Csendes ujjongás

Hát kérem szépen ez is elérkezett, azt hiszem a vizsgaidőszakom legkönnyebb tárgya volt az az egy, amivel  sikerült végre abszolválnom. Pici tanulás után gyorsan megírtam szombaton utazás előtt, aztán sutty, irány a Dráva. Tegyük hozzá, hogy kb. két hete dolgoztam ki azt a két tételt, amit kérdeztek. De ez jó hír, ezek szerint megmarad valamelyest, ha már kidolgoztam :)
És már csak 7 tárgy van hátra :)

Jó hírek

Hogy ne mindig csak panaszkodjak :)

1. A héten túl vagyok 5 vizsgán, kettőről tudom, hogy 4es, a másik háromnak még várom az eredményét, de biztosan sikerült.

2. Hétfőn - késve - elküldtem egy esszét, ami az utolsó lépcső volt két tárgynál is a jegyszerzéshez, és ma kaptam a választ, hogy nagyon tetszett a tanárnak, és jelest ad rá.

3. Megírtam tegnap egy esszét, amit kifejezetten élvezet volt írni, nem is értem, miért halogattam eddig, olyan gyorsan lett 4 oldal, hogy öröm volt nézni, úgy kellett visszafognom magam. Arról kellett írni, hogyan jelenik meg a zsidó identitás három általunk egy listáról választott filmben. A Hegedűs a háztetőn-t választottam (régóta meg akartam már nézni, mert általános műveltség, végre sikerült is), a Becstelen brigantikat (minden idők egyik legpolgárpukkasztóbb filmje) és az Annie Hall-t (kell hozzá egy hangulat, no). 

4. Ebédeltem spontán M-vel.
5. Söröztem spontán, és bár nem duett, de jót fogok énekelni megint a vizsgán.

Most meg elmegyek egy kicsit biciklitúrázni, mert kedvet kaptam nem az asztalomnál szétülni a fenekem.

Éber álom

Ma a következőképpen alakult a nap. Fél 3-kor már nem bírtam nyitva tartani a szemem, szóval lefeküdtem aludni fél 5-ig, utána f6-tól aludtam kicsit f8-ig, azóta meg olvasok egy órát, alszom negyedet, és ezt felváltva. Ha alszom, tudom, hogy olvasnom kéne, ezért csak félálomban vagyok és furákat álmodok, de amint leülök olvasni, lehanyatlik a fejem. És még mindig van, sosem lesz vége. És nem várhatom a ma estét sem, mert éjszakázás lesz a holnapi vizsga meg a tételek miatt. 

Azt hiszem, öregszem, régebben simán olvastam reggelig, aztán lefeküdtem, aludtam pár órát és...azt akartam mondani, hogy nem is voltam már álmos, de ez nem igaz, én mindig álmos vagyok, csak az intenzitása változik. Tulajdonképpen ha jönne a jó tündér, azt kívánnám, hadd legyek Csipkerózsika pár évre.

Jegyek

Tudom, hogy sokan csodabogárnak tartanak emiatt, de nem szeretek sokkal jobb jegyet kapni, mint amit magam szerint megérdemelnék. Akkor mindig győzködnöm kell magam, hogy nyugodtan örülhetek. Jobb az, amikor megvan az érzés, hogy igen, megküzdöttem érte, no. 

Hehe, na majd kedden megkapom azt, amit érdemlek, az tuti...

Mindenesetre ezennel búcsúzom határozatlan időre arab tanulmányaimtól, attól a kicsitől is, ami volt. Nem mondom, hogy soha többet, de ha igen, akkor majd tuti elölről, rendesen. Bár még nem győzött meg, hogy nekem való lenne.

Újabb számok

Rájöttem, hogy az a bődületes mennyiség, amit tegnap említettem, teljes képtelenség. Ma egy olvasmányt 3 órámba került kijegyzetelni, és van még kb. 14, aminek a fele angol. Az ugyebár 42 óra, ha tartom a tempót, de nekem meg csak kb. 12 órám lesz rá, holnap délután 3tól hajnal 3ig. Miért hagytam így feltornyosulni, hihetetlen vagyok...

Közben egyébként 23 nap múlva utazás, 22 nap múlva államvizsga, 36 tétel és 15 tantárgy még.

Tudom, hogy ez egy magánbejegyzés, de jobb számolgatni, mint arabot tanulni. Sicc!

Ehh, unalmas ez a vizsgaidőszak, nem történik semmi érdekes, amiről írhatnék...

Fájdalmas sóhaj

Kimondhatatlanul vágyom már egy olyan estére, amikor ilyentájt már nyugodtan hátradőlhetek, mert elvégeztem, ami aznapra rendeltetett. 

