Egyik nap a miniklubba hozott nekem egy kisfiú egy követ, amit nekem szedett, mert milyen különleges alakja van, úgy néz ki, mint egy cápafog. Nem volt különösebben szép vagy érdekes, de a szándék a fontos, így óriási mosollyal az arcomon elraktam a táskámba. Később visszadobtam a többi út menti kő közé, láttam is, hogy lepattant róla egy darab. Pár héttel később arra sétáltunk az egyik kislánnyal, meglátta a követ, felvette, és nekem adta, mert milyen szép és érdekes kő. Így, hogy már kétszer is megkaptam két különböző gyerektől, úgy éreztem, mégis meg kell tartanom, és haza is hoztam. Most ott tartok, hogy itt ez a a sok szép kő, amit gyűjtöttem, mert érdekes meg szép a színe meg ezt mindenképp haza kell vinni, és nem értem, mit találtam olyan különlegesnek bennük, hol és mikor találtam őket, egyedül ez a hozzám vissza találó kavics őrizte meg a jelentését.
Egyébként meg megint pakolok a szobámban, és olyan dolgok kerültek elő, amik már réges-régen elsüllyedtek a feledés homályába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése