásra. Megmutassuk-e, teszem azt az európai higiéniás követelményeket más kultúráknak, vagy fogadjuk el, hogy úgy jó nekik, ahogy van. De ha nem tudják, hogy máshogy is lehet, jó-e nekik úgy? És ha hagyjuk, hogy mindenki úgy éljen, ahogy akar, akkor hol marad az emberi segítségnyújtás? Vajon jobb-e meghagyni az embereket tudatlanságban, mert míg nem tudják, hogy lehet jobb is, addig boldogok úgy, ahogy vannak? Milyen jogon mondom én meg egy indiainak, hogy nem okos dolog megszülni a 12. gyereket is a nyomorba és szegénységbe? És ha neki jó úgy? De nem csak azért jó, mert nem tud a másik alternatíváról? És ha ő ide jönne, és megmondaná nekem, hogy nem okos dolog számítógépezni, internetezni, telefonálni, vagy bármi más "modern" eszközzel rontani az egészségem? Mit szólnék én ahhoz, ha valaki ide jönne, és azt mondaná,hogy nem jó, ahogy csinálom, és ő mutat valamit, amitől majd sokkal jobb lesz nekem? Elkeserítene, megrontaná az eddig életemet, vagy elküldeném a fenébe, és folytatnám úgy, ahogy vagyok? Sötét-e a tudatlanság, és ezért feladatunk-e felvilágosítani azokat, akik benne élnek, vagy pont hogy azzal ártunk nekik, mert ráébresztjük őket a rosszra? Egyáltalán, attól, hogy valami az én értékrendem szerint rossz, valóban az-e? Mert teszem azt én nem hordanék olyan törzsi ékszereket, mint az afrikai nők, amelyek elváltoztatják a nyakukat, fülüket, stb. De attól még úgy gondolom, hogy az ő dolguk, ha hordanak. De vajon ha tudnám, hogy a szomszédom veri a feleségét meg a gyerekeit, abba se avatkoznék  bele, mert az ő dolga? Én nem vennék részt népirtásban, de ha más országban előfordul, akkor abba bele kell-e avatkozni, vagy az ő dolguk? És a diktatúra? Van az egyik országnak joga arra, hogy felszabadítsa a másikat?

És akkor már ezekből következik a misszió is. Minden idők missziója. Volt-e joguk a keresztényeknek "megtéríteni" az amerikai őslakosokat? Volt-e joguk "felvilágosítani" őket, mert szegények tudatlanságban éltek? Nem voltak-e sokkal boldogabbak, mielőtt betette oda Európa a lábát? És ma is, van-e joga egyik embernek megtéríteni a másikat, elhalmozni a nézeteivel Istenről és megítélni a vele való kapcsolatát? Van-e joga azt mondani bárkinek, hogy az ő vallása az igaz, a jó, a szép, a követendő?

Vámpírőrület

Megnéztem két Twilightot, hogy tudjam, mi ez az őrület iránta. Hihetetlen, hogy egyetlen boldog pillanatra sem tudok emlékezni a 270 percből, még a szerelmes jelenetekben sem volt semmi felemelő. Egyszer nem tükröződött öröm a színészek arcán, csak a fájdalom. Hát így még a szomorú pillanatokat sem lehet értékelni, ha az összes szomorú. 

Azért ma megnézem a többit is, hátha felcsillan egy kósza őszinte mosoly.

De mindenesetre ez nem az én filmem, és Damon Salvatore amúgy is sokkal vámpírabb és szexibb vámpír mint Edward.

Kövek és emlékek

Egyik nap a miniklubba hozott nekem egy kisfiú egy követ, amit nekem szedett, mert milyen különleges alakja van, úgy néz ki, mint egy cápafog. Nem volt különösebben szép vagy érdekes, de a szándék a fontos, így óriási mosollyal az arcomon elraktam a táskámba. Később visszadobtam a többi út menti kő közé, láttam is, hogy lepattant róla egy darab. Pár héttel később arra sétáltunk az egyik kislánnyal, meglátta a követ, felvette, és nekem adta, mert milyen szép és érdekes kő. Így, hogy már kétszer is megkaptam két különböző gyerektől, úgy éreztem, mégis meg kell tartanom, és haza is hoztam. Most ott tartok, hogy itt ez a a sok szép kő, amit gyűjtöttem, mert érdekes meg szép a színe meg ezt mindenképp haza kell vinni, és nem értem, mit találtam olyan különlegesnek bennük, hol és mikor találtam őket, egyedül ez a hozzám vissza találó kavics őrizte meg a jelentését.

Egyébként meg megint pakolok a szobámban, és olyan dolgok kerültek elő, amik már réges-régen elsüllyedtek a feledés homályába. 

Nyelvszeretet

Napok óta újra meg újra eszembe jut, mennyire szép is a magyar nyelv, hogy nem mindegy, hogy valakinek elcsavarod a fejét, vagy kitekered a nyakát. 

Bár egyszer tudnék annyira idegen nyelvet, hogy ilyen szépségeket is ki tudjak vele fejezni. Már ha egyáltalán alkalmas bármelyik rá.

Mesék és korok

Azért azon kicsit meglepődtem, mikor egy magyar kislánynak megpróbáltam elmagyarázni, mi is az a hableány, és nézett rám értetlenül, hogy miről beszélek, de hát ez a sellő. Mikor én gyerek voltam, Ariel még hableány volt és nem sellő. 

Vallási viták

Hát próbáld meg elmagyarázni egy muszlimnak, hogy is van ez, hogy a Szentháromságban a 3 az 1, de mégis három. ja, és németül. Vagy esetleg lehet törökül is. Esélytelen. Számomra.

Csillagok

Egyszer azt mondtam magamnak, hogy míg látom a Göncölszekeret esténként, addig nem lehet gond, mert igazából otthon vagyok. Most már két hete nem találom, helyette egy olyan fényes csillagban gyönyörködhetek minden este, amilyet korábban sosem láttam. És mintha pont rám mosolyogna. Kedves csillag.

A medve bőre

Hát most sikerült szó szerint is előre innom rá. Bár nem, ez nem is teljesen igaz, mert csak akkor jöttem rá, hogy nem kellett volna annyira örülnöm annak, hogy végre végre bloody mary-t ihatok, mikor belekortyoltam. Szóval nem is volt előre, de mindenesetre egy időben. De az tuti, hogy életem legrosszabb bloody mary-je volt.

Bábel tornya

A nyár egyik nyelvhasználatunkat legjobban jellemző mondata most szerdán hangzott el a hajón. Mikor V, az ukrán animátor kijelentette a kérdésre, hogy miről beszél: "about köpek davaj". Vagyis egy három szóból álló mondatban a három szó három különböző nyelven hangzott el: angolul, törökül és oroszul. Hogy mit jelent? Csak annyit, hogy "a kutyáról, gyerünk." 

Bal kéz

Nagyon nehéz néha tudatosan figyelni rá, hogy ne legyek balkezes tánc közben. Magamtól mindent bal kézzel, balra fordulva, balra indulva kezdenék, de a világ elnyomja a bal kezet, úgyhogy általában minden jobbra indul. De csak vigyorgok mindig magamon, mikor rájövök, hogy én már megint a másik irányba indultam. És magamban mindig mondogatom, hogy nem, nem a bal, hanem a jobb az első. De amúgy találkoztam néhány balkezes gyerekkel ezen a nyáron, és jól jött nekik is, hogy volt balkezes ollóm. 

Zoknidolgok

Mikor gyerekként anyu sokadik kérésére sem hallgatva továbbra is mezítláb mászkáltam, kézzel kellett kisikálnom a koszt a zoknimból. És akárhogy dörzsöltem, szappanoztam, nem jött ki sehogyan sem. Most, kb. 10 évvel később, megint kézzel mosom a zoknim, és akárhogy dörzsölöm, a helyzet változatlan. Azért van, ami nem változik.