Fejfalbaverős

Már olyan jól belenyugodtam, hogy nem fogok tudni egy tárgyból levizsgázni, mert nincsen számomra megfelelő időpont meghirdetve belőle, abbahagytam a harcot is a tanárral, aki először csak egy időpontot akart meghirdetni, kiszámoltam, hogy még beleférek úgyis a kreditekbe és nem kell fizetnem, ha újra felveszem majd vizsgakurzusként.

Erre ma bementem a tanárhoz beíratni, hogy nem jelentem meg, legalábbis én azt hittem, ezért hív. De nem, ő olyan áldott jófej volt, hogy azt mondta, vizsgázhatok más időpontban. Hát erre mit mondhattam volna...

Juhéj. Szombaton vizsga után elhúzunk utolsó közös hétvégére F-tel, hétfő este vissza és kedden van a vizsga. És ennyi harc meg problémázás után baromi jól kellene megtanulnom. Annyira ügyesen kiszúrtam magammal, hogy ha nem én lennék az áldozat is, gratulálnék magamnak :)

Viszont jó hír, hogy a héten már csak négy vizsgám van, meg bődületes mennyiségű olvasnivalóm muszlim teológiára. A mai letudva, bár baromira nem érdemeltem volna meg a jegyet, amit kaptam.

Számok

25 nap indulásig, 16 tárgyból kell még jegyet szereznem, 24 nap az államvizsgáig, 39 tétel vár még kidolgozásra. Jó volna, ha több, kevesebb, több, kevesebb volna...

Jajj...

Azt hiszem, kezdek becsavarodni. Sehol sem állok a mai listámhoz képest, és egy léggyel beszélgetek, aki ráadásul már nem is él, mert épp ráejtettem egy magazint "véletlenül". Persze előtte már többször is megbeszéltem vele, hogy idegesít a zümmögése, ezért legyen kedves, és távozzon a nyitott ablakon keresztül, de nem hallgatott rám. Én nem is értem, miért nem.

Könyvtár

Azért szeretem annyira a Szabó Ervint, mert olyan jól el lehet bújni a nagy fotelekben. Jól bekuporodtam ma is, miután levettem a cipőmet, és olvastam és olvastam, néha felnéztem a gyönyörű díszítésre, néha elbóbiskoltam, mert itt olyat is lehet, és próbáltam megérteni, hogyan is van ez az egész dolog azzal, akinél nagyobb nem gondolható el, és akkor most tényleg valóságosan kell-e léteznie attól, hogy én megértem ezt a kijelentést és megjelenik az értelmemben. Érdekes ez a filozófia, néha egy kukkot sem értek belőle, néha pedig pillanatokra feldereng a megvilágosodás, és akkor az nagyon jó érzés.

Az már kevésbé, hogy a mai nap megint annyi dolog lenne, ami nem fér bele 24 órába, én meg álmos vagyok és borozni szeretnék a többiekkel Szegeden.

Hát ilyet

Most nézem, hogy szinte az összes képen, ami a tegnapi koncerten készült, csukva van a szemem. Most nem tudom, hogy végig csukott szemmel énekeltem, vagy pont ezeket sikerült elkapnia a fotósnak, de tartok tőle, hogy az előbbi...Azt hiszem, könnyebb volt úgy kacérkodni, hogy nem nézek senkire, de érdekes, én nem vettem észre, hogy csukva lenne...

Koncertek meg miegymás

Tegnap hegedű, ma ének, és mindkettőn csinos voltam és annak is éreztem magam. És végre végre egy olyan énekkoncert, hogy nem csak álltam a színpadon, hanem mertem táncolni és élveztem, és kicsit közelebb jártam ahhoz az Ivetthez, aki a tükör előtt bohóckodva magamban szoktam lenni.

Megint fura a világ kicsit szemüveg nélkül, mintha elvették volna egy kapaszkodópontomat, de hamar megszokom, és megint hordhatok napszemüveget. Már persze ha lenne rá okom, és nem lenne ilyen Szibéria itt május közepén.

A kimenetelt meg egyre tolnám, ahogy egyre közelebb van, mert érzem, hogy senkire és semmire nem lesz időm, és jajj...

De! Már csak 15 tárgyból kell jegyet szereznem. Mint a szélvész, úgy haladok.

Egyszer nagyon nagyon szeretnék ilyen felszabadultan énekelni.

A "várva várt"...

Kezdődik a fejetlenség. Van egy vizsga, amit csak június 15-re hirdetnek meg. Szóval esélyes, hogy kiesett az első versenyző, úgyis azt mondtam, nem fogok most beleőszülni a teljesítésbe, hát akkor váltsuk is valóra, majd megcsinálom jövőre. Az már persze részletkérdés, hogy van egy jegybeírás is, ami 14-15-re van meghirdetve, ez még a megoldhatóbbak közé tartozik.