Éjjeli varázs

Tegnap hajnali három körül, mikor rámkapcsolták az összes villanyt, zongoraszóra lettem figyelmes. Rögtön tudtam, hogy ez nem felvételről szól, hanem élő zene, legalábbis nagyon reméltem, hogy jól sejtem. Így hát elindultam a sötétben megkeresni a hang forrását. Igazi, szívhez szóló, lélekből jövő éjjeli zene volt, egy kicsit szomorkás, kicsit megríkató, de közben nagyon felemelő- Szóval csak leültem a sötétben, mikor megtaláltam a zongorát, és még azt sem láttam, ki játszik, mert ott is sötét volt, és hallgattam, hallgattam, és ámultam. És tudtam, hogy minden rendben van, nem lehet soha semmi baj, és az élet szép. Az ilyen pillanatok örökre megmaradnak, ha más nem, érzésként, mint hogy a reggeli kelés mindig tábort, kirándulást, utazást fog jelenteni.

Gyerekszív

Egy animátor akkor is mosolyog, ha éppen sírni volna kedve. Mert nem szabad, hogy lássák, ha rossz kedved van, ha fáradt vagy, ha valami gondod van, ha valakivel nem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezted. De amikor letörlöd a könnyeket a színfalak mögött, és felteszed a műmosolyt, még nem is sejted, hogy pár perc múlva igazi lesz belőle. Mert a gyerekek jönnek, és ölelnek, és szeretnek, ismeretlenül is, úgy, hogy korábban nem is beszéltetek, azt sem tudod, honnan jött és hogy hívják, de odajön, és megkér, hogy vedd fel, és megölel. Mintha éreznék, hogy mire van épp szükséged. Hiányozni fog ez a napi ölelésadag. 

Utas és holdvilág

Annyi minden van ebben a könyvben, hogy nem tudok haladni vele, mindig meg kell állnom kicsit gondolkodni, emészteni, és még így is azt érzem, hogy túl gyors vagyok, és nem fogok fel mindent, és nem marad meg minden, és sajnálok minden elveszett kis morzsát belőle. Pedig nem is először olvasom már, de annyira más így, hogy már láttam a helyeket, amiről ír, és át tudom élni sokkal jobban az egész hangulatot, amit megmutat. 

"Sosem az kerül pénzedbe, amiért igazán érdemes élni. Egy krajcárodba sem kerül, hogy szellemed be tudja fogadni a dolgok ezerféle nagyszerűségét, a tudományt. Egy krajcárodba sem kerül az, hogy Olaszországban vagy, hogy olasz ég van fölötted, hogy olasz utcákon járhatsz és olasz fák árnyékában ülhetsz le, és hogy mikor este lesz, olaszul megy le fölötted a nap. Egy krajcárodba sem kerül, ha tetszel egy nőnek, és neked adja magát. Egy krajcárodba sem kerül, hogy néha boldog vagy. Pénzbe csak az kerül, ami körülötte van, a boldogság körül, az ostoba és unalmas kellékek. Az nem kerül pénzbe, hogy Olaszországban vagy, de pénzbe kerül, hogy odautazhass, hogy ott fedél alatt alhass. Az nem kerül pénzbe, hogy a nő a szeretőd, csak az, hogy közben ennie és innia kell, és fel kell öltöznie ahhoz, hogy levetkőzhessék. De a nyárspolgárok már oly régóta abból élnek, hogy ellátják egymást a lényegtelen és pénzbe kerülő dolgokkal, hogy már el is felejtették azokat a dolgokat, amik nem kerülnek pénzbe, és azt tartják lényegesnek, ami sokba kerül. És ez a legnagyobb őrület. Nem, Mihály, a pénzt nem szabad tudomásul venni. El kell fogadni, mint a levegőt, amit az ember beszív, és nem kérdi, hogy honnan jött, ha nincs szaga." 

Üröm az örömben

Mindig lelkiismeret furdalásom támad olyankor, hogyha a környezetemben csak nekem alakulnak jól a dolgaim, a többieknek meg, akik fontosak nekem, elromlik valami. Tudom, hogy nem az én hibám, de bármennyire is szeretnék segíteni, nem tudok, és bennem van az, hogy még csak rontok a helyzeten azzal, hogy nekem jó.

Csendvágy

A legeslegjobban mégis a csend hiányzik. Olyan itt soha nincs. Ha nem zene, akkor beszéd, gépek, takarítás, egy hotel sosem alszik igazán. Ha hazamegyek, szeretnék elmenni egy igazán jót kirándulni, kiülni egy sziklára a világ fölé, és élvezni, hogy nem hallani semmit, csak a szelet.

Nemzetközi vizeken

Én teljesen abban a hitben voltam, hogy átváltani vastapsba, hogy visszajöjjenek a kedves színészek/zenészek, nem tudom kik, nemzetközi szokás, de nem. Még a lengyelek sem csinálják. Ellenben ők is azt mondják, hogy fekete bárány, és hogy leesett a kő a szívükről, és hogy nyitott könyv az arcod, és hogy mimóza, és a többi most nem jut eszembe, pedig nagyon-nagyon sok van. Mintha tényleg jóban lettünk volna egy ideig :)

Baywatch

Arra gondoltatok már, hogy a Baywatch-ban azért futkároznak mindig a homokon, mert forró, és nem azért, mert menteni kell? Mert tényleg baromi forró, nem lehet ám csak úgy simán sétálni rajta, konkrétan égési sérüléseket tud okozni.

Ollééééé :)

Megvan R. jegye is, most már tuti, hogy október 1-jén irány Isztambul :) :) :) :) :)

El nem tudom mondani, mennyire izgatott lettem, sosem utaztam még sehova ezzel a kis lüke lánnyal, akivel egy vérből valók vagyunk :)

Nékem csak...

Borzalmasan rosszat álmodtam ma. Illetve így elmondva nem annyira rossz, de akkor nagyon tragikusan éltem meg, már majdnem sírtam is álmomban, mikor hirtelen megszólalt az ébresztőm. A két lengyel lány ugyanis álmomban elrepült Budapestre, hogy beszerezzenek valamilyen anyagokat, amik kellenek a miniklubba. Az is nagyon rosszul érintett, hogy itt maradok egyedül, de az még inkább, hogy mi az, hogy ők mennek Budapestre, mikor nekem hiányzik annyira, hogy ihaj, én meg itt maradok, és nem lehetek ott velük, hogy megmutassam nekik. De mivel vezetői döntés volt, csak annyit tehettem, hogy megkértem őket, hogy fotózzanak és hozzanak túró rudit.

Szóval, az álmok nem hazudnak, igenis hiányzik az én legkedvesebb városom, és egyébként is érezhető már a csapatban, hogy mindenki visszaszámol. Azt hiszem, elfáradtunk kicsit. Meg a török - külföldi ellentét is igencsak megnehezíti a dolgokat, ha őszinte akarok lenni. 

Szólni vagy nem szólni

Már megint az örök kérdés, hogy jobb hallgatni, tűrni és csak magadban puffogni, vagy kimondani, ha valami gondod van, ha valami nem tetszik, ha valamivel nem értesz egyet, ha valamit máshogy szeretnél. Nem tudom eldönteni, hogy megalkuvó szeretnék lenni, sok "baráttal", vagy inkább megmondjam a magamét, és akkor sokan nem kedvelnek emiatt. Általában az utóbbit választom, aztán meg hüppögök, hogy miért nem szeret mindenki. De vajon tudnék-e rendesen aludni, ha politikusként lavíroznék folyton?

Zenemámor

Az a furcsa a Kispál számokban, hogy mikor megkérdezték, miről is szól a Csillag vagy fecske, elég nehezen tudtam összeszedni, miről is. Mert hát ezt nem lehet elmondani, ezt csak érezni lehet, mert hát olyan zagyva meg keszekusza, hogy valahogy csak egyszerűen tudod, de szavakba önteni. Meg nem csak ez az egy, hanem az összes. És a Quimby számok is, még csak azt sem tudtam soha eldönteni, hogy akkor a Most múlik pontosan-tól szomorú leszek vagy boldog.

De azt tudom, hogy ma megint legalább hússzor hallgattam meg az Ippon Lite-ot, és olyan hatással van rám ez a szám, mint valami furcsa bódítószer, minden érzést megnyit bennem és elvisz valahova messze-messze, de nem tudnám megmondani, hogy hova. De biztos szeretek ott lenni, hiszen nem hallgatnám újra és újra, ha nem.

És mielőtt még elgondolkodnátok, nem ittam semmit, tényleg csak a zene szállt a fejembe.

Vallomás

Az idő legnagyobb részében számomra is meglepő módon nincsen honvágyam. Megvan itt minden, ami kell, tudok kivel ökörködni, tudok kivel komolyan beszélgetni, van pihenés, munka és szórakozás is, egy teljesen másik világ, mintha szünetelne az otthoni Ivett kicsit. Ennek ellenére vannak olyan pillanatok, amikor egyes illatok, zenék felidézik, hogy mi is hiányzik igazán. Hiányoznak a reggeli kávék, holott nem is igazán szeretem a kávét, hiányzik a Károly kert, és a múltkor Kispált és Budapest Bárt  hallgatva ráébredtem, hogy eszeveszetten hiányzik a vár és a nyári fesztiválok, mikor minden hétvégén van valami, meg ráadásul még Kapolcs is most, és szerintem kb. 6 éve egyszer sem hagytam ki, most meg igen. Meg olyan alapzenék hiányoznak a gépemről, mint Palya Bea, Kaláka, Quimby, Ferenczi, Makám, Fabula Rasa, Biorobot, Szabó Balázs, LGT, Zorán, és még sorolhatnám. Nagyon nagy felelőtlenség volt elindulni nélkülük. :) Hiányzik a Duna és a nagy éjjeli séták a partján, hiányoznak az esti fények, a Szabadság híd, a biciklim, a hegedűm, a Szabó Ervin Könyvtár, hiányoznak a fröccsök, a Ráday utca, és most nem is akarok tovább gondolkodni, hogy mi még. Nagyon szeretek itt lenni, és élvezem a társaságot, de tudom, hogy sosem tudnék huzamosabb ideig külföldön élni ezek miatt, nélkül.

Aprócska gondolatok

Ez igazán elkeserítő. Végre rászánom magam, hogy eljöjjek netezni, és azt várom, hogy levelek tömkelegével lesz tele a postaládám, erre szomorúan tapasztalom, hogy csak reklámlevelekkel van tele. Remélem mindenki nyaral, és nem elfelejtettetek...

Az meg elgondolkodtató, hogy valaki, aki nagyjából egy hónapja ismer, és nem az anyanyelvemen beszélget velem, úgy gondolja, hogy túl sokat gondolkodom. Lehet benne igazság... Holott mostanában úgy érzem, kevesebbet, egyszerűen nem jutok el addig, hogy átkapcsoljam az agyam normál felnőtt üzemmódba. Már ha van nekem olyan.

Nyelvi gondok

Egészen meglepő és mosolyt fakasztó a helyzet, mikor kölcsönadod a laptopod valakinek, és másnap bután meredsz a képernyőre, mert fogalmad sincs, hogyan kell a skype-ot visszaállítani oroszról magyarra. Majdnem ilyen vicces, mikor rájössz, hogy 3 perce angolul beszélgetsz egy szúnyoggal. Éljen Bábel.

Péntek 13.

Idén a második. Jó, hogy szóltak, észre sem vettem volna. Az első áprilisban volt, akkor adtam le köttetni a szakdolgozatomat. A második most, és ma végre találkozom egy rég nem látott kedves ismerőssel, akivel két évvel ezelőtt ismerkedtem meg Izmirben. Vicces belegondolni, hogy a lány szlovén, és mi megint Törökországban találkozunk. :)

Csoda, hogy nem hiszek ebben a babonában? :)

Pillanatnyilag a legnagyobb vágyam

Ha egyszer valaki valamiért úgy érzi, meg szeretne lepni valamivel, és valami nagyot szeretne, vigyen el Caro Emerald koncertre. Én megőrülök ezért a nőért, valami hihetetlenül élvezem a zenéjét.

Furcsa álom

Tegnap álmomban a tenger fenekén megtámadott egy tigris, majd jött egy fénylő delfin, akiről tudtam, hogy ő Isten, és megmentett. Legalábbis ennyire emlékszem. Kicsit bonyolultabb volt a történet, mert először harcoltam, de rájöttem, hogy nem megy egyedül, meg hasonlók, de ez volt a lényege. 

Tanulság

A tegnapi este tanulsága: ne igyál vörösbort a kedvenc ruhádban. Vagy legalábbis ne három pohárral, mert akkor az angolhoz már hadonászás is társul aminek következtében a ruhádon fog landolni a pohár tartalma. És aztán jönnek a fura ötletek, hogyan lehet kiszedni. Nem tudom, hogy a ráöntött fehérbor vagy a só segített, de kijött. 

Irgumburgum

Efféle gondolatok repkedtek ma a fejemben, mikor rájöttem, hogy még egy kontaktlencsét elvesztettem kevesebb, mint egy hét alatt. Ehhez külön tehetség kell. Ja, és mindezt úgy, hogy három napja bontottam fel újonnan őket, és egy hónapig kellett volna használnom őket. Jó dolog a rosszban, hogy két napja a balt, most meg a jobbat vesztettem el, szóval legalább párosan fogyatkoznak.

A lány meg a szúnyogok

Van abban valami érthetetlenül furcsa, hogy otthon majd megőrülök a zümmögésüktől, itt meg hiába mondják a többiek már megérkezésem óta, hogy nagyon sok van és megőrülnek tőlük, én tegnap este hallottam az elsőt. Ezek szerint a török szúnyogoknak más ízlésük van, vagy tudom is én...

Ujjongás

Ennyire akkor örültem utoljára, mikor meghallottam, hogy felvettek az egyetemre. Igazi örömkönnyek voltak ezek, ahogy megkaptam a hírt M. eljegyzéséről :)

A lány meg a tenger

Ahhoz képest, hogy mennyire féltem tőle, egészen jóba lettünk, én meg a tenger. Nagyon szeretem a hullámait, felfeküdni rájuk, és hagyni, hogy ringassanak, szembeúszni velük, és hagyni, hogy feldobjanak, ülni majdnem a parton, és játszani, hogy megbírom e magam tartani fekve a visszahúzódó hullámok ellen. Általában nem, ezen nagyokat kacagok, néha hangosan, néha magamban, és élvezem, ahogy megmutatja az erejét, és kimossa alólam az összes kavicsot, meg a lábam alól a homokot. Ha megunom, visszafutok, és kezdem az egészet elölről. 

Olyan jól ki tud kapcsolni, hogy lehet mégis elhiszem, hogy rák a horoszkópom, eddig komoly kétségeim voltak ezt illetően az élő víztől való félelmem miatt.