Tegnap meg nagy nehezen eldöntöttem azt is, hogy nem másokhoz méregetem magam, hogy ők milyen ügyesen és napirendszerűen tudnak tanulni, hanem eldöntöm magamban a dolgokat, hogy mi mennyire fontos, és aszerint cselekszem. És ha nekem az a fontos, hogy végre kialudjam magam, akkor kialszom és kész. Ha meg az, hogy egész nap F-tel legyek és semmit tegyek, akkor így is lesz. Azon még dolgozni kell, hogy mindezt nyugodt lélekkel tegyem. Meg azon is, hogy ne akarjak mindenkire rátromfolni, hogy nekem mennyivel több dolgom van, mint neki, mert ez egy nagyon idegesítő tulajdonság. 

Egyszer feltalálok egy olyan egyetemet, ahol lehet a tanulás öröméért tanulni, és nem ilyen fejetlenül kapkodva. Vagy lehet itt is lehetne, csak én szúrom el mindig valahogy.

Sorozatok

Sosem írok arról, hogy élek egy másik világban is, mert szégyellem, hogy ennyire sorozatfüggő vagyok. Legalább 4-5 sorozatnak vagyok rendszeres fogyasztója, és előfordult már, hogy nem ettem egész nap, mert csak még egy rész, csak még egy rész. Mindegyik teljesen megbabonáz, elkábít és kiránt ebből az életből, mert továbbgondolom, továbbélem őket, én is szereplő leszek, teológiai kérdéseket szülök belőlük, divattanácsokat lesek el és részese akarok lenni a világnak, amit bemutatnak. Borzalmasan el tudok merülni bennük, és megszűnik a külvilág, és angol mondatok visszhangoznak a fejemben, és ez ijesztő és nem szabadna, és nem tudom, mit tegyek ellene, és azt sem tudom, akarok-e tenni ellene. Mert amikor úgy igazán benne vagyok és átélem, annyival színesebbnek érzem, még úgy is, hogy tudom, hogy csak káprázat az egész.

És egyszerűen kiborít, hogy mindegyiknek vége és csak szeptemberben folytatják majd őket...Megnézhetem addig hússzor, milyen szívszorítóan édesen és elolvasztóan nézett ki Damon, de nem fog segíteni igazán...

Soha ne kezdjetek el sorozatokat nézni. De komolyan. Elveszik az ember szabad akaratát. Az enyémet legalábbis.

A dolgok állása

Többé-kevésbé szorgalmas voltam a héten, túl vagyok egy zh-n, nem vagyok túl büszke rá, de átcsusszantam, írtam tételt is, csináltam mindenféle szépet egy Budapest túrához (bár feleslegesen, mert senki nem jött el, pedig elment rá csomó időm), olvastam is, KRESZen is voltam, esszét is írtam, hegedültem is, énekeltem is. Nem mertem bemenni vizsgázni arabból úgy, hogy nem tudok semmit, de most aztán úgy megtanít Cs., hogy nem lesz kegyelem :) 

A sok minden ellenére nem történt semmi nyilvánosság számra érdekes, listákat írogatok, tervezgetek, és próbálok ügyesen lavírozni a félvállról vevés, az időbeosztáshoz való hűség és a teljes kiborulás között, de elég vékony a határmezsgye.

De nem baj, lesz ez még így se :)

Ja, és ne egyetek a Púderben, mert nem finom. Vagyis inkább semmilyen, a bruschetta száraz, a karaj is, és a pincérek sincsenek a helyzet magaslatán. De a Ráday még mindig a kedvencem jó időben :)

Közérdekű közlemény

Megvan a repülőjegyem. Június 15-én indulok Bécsből, úti cél Antalya. 

Úgy döntöttem, hogy bár már szép hagyomány lett a búcsúbuli a társaságban, meg illene megünnepelnem a remélhetőleg sikeres 14-ig államvizsgát is, én most felrúgom a szokást, és nem tartok, mert az utolsó estét a Kedvessel szeretném tölteni. Szóval aki szeretne elköszönni, meginni egy sört vagy csak jó utat kívánni, mancsokat fel, lehet időpontért jelentkezni.  

És igen, baromira megijedtem most ettől, és baromira szeretnék egészen pici lenni és elbújni egy ölelésben. Mielőtt még M. hősnek gondolna. 