A test meg a zene

Ahogy ma hallgattam a zenéket a minidiszkóban, és megállás nélkül járt a lábam meg illegettem magam azokra a zenékre, amelyek az emberek többségének a gagyi kategóriát sem ütik meg, az jutott eszembe, hogy engem az Isten is animátornak teremtett. Bár van zenei ízlésem, egyszerűen nem tudok parancsolni a testemnek, hogy a rossz zenére ne kezdjen el mozogni. Legközelebb olyan animátor szeretnék lenni, aki benne lehet az esti show műsorokban is. Élmény volt nézni őket.


És ma este érintettek először kellemetlenül a nyelvi korlátok, mikor a körülöttem ülő szerbek és szlovének valami keverék szláv nyelven beszélgettek, én meg csak hallgattam őket, és próbáltam feltűnően nem érteni, hátha lesznek olyan kedvesek és visszaváltanak angolra. Nem használt.

Különös vendégségben

Azt még nem is meséltem, hogy néhány hete a pápánál tettem látogatást álmomban. Egy díjátadóra mentem, de mire a családdal bejártuk az egész Vatikánt, pont elkéstünk az elejéről. Próbáltam halkan beoldalogni, de még a ruhám sem volt megfelelő, ezért gyorsan szúrós tekintetek kereszttüzében találtam magam. Az ölembe dobtak egy igazi nemesasszonyi ruhát, és a palotaőr legszívesebben felnyársalt volna. Utána még valamelyik hozzátartozóm is elkövetett valami illetlenséget, ezzel aztán teljesen felbőszítettük az egész egyházat, így inkább el is jöttünk. 

Álmodtam mindezt azután, hogy a tenger már nem hullámzott, mert a környezetszennyezés miatt nem folytak bele a folyók, így leapadt a vízszintje és nem tudott hullámokat vetni. Aztán egy nagy viharban teljesen eltűnt és halott, kísérteties fák maradtak a helyén, egy öregasszony pedig egy varázsigével akart minket becsapni, melyet elmondva segítség helyett még többet ártottunk volna. Így aztán belöktem a fák közé és elmondtam a fény varázsigéjét, amelynek köszönhetően elkezdett egy aprócska fénypont növekedni a viharos, halott erdő fölött. Itt aztán felébredtem.

Mozgalmas egy éjszaka volt, megálmodtam minden félelmemet. És egyikre sem láttam a végleges megoldást. 

Közérdekű III.

Ha minden igaz, szerdán 9-re érkezem Antalyába, ottani életemről majd itt olvashattok. Persze azért megmaradnak a viráglengető gondolatok itt is.

Keserédes

Kapok még egy kicsit az esőből és nem megsülős időből, úgy tűnik. Jól el kellene tenni valamelyik táskába, és elővenni odakinn. 

A listáról, amely azt hittem, beteljesítetlen marad, majdnem mindent sikerült megcsinálni ez alatt a két hét alatt, amit kaptam még keserédes ajándékként. Volt Calgary, Gül baba, duplarandi, viharban elázás, meccsnézés, Ganz utcai sörspecialista, tűzugrás, esti Budapest séta, Duna-part, sörfesztivál, Balaton, mozi, kerti party, mindenféle találkozók és még sorolhatnám. Szóval tulajdonképpen hálával tartozom a török államnak. 

Most mégis olyan hirtelennek érzem az egészet, holott már két hete búcsúzom. De a legfrissebb hírek szerint (végre kezemben a vízum ugyanis) holnap este irány Bécs, ahol a szállodában felvesz a reptéri busz hajnali háromkor, és szerda reggel fél 6-kor vár rám Törökország. Most egyszerre van várás, félelem, maradnivágy, mennivágy. 

De leginkább csak fellegajtót nyitogatok. És mindenféle politika nélkül, nekem ez a legszebb verziója. 

És a búcsú folytatódik

Lehet mégis van értelme a közmondásoknak. Legalábbis annak, hogy nem szabad előre inni a medve bőrére, biztosan. Tegnap, mikor megkaptam a hírt, hogy ma mehetek a vízumért, teljesen beleéltem magam, hogy végrevégre. 

Este megünnepeltük M. sikeres és dicsőséges államvizsgáját, (éljen :)) kipipáltunk két dolgot is a jajdekárhogymárnemleszidőmielőttkimegyek listáról, (Gül baba és bőrig ázás), és én el is könyveltem, hogy ez megint egy búcsúest, immár a sokadik. És ittam is, ezek szerint a medve bőrére. Előre. És ezt nem szabadott volna.

Mert ahogy ma bemegyek a nagykövetségre, közlik velem, hogy kérik az útlevelem meg a pénzt, aztán jöjjek vissza hétfőn. De mondom az nem jó, mert nekem vasárnap megy a gépem. Hát de ma már nem lesz kész, mert péntek van. Pénteken nem pecsétel a pecsételő, kivette a szabadságát, és a tintapatron is nyaralni ment, meg az összes bélyegző levonult már fürdeni a Tinta-tóra. És egyébként is, ha én meg is kapom hétfőn, csak nem gondolom, hogy az rögtön érvényes is lesz? Ugyan kérem, ez meg micsoda naivitás? Hát majd csak 27-én tetszik tudni kimenni, előbb nem. Hogy már két hete kérvényeztem, az teljesen mellékes.

Szóval most van az, hogy elhordtam magamban mindennek őket, aztán elkezdtem gondolkodni, vajon milyen elintéznivalóm lehet még itthon, ami miatt ez ennyire nem akar összejönni, aztán megint elhordtam magamban mindennek őket, aztán meg rájöttem, hogy sokkal rosszabb dolgok is vannak a világon, szóval inkább ledőlök bóbiskolni egyet.

Szóval még mindig nem szabadultok tőlem, lehet egész nyáron búcsúzni fogok.

Újabb közérdekű

No, kedves Mindenki, nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy holnap megyek a vízumomért, vasárnap meg utazom. 

Ami jó hír, hogy Budapestről repülök, és nem Bécsből. :) :) Ami rossz, hogy bár kifizetik a csúszást is, de ezt csak úgy tudják megoldani, hogy elment az összes szabadnapom. Mindegy.

Persze mindez teljesen biztos csak akkor lesz, ha holnap a kezembe kapom a vízumot.

Mindenesetre ma este még jó volna valami őrülten jót csinálni :)

Megmondós

Nekem erről az a véleményem, hogy ha a Parlament lenne minden reggel büdös a pisitől meg a hányástól, akkor mindenki mélységesen fel lenne háborodva, így meg lehet ráfogni az egyházra, hogy milyen zárkózott, és elfordul a hívektől. Meg az a véleményem, hogy lehet, hogy én is konzervatív és öreg vagyok, de baromira zavar, hogy az V. kerületi kis utcákban nem képesek takarítani, ezért minden nap, ahogy egyre melegebb van egyre jobban terjeng az emberi vizelet-, urambocsá húgyszag, sőt néha elgondolkodom, hogy az ürülék vajon kutyától vagy embertől származik-e. Én is szeretek bulizni, de valamelyik éjjel, mikor mentem haza és láttam,hogy a srác lepisili a frissen felújított ház falát, mikor mellette 5 lépésre van a kocsma, akkor kedvem lett volna csomót kötni a farkára. 

Folyik az élet

Vízum ügyben semmi előrelépés, úgyhogy még mindig itthon tengetem napjaimat, lassan elmúlik az izgatott várakozás is és átadja a helyét valami reménytelen unalomnak, ami megrontja az utolsó itthon töltött napokat is. Persze küzdök ellene, de félek attól, hogy kinn már összeáll a csapat, mire én odaérek és kimaradok mindenből, meg nem is tudom igazán mire hangolni magam így, hogy nincs előttem, meddig kell még várnom. 

Közben azért végre olvastam olyan könyvet, (Pocsék karma) ami cseppet sem gondolkodós, igazi limonádé, elmondhatatlanul vágytam már erre. Kellemes volt, szórakoztató, falható, le sem tettem, egy nap alatt végeztem 300 oldallal. Na jó, letettem egyszer-kétszer, de csak hogy nehogy könyv alakban barnuljak a hasamon. Persze kár volt, mert hiába a napozás, egy csepp színem sem lett. Viszont a Balaton kellemes, jó 10 perces séta után már térd fölé ér a víz. 

Nem bánom, hogy így összesűrítettem a vizsgaidőszakot, mert jó túl lenni rajta, de mindenki, akivel örülhetnék ennek, még vizsgázik. Ha tudom, hogy később megyek, lehet nem szívatom így meg magam. Bár magamat ismerve lehet, hogy de. 

Itt a vége...

Fuss el véle. Vizsgaidőszak befejezve, államvizsga jelessel letudva.

És bár rémesen hosszú listám volt, hogy majd mit csinálok, ha befejeztem, most még nem fogtam fel, hogy nem kell tanulnom, és nem hajt a tatár, ezért egészen megzavarodva tengek-lengek, és nem igazán tudom, mit kezdjek magammal.

Na jó, rendet kellene raknom, de erről inkább nem veszek tudomást.

A vízumról meg még mindig semmi hír, szóval jó, hogy ennyire elköszöntem mindenkitől :)

Most olyan fura ez is, hogy már visszaszámoltam meg készültem lélekben és most meg itt lebegek tanácstalanul hoppon maradva. Persze jobb, mintha ma kellett volna mennem.

Az az este...

Tegnap este egy olyan álmom teljesült, ami tudom, hogy még csak a kezdete valaminek. Annyira örülök, hogy legyőztem a nemtudommitvegyekfelinkábbelsemegyek hisztit, hogy az elmondhatatlan. Egy bár az Opera mellett, csinos csipkeblúz, leheletnyi rúzs, Metropolitan koktél, félhomály, kellemes bárzongora, jazz, örökzöldek, 20-as évek Amerika hangulata...

És én voltam a bárénekesnő. 

Lehet még finomítani a dolgon, de kezdetnek egyáltalán nem rossz. 

Legközelebb talán már többszemélyes közönség előtt. Bár az az egy most igazán hálás volt, örömestet okoztak nekem ők ketten a zongoristával. 

Még még még ilyet.

Addig meg megtanulom ezt is rendesen.

No.

Nagyon nagyon régóta az első olyan nap, hogy elvégeztem, ami mára volt a listámon. Jó érzés. Lenne még mit csinálnom, de ennyi volt teljesíthető mára. Csendes elégedett (és persze kicsit aggódó, mert nem is én lennék) mosoly.

Még mindig tételek

Az a furcsa a tételekkel, hogy már nem tudom elkülöníteni őket. Van még hátra 10, de azok olyanok, hogy össze lehet tenni őket a többiből, és egy dolgot el lehet mondani legalább 5 tételnél. Úgyhogy már nem tudom, hogyan jegyzeteljek, és hogy az jó-e vagy sem, hogy az egész összeállt egy nagy maszlaggá a fejemben, mindenről eszembe jut minden és teljes az összefonódás, és minden összefügg mindennel.

Annyiból biztosan rossz, hogy így nagyon nehéz kikérdezni meg leellenőrizni magamat...

Mindenesetre már végigolvastam a Turizmus Zrt. marketingtervét meg mellékleteit meg mindenféle szakmai cikket, és most már ott tartok, hogy nem tudom, hogy mit tudok és mit nem, de inkább legyek már túl rajta.

Szívfájdalom

Azért megmondom őszintén, kezd kicsit fájni a szívem, hogy beindul az élet Budapesten, lassan én is "tanulnom kéne" gondolatok nélkül élvezhetném, itt a jó idő, a pezsgő nyári kiülős és hajnalig beszélgetős-borozgatós esték időszaka, és fesztiválok és koncertek ésésés... én meg itt hagyom mindezt, és kimaradok belőle. Tudom, hogy megvár, és ugyanígy itt lesz mindenki, mikor visszajövök, de mégis. Félek, hogy mivel később megyek, mint a többiek, már kialakulnak a társaságok, én meg ott maradok árván, mint a kisujjam. Ésszel tudom, hogy nem szabadna, és biztos nagyon jó lesz, de most valahogy nem jóféle izgalom van rajtam. Nagyon nem.
Lüke vagyok, tudom.

Zeneeee

Ezt egyszer valahol valamikor valakivel valamiért valahogyan, de mindenképp :) :) :)

És szeretnék megtanulni charlestont táncolni.

Jön az alagút vége

Rám ebben a vizsgaidőszakban vigyáz Valaki. 

Többször mentem be úgy vizsgázni, hogy jajj, alig tudok valamit, és nem hisztiből, hanem tényleg nem tudtam sokat, csak kb. az anyag 10%-át, vagy max. 20-at, de mindig pont arra kérdeztek rá. Ma is olyan szöveget kaptam oszmánon fordítani meg olvasni, amit olvastam otthon is meg órán is, pedig elég kicsi volt az esély erre. Azért ég a fejem, mikor sajnálkoznak a tanárok, hogy hááát, erre most csak egy 3-ast vagy egy 4-est tudnak adni. És igyekszem nem ragyogni túlságosan, miközben azt mondom, hogy nem baj, köszönöm.

De az államvizsgára tényleg rendesen készülök, szóval ott remélem majd szabadon ragyoghatok.

És ahogy közelít a jövő péntek (jujj), egyre kevésbé várom, jó volna kapni néhány nap haladékot, mielőtt kimegyek, hogy rendesen be tudjak pakolni meg családdal lenni az utolsó hajrá után.

7 nap, 1 vizsga (vagy 2), 1 beadandó, 1 államvizsga, még 22 tétel. Fincsi.

Juniális

Megnyugvással tapasztaltam, hogy gyerekkorom óta nem sokat változott a juniálisok gyerekzenéje, mikor felébredtem reggel Halász Juditra. Aztán megdöbbenve tapasztaltam, hogy de, mikor meghallottam erre a zenére azt a szöveget, hogy mééézes kenyér, mindennél sokkal jobb a mééézes kenyééér. Csak a refrént sikerült megjegyeznem, de épp elég volt az is. :)

Ezennel el is dőlt, hogy a könyvtárban tanulok a holnapi oszmánra. 

Ezt megkaptam..

"Ne rinyálj anyám, sokkal erősebb vagy, mint hinnéd, nem adhatod fel a cél előtt." -írta ma B. 

Én meg fogtam magam, és leültem tételt írni, és próbáltam nem rinyálni. Alakul.

Jut eszembe!

Ja és azt még nem is mondtam, hogy az olvasás milyen fárasztó dolog. Mindkét tenyerem bőrkeményedéses a reformációs könyvtől, annyit hurcolásztam magammal, tegnap meg visszaszállítottam egy sporttáskányi könyvet a könyvtárba, és ma alig bírom felemelni a karom, olyan izomláz van a vállamban. Okos dolog az e-book olvasó, ha ez így folytatódik, fel kell adnom az ellenérzéseimet vele szemben. Bár azt hiszem, ezek a könyvek úgysem lennének meg olyan formában.