Ilyenkor májusban

Még mindig fenntartom, hogy eddig életemben legtöbbet az emelt töri érettségimre tanultam, de ez az első év, amikor visszasírom, hogy bár inkább érettségiznék. Valahogy nem érzem reálisnak, hogy megküzdjek egy hónap alatt 18 vizsgával, köztük egy 1200 oldalas könyvvel, egy ének meg egy hegedűvizsgával, meg az 56 államvizsgatétellel. Úgy, hogy közben intézem a papírokat Törökországba, meg készülök rá mindenfélével. Ezért tegnap inkább úgy döntöttem, hogy inkább lemondok az idegbeteg maximalizmusomról és kihasználom még ezt a kis időt F-fel, ésszerű keretek között tanulva. 

Miután ezt eldöntöttem, tanultam kettőig, majd keltem 6-kor folytatni, ma pedig a féléves arab anyaggal kell megküzdenem. Nem tudom, hogy ez még ésszerű keretnek számít-e. :)

Egyszer régen, mikor még gondtalan copfos kislány voltam, (és fiatal :P) a május volt a kedvenc hónapom, mert akkor van a névnapom meg anyák napja meg gyereknap. Ó, azok a régi szép idők :)

Azok a 20-as évek!

J. igazi realista. Mikor ma mondtam neki, hogy mennyire szívesen éltem volna az 1920-30as években, amikor még igazán jó zenék voltak és lehetett jókat táncolni, azt felelte, hogy akkor még nem diplomázhattam volna és lehet, hogy gyármunkás szövőnő lennék. Hát ez a lehetőség sosem merült fel bennem. Valahogy olyan szépen sikerült elkülönítenem a történelmet a zenétől és a tánctól. Na én abba az elkülönített világba mennék vissza. Annyira hihetetlen, mik történtek, miközben ilyen zenék és táncok születtek.

Az animátorképzés

Tegnap fürdés közben négy nyelven beszéltem magamban. Köszönhető ez annak, hogy egyedül laktam egy hotelszobában a képzés alatt, és ilyen még nem fordult elő velem, valamint annak, hogy előtte sikerült egy nagyon kellemeset beszélgetnem, váltogatva a magyar, a német és az angol nyelvet két szlovén lánnyal. Elkapott a láz, hogy mégmégmég, azt szeretném, ha ki tudnám fejezni a gondolataimat amilyen nyelven épp szeretném, mert hihetetlenül jó érzés, ahogy lassan leomlanak az akadályok, amiket magam köré építek, mondván, hogy én nem merek megszólalni, és azt látom, hogy nincs ezzel gond, mert csak tenni kell és menni fog. Csak ültem ott, beszéltem, és élveztem, hogy angol kérdésre német válasz jön és viszont, és a mondat felénél is átváltunk, és csak mosolyogtam magamban.

Ez a nyár hihetetlen élmény lesz minden szempontból, nyelvtudás (gyerekekkel németül és magyarul, kollégákkal németül, angolul és törökül, városban törökül), kreativitás (ezerféle barkácsolás, dekorálás, játékok kitalálása), tervezés, döntések, önállóság és nyitottság szempontjából is. Tudok már lufifigurát csinálni, festettem arcot, varázsoltam, játszottam és táncot is tanultam. Tele vagyok tervekkel és gondolatokkal.

Annyira izgatott vagyok, hogy egyáltalán nem tudok másra gondolni :)

Viszont arra is rájöttem, hogy kb. dobhatom a kukába a sok-sok mindent, amit amúgy terveztem, mert ez egyáltalán nem egy láblógatós munka lesz. Gar nicht.

Ja, hát és a legfontosabb, bár már kiderült a fentiekből: Törökországba megyek :)

Monofiziták, nesztoriánusok, teopaszkitizmus és egyéb furcsaságok

Tudom, hogy fontos volt Krisztus istenségének és emberségének kérdése, de ahogy olvasom itt ezt a kuszaságot Jean Meyendorffnál, és nem tudom már követni, ki mit mond és kinek a pártján áll, menthetetlenül az jut eszembe, amit Cs. egy ismerőse mondott, hogy azért van mindez, mert még nem volt TV-jük :)

Hinta

És újra meg újra meg újra és újra felültem azért az egyetlen másodpercért, amikor először átlendülök a szakadék pereme fölött, ahonnan már nincs megállás, és egy pillanatra elakad a lélegzetem és kihagy egyet a szívem, és még sikítani sem tudok, mert azt érzem, hogy most van a vége és most van az eleje mindennek. A többi lendülés már nem volt az igazi, ezért kellett megállni és mindig mindig elölről kezdeni. Azért az egy másodpercért. Tudtam, hogy becsapom magam, mert csak a legelső számított, de nem bírtam abbahagyni. Elmondhatatlan érzés, de mintha egyszer ilyen lenne majd a Hazaérkezés is.