Szétesés

A héten annyira szét voltam esve, hogy bár lett volna időm tanulni a pénteki vizsgára kivételesen, egyszerűen nem bírtam rávenni magam. Minden mást csináltam helyette, persze emiatt meg haragudtam magamra, de attól még nem bírtam letenni a seggem és megtanulni rendesen. Úgyhogy pénteken szépen beadtam üresen a feladatsort, ilyet még sosem csináltam. Ha akartam volna, össze tudtam volna kaparni valamit, mert azért pici megmaradt az órákból, de egyszerűen olyan rémisztően hosszú volt a feladatsort, hogy nem bírtam még végigolvasni se, rájöttem, hogy nekem baromira nincs ehhez most kedvem, és ha itt ülök még 10 percig, akkor egész egyszerűen megőrülök. Szóval kijöttem. 

Aztán este jobb lett, köszönhetően a lányoknak, de ígérem, soha soha soha többet nem csinálok olyat, hogy felveszek 19 kurzust az államvizsga mellé, mert ez még nekem is gyilkos. Már csak 4 vizsga meg egy beadandó van, de már nagyon tele van a hócipőm az egésszel.

Viszont a keddi időpont miatti kavarásos sikerült, éljen :)

Csendes ujjongás

Hát kérem szépen ez is elérkezett, azt hiszem a vizsgaidőszakom legkönnyebb tárgya volt az az egy, amivel  sikerült végre abszolválnom. Pici tanulás után gyorsan megírtam szombaton utazás előtt, aztán sutty, irány a Dráva. Tegyük hozzá, hogy kb. két hete dolgoztam ki azt a két tételt, amit kérdeztek. De ez jó hír, ezek szerint megmarad valamelyest, ha már kidolgoztam :)
És már csak 7 tárgy van hátra :)

Jó hírek

Hogy ne mindig csak panaszkodjak :)

1. A héten túl vagyok 5 vizsgán, kettőről tudom, hogy 4es, a másik háromnak még várom az eredményét, de biztosan sikerült.

2. Hétfőn - késve - elküldtem egy esszét, ami az utolsó lépcső volt két tárgynál is a jegyszerzéshez, és ma kaptam a választ, hogy nagyon tetszett a tanárnak, és jelest ad rá.

3. Megírtam tegnap egy esszét, amit kifejezetten élvezet volt írni, nem is értem, miért halogattam eddig, olyan gyorsan lett 4 oldal, hogy öröm volt nézni, úgy kellett visszafognom magam. Arról kellett írni, hogyan jelenik meg a zsidó identitás három általunk egy listáról választott filmben. A Hegedűs a háztetőn-t választottam (régóta meg akartam már nézni, mert általános műveltség, végre sikerült is), a Becstelen brigantikat (minden idők egyik legpolgárpukkasztóbb filmje) és az Annie Hall-t (kell hozzá egy hangulat, no). 

4. Ebédeltem spontán M-vel.
5. Söröztem spontán, és bár nem duett, de jót fogok énekelni megint a vizsgán.

Most meg elmegyek egy kicsit biciklitúrázni, mert kedvet kaptam nem az asztalomnál szétülni a fenekem.

Éber álom

Ma a következőképpen alakult a nap. Fél 3-kor már nem bírtam nyitva tartani a szemem, szóval lefeküdtem aludni fél 5-ig, utána f6-tól aludtam kicsit f8-ig, azóta meg olvasok egy órát, alszom negyedet, és ezt felváltva. Ha alszom, tudom, hogy olvasnom kéne, ezért csak félálomban vagyok és furákat álmodok, de amint leülök olvasni, lehanyatlik a fejem. És még mindig van, sosem lesz vége. És nem várhatom a ma estét sem, mert éjszakázás lesz a holnapi vizsga meg a tételek miatt. 

Azt hiszem, öregszem, régebben simán olvastam reggelig, aztán lefeküdtem, aludtam pár órát és...azt akartam mondani, hogy nem is voltam már álmos, de ez nem igaz, én mindig álmos vagyok, csak az intenzitása változik. Tulajdonképpen ha jönne a jó tündér, azt kívánnám, hadd legyek Csipkerózsika pár évre.

Jegyek

Tudom, hogy sokan csodabogárnak tartanak emiatt, de nem szeretek sokkal jobb jegyet kapni, mint amit magam szerint megérdemelnék. Akkor mindig győzködnöm kell magam, hogy nyugodtan örülhetek. Jobb az, amikor megvan az érzés, hogy igen, megküzdöttem érte, no. 

Hehe, na majd kedden megkapom azt, amit érdemlek, az tuti...

Mindenesetre ezennel búcsúzom határozatlan időre arab tanulmányaimtól, attól a kicsitől is, ami volt. Nem mondom, hogy soha többet, de ha igen, akkor majd tuti elölről, rendesen. Bár még nem győzött meg, hogy nekem való lenne.

Újabb számok

Rájöttem, hogy az a bődületes mennyiség, amit tegnap említettem, teljes képtelenség. Ma egy olvasmányt 3 órámba került kijegyzetelni, és van még kb. 14, aminek a fele angol. Az ugyebár 42 óra, ha tartom a tempót, de nekem meg csak kb. 12 órám lesz rá, holnap délután 3tól hajnal 3ig. Miért hagytam így feltornyosulni, hihetetlen vagyok...

Közben egyébként 23 nap múlva utazás, 22 nap múlva államvizsga, 36 tétel és 15 tantárgy még.

Tudom, hogy ez egy magánbejegyzés, de jobb számolgatni, mint arabot tanulni. Sicc!

Ehh, unalmas ez a vizsgaidőszak, nem történik semmi érdekes, amiről írhatnék...

Fájdalmas sóhaj

Kimondhatatlanul vágyom már egy olyan estére, amikor ilyentájt már nyugodtan hátradőlhetek, mert elvégeztem, ami aznapra rendeltetett. 

Fejfalbaverős

Már olyan jól belenyugodtam, hogy nem fogok tudni egy tárgyból levizsgázni, mert nincsen számomra megfelelő időpont meghirdetve belőle, abbahagytam a harcot is a tanárral, aki először csak egy időpontot akart meghirdetni, kiszámoltam, hogy még beleférek úgyis a kreditekbe és nem kell fizetnem, ha újra felveszem majd vizsgakurzusként.

Erre ma bementem a tanárhoz beíratni, hogy nem jelentem meg, legalábbis én azt hittem, ezért hív. De nem, ő olyan áldott jófej volt, hogy azt mondta, vizsgázhatok más időpontban. Hát erre mit mondhattam volna...

Juhéj. Szombaton vizsga után elhúzunk utolsó közös hétvégére F-tel, hétfő este vissza és kedden van a vizsga. És ennyi harc meg problémázás után baromi jól kellene megtanulnom. Annyira ügyesen kiszúrtam magammal, hogy ha nem én lennék az áldozat is, gratulálnék magamnak :)

Viszont jó hír, hogy a héten már csak négy vizsgám van, meg bődületes mennyiségű olvasnivalóm muszlim teológiára. A mai letudva, bár baromira nem érdemeltem volna meg a jegyet, amit kaptam.

Számok

25 nap indulásig, 16 tárgyból kell még jegyet szereznem, 24 nap az államvizsgáig, 39 tétel vár még kidolgozásra. Jó volna, ha több, kevesebb, több, kevesebb volna...

Jajj...

Azt hiszem, kezdek becsavarodni. Sehol sem állok a mai listámhoz képest, és egy léggyel beszélgetek, aki ráadásul már nem is él, mert épp ráejtettem egy magazint "véletlenül". Persze előtte már többször is megbeszéltem vele, hogy idegesít a zümmögése, ezért legyen kedves, és távozzon a nyitott ablakon keresztül, de nem hallgatott rám. Én nem is értem, miért nem.

Könyvtár

Azért szeretem annyira a Szabó Ervint, mert olyan jól el lehet bújni a nagy fotelekben. Jól bekuporodtam ma is, miután levettem a cipőmet, és olvastam és olvastam, néha felnéztem a gyönyörű díszítésre, néha elbóbiskoltam, mert itt olyat is lehet, és próbáltam megérteni, hogyan is van ez az egész dolog azzal, akinél nagyobb nem gondolható el, és akkor most tényleg valóságosan kell-e léteznie attól, hogy én megértem ezt a kijelentést és megjelenik az értelmemben. Érdekes ez a filozófia, néha egy kukkot sem értek belőle, néha pedig pillanatokra feldereng a megvilágosodás, és akkor az nagyon jó érzés.

Az már kevésbé, hogy a mai nap megint annyi dolog lenne, ami nem fér bele 24 órába, én meg álmos vagyok és borozni szeretnék a többiekkel Szegeden.

Hát ilyet

Most nézem, hogy szinte az összes képen, ami a tegnapi koncerten készült, csukva van a szemem. Most nem tudom, hogy végig csukott szemmel énekeltem, vagy pont ezeket sikerült elkapnia a fotósnak, de tartok tőle, hogy az előbbi...Azt hiszem, könnyebb volt úgy kacérkodni, hogy nem nézek senkire, de érdekes, én nem vettem észre, hogy csukva lenne...

Koncertek meg miegymás

Tegnap hegedű, ma ének, és mindkettőn csinos voltam és annak is éreztem magam. És végre végre egy olyan énekkoncert, hogy nem csak álltam a színpadon, hanem mertem táncolni és élveztem, és kicsit közelebb jártam ahhoz az Ivetthez, aki a tükör előtt bohóckodva magamban szoktam lenni.

Megint fura a világ kicsit szemüveg nélkül, mintha elvették volna egy kapaszkodópontomat, de hamar megszokom, és megint hordhatok napszemüveget. Már persze ha lenne rá okom, és nem lenne ilyen Szibéria itt május közepén.

A kimenetelt meg egyre tolnám, ahogy egyre közelebb van, mert érzem, hogy senkire és semmire nem lesz időm, és jajj...

De! Már csak 15 tárgyból kell jegyet szereznem. Mint a szélvész, úgy haladok.

Egyszer nagyon nagyon szeretnék ilyen felszabadultan énekelni.

A "várva várt"...

Kezdődik a fejetlenség. Van egy vizsga, amit csak június 15-re hirdetnek meg. Szóval esélyes, hogy kiesett az első versenyző, úgyis azt mondtam, nem fogok most beleőszülni a teljesítésbe, hát akkor váltsuk is valóra, majd megcsinálom jövőre. Az már persze részletkérdés, hogy van egy jegybeírás is, ami 14-15-re van meghirdetve, ez még a megoldhatóbbak közé tartozik.

Tegnap meg nagy nehezen eldöntöttem azt is, hogy nem másokhoz méregetem magam, hogy ők milyen ügyesen és napirendszerűen tudnak tanulni, hanem eldöntöm magamban a dolgokat, hogy mi mennyire fontos, és aszerint cselekszem. És ha nekem az a fontos, hogy végre kialudjam magam, akkor kialszom és kész. Ha meg az, hogy egész nap F-tel legyek és semmit tegyek, akkor így is lesz. Azon még dolgozni kell, hogy mindezt nyugodt lélekkel tegyem. Meg azon is, hogy ne akarjak mindenkire rátromfolni, hogy nekem mennyivel több dolgom van, mint neki, mert ez egy nagyon idegesítő tulajdonság. 

Egyszer feltalálok egy olyan egyetemet, ahol lehet a tanulás öröméért tanulni, és nem ilyen fejetlenül kapkodva. Vagy lehet itt is lehetne, csak én szúrom el mindig valahogy.

Sorozatok

Sosem írok arról, hogy élek egy másik világban is, mert szégyellem, hogy ennyire sorozatfüggő vagyok. Legalább 4-5 sorozatnak vagyok rendszeres fogyasztója, és előfordult már, hogy nem ettem egész nap, mert csak még egy rész, csak még egy rész. Mindegyik teljesen megbabonáz, elkábít és kiránt ebből az életből, mert továbbgondolom, továbbélem őket, én is szereplő leszek, teológiai kérdéseket szülök belőlük, divattanácsokat lesek el és részese akarok lenni a világnak, amit bemutatnak. Borzalmasan el tudok merülni bennük, és megszűnik a külvilág, és angol mondatok visszhangoznak a fejemben, és ez ijesztő és nem szabadna, és nem tudom, mit tegyek ellene, és azt sem tudom, akarok-e tenni ellene. Mert amikor úgy igazán benne vagyok és átélem, annyival színesebbnek érzem, még úgy is, hogy tudom, hogy csak káprázat az egész.

És egyszerűen kiborít, hogy mindegyiknek vége és csak szeptemberben folytatják majd őket...Megnézhetem addig hússzor, milyen szívszorítóan édesen és elolvasztóan nézett ki Damon, de nem fog segíteni igazán...

Soha ne kezdjetek el sorozatokat nézni. De komolyan. Elveszik az ember szabad akaratát. Az enyémet legalábbis.

A dolgok állása

Többé-kevésbé szorgalmas voltam a héten, túl vagyok egy zh-n, nem vagyok túl büszke rá, de átcsusszantam, írtam tételt is, csináltam mindenféle szépet egy Budapest túrához (bár feleslegesen, mert senki nem jött el, pedig elment rá csomó időm), olvastam is, KRESZen is voltam, esszét is írtam, hegedültem is, énekeltem is. Nem mertem bemenni vizsgázni arabból úgy, hogy nem tudok semmit, de most aztán úgy megtanít Cs., hogy nem lesz kegyelem :) 

A sok minden ellenére nem történt semmi nyilvánosság számra érdekes, listákat írogatok, tervezgetek, és próbálok ügyesen lavírozni a félvállról vevés, az időbeosztáshoz való hűség és a teljes kiborulás között, de elég vékony a határmezsgye.

De nem baj, lesz ez még így se :)

Ja, és ne egyetek a Púderben, mert nem finom. Vagyis inkább semmilyen, a bruschetta száraz, a karaj is, és a pincérek sincsenek a helyzet magaslatán. De a Ráday még mindig a kedvencem jó időben :)

Közérdekű közlemény

Megvan a repülőjegyem. Június 15-én indulok Bécsből, úti cél Antalya. 

Úgy döntöttem, hogy bár már szép hagyomány lett a búcsúbuli a társaságban, meg illene megünnepelnem a remélhetőleg sikeres 14-ig államvizsgát is, én most felrúgom a szokást, és nem tartok, mert az utolsó estét a Kedvessel szeretném tölteni. Szóval aki szeretne elköszönni, meginni egy sört vagy csak jó utat kívánni, mancsokat fel, lehet időpontért jelentkezni.  

És igen, baromira megijedtem most ettől, és baromira szeretnék egészen pici lenni és elbújni egy ölelésben. Mielőtt még M. hősnek gondolna. 

Ilyenkor májusban

Még mindig fenntartom, hogy eddig életemben legtöbbet az emelt töri érettségimre tanultam, de ez az első év, amikor visszasírom, hogy bár inkább érettségiznék. Valahogy nem érzem reálisnak, hogy megküzdjek egy hónap alatt 18 vizsgával, köztük egy 1200 oldalas könyvvel, egy ének meg egy hegedűvizsgával, meg az 56 államvizsgatétellel. Úgy, hogy közben intézem a papírokat Törökországba, meg készülök rá mindenfélével. Ezért tegnap inkább úgy döntöttem, hogy inkább lemondok az idegbeteg maximalizmusomról és kihasználom még ezt a kis időt F-fel, ésszerű keretek között tanulva. 

Miután ezt eldöntöttem, tanultam kettőig, majd keltem 6-kor folytatni, ma pedig a féléves arab anyaggal kell megküzdenem. Nem tudom, hogy ez még ésszerű keretnek számít-e. :)

Egyszer régen, mikor még gondtalan copfos kislány voltam, (és fiatal :P) a május volt a kedvenc hónapom, mert akkor van a névnapom meg anyák napja meg gyereknap. Ó, azok a régi szép idők :)

Azok a 20-as évek!

J. igazi realista. Mikor ma mondtam neki, hogy mennyire szívesen éltem volna az 1920-30as években, amikor még igazán jó zenék voltak és lehetett jókat táncolni, azt felelte, hogy akkor még nem diplomázhattam volna és lehet, hogy gyármunkás szövőnő lennék. Hát ez a lehetőség sosem merült fel bennem. Valahogy olyan szépen sikerült elkülönítenem a történelmet a zenétől és a tánctól. Na én abba az elkülönített világba mennék vissza. Annyira hihetetlen, mik történtek, miközben ilyen zenék és táncok születtek.

Az animátorképzés

Tegnap fürdés közben négy nyelven beszéltem magamban. Köszönhető ez annak, hogy egyedül laktam egy hotelszobában a képzés alatt, és ilyen még nem fordult elő velem, valamint annak, hogy előtte sikerült egy nagyon kellemeset beszélgetnem, váltogatva a magyar, a német és az angol nyelvet két szlovén lánnyal. Elkapott a láz, hogy mégmégmég, azt szeretném, ha ki tudnám fejezni a gondolataimat amilyen nyelven épp szeretném, mert hihetetlenül jó érzés, ahogy lassan leomlanak az akadályok, amiket magam köré építek, mondván, hogy én nem merek megszólalni, és azt látom, hogy nincs ezzel gond, mert csak tenni kell és menni fog. Csak ültem ott, beszéltem, és élveztem, hogy angol kérdésre német válasz jön és viszont, és a mondat felénél is átváltunk, és csak mosolyogtam magamban.

Ez a nyár hihetetlen élmény lesz minden szempontból, nyelvtudás (gyerekekkel németül és magyarul, kollégákkal németül, angolul és törökül, városban törökül), kreativitás (ezerféle barkácsolás, dekorálás, játékok kitalálása), tervezés, döntések, önállóság és nyitottság szempontjából is. Tudok már lufifigurát csinálni, festettem arcot, varázsoltam, játszottam és táncot is tanultam. Tele vagyok tervekkel és gondolatokkal.

Annyira izgatott vagyok, hogy egyáltalán nem tudok másra gondolni :)

Viszont arra is rájöttem, hogy kb. dobhatom a kukába a sok-sok mindent, amit amúgy terveztem, mert ez egyáltalán nem egy láblógatós munka lesz. Gar nicht.

Ja, hát és a legfontosabb, bár már kiderült a fentiekből: Törökországba megyek :)

Monofiziták, nesztoriánusok, teopaszkitizmus és egyéb furcsaságok

Tudom, hogy fontos volt Krisztus istenségének és emberségének kérdése, de ahogy olvasom itt ezt a kuszaságot Jean Meyendorffnál, és nem tudom már követni, ki mit mond és kinek a pártján áll, menthetetlenül az jut eszembe, amit Cs. egy ismerőse mondott, hogy azért van mindez, mert még nem volt TV-jük :)

Hinta

És újra meg újra meg újra és újra felültem azért az egyetlen másodpercért, amikor először átlendülök a szakadék pereme fölött, ahonnan már nincs megállás, és egy pillanatra elakad a lélegzetem és kihagy egyet a szívem, és még sikítani sem tudok, mert azt érzem, hogy most van a vége és most van az eleje mindennek. A többi lendülés már nem volt az igazi, ezért kellett megállni és mindig mindig elölről kezdeni. Azért az egy másodpercért. Tudtam, hogy becsapom magam, mert csak a legelső számított, de nem bírtam abbahagyni. Elmondhatatlan érzés, de mintha egyszer ilyen lenne majd a Hazaérkezés is.

Más napok

Hetek óta először tegnap estére végre nem az agyam volt fáradt, hanem minden más. Ma persze minden mozdulat fáj a tegnapi kalandparktól, és sikerült leégnem is kicsit, de muszáj volt már kimozdulnom és elfelejteni a kötelezettségeket egy napra. Sikerült is :) Jót beszélgettem, jót nevettem, jót másztam jó emberekkel. Hiányzott ez már nagyon. :)

Most már csak egy olyan napot szeretnék, aminek a végén elégedetten dőlök hátra, hogy igen, mindent elvégeztem, ami aznapra ki volt adva.

Tételek

Most, hogy államvizsga tételek írására adtam a fejem, igen érdekes dolgokat fedeztem fel.

1. A jegyzeteimen minden van, a jövendőbeli gyereknevektől kezdve az aznapi teendőkön át álmokig és szerelemes rajzocskákig minden.

2. A kérdések vagy túl egyszerűek, és ezért olyan érzésem van, mintha még biztos tartozna valami hozzájuk, vagy túl bonyolultnak hangzanak. Olyan nincs, hogy biztos legyek benne, hogy itt ezt és ezt kel elmondani, és pont.

3. Ebből következik, hogy egy óriási témaként megfogalmazott kérdés valójában egy másfél oldalas jegyzetnyi válasszal lerendezhető.

4. Borzalmas analfabéta vagyok a rendszerezésben, pedig mindig azt hiszem zseni, de mikor kellene valami, mindig kiderül, hogy nem. (Volt egy példaértékűen kidolgozott tételem, amit még a Tanárnő is megdicsért, és mutogatott mindenkinek. Jól eltettem, hogy biztos meglegyen. csak nem tudom, hova.)

5. Képes voltam olyat leírni elsőben, hogy a privatizáció után létrejött az Accord szállodalánc :)

Járt utat a járatlanért....

Lehetőségek tárháza áll előttem, és már mindbe beleéltem magam előre egyszerre és külön-külön is. Nem szabadna mindig a jövőre koncentrálnom, de ahogy érzem, hogy közelít, egyre izgatottabb leszek és egyre szélesebbnek érzem a világot és egyszerre rémít, hogy ilyen széles és boldoggá tesz és izgatottá és messze hív.

Valahogy így érezhették magukat Amerika első felfedezői. 

Jövő héten kiderül, hol leszek animátor.

És igenis elhagyom a járt utat, ez egy nem jó mondás :)

A megközelíthetetlen?

Azért az egy érdekes kérdés, hogy vajon Ágostonnak meg Luthernek van igaza, és az embernek esélye sincs, annyira romlott, és úgyis csak az üdvözül, akit Isten eleve kiválasztott erre, de az ember nem tud semmiféle "ajándékot" adni ezért cserébe Istennek; vagy Erasmusnak és Origenésznek, és a bűnbeeséssel csak sérült az ember és az értelem, de nem lett teljesen reménytelen. Persze ebből jön a következő kérdés, hogy eljuthat ez az ember értelemmel az Istenhez, vagy olyan megközelíthetetlen, hogy jobb nem is próbálkoznunk. 

Jobb szeretem azt hinni, hogy nem csak értelmetlen bábuként, szinte játékszerként várom az idők végét és a végítéletet, hanem van jelentősége annak, amit itt teszek, ahogy élek. 

Nékem csak Budapest kell...

Sétáltam ma egy kicsit Budán...Mindig elámulok, mennyi mindent nem ismerek még mindig Budapestből, pedig itt születtem, és itt is életem mindig, lassan 22 éve...Bár igaz, örök pesti lány maradok, mégis megértem, miért szeretik sokan jobban a túloldalt.