És újra meg újra meg újra és újra felültem azért az egyetlen másodpercért, amikor először átlendülök a szakadék pereme fölött, ahonnan már nincs megállás, és egy pillanatra elakad a lélegzetem és kihagy egyet a szívem, és még sikítani sem tudok, mert azt érzem, hogy most van a vége és most van az eleje mindennek. A többi lendülés már nem volt az igazi, ezért kellett megállni és mindig mindig elölről kezdeni. Azért az egy másodpercért. Tudtam, hogy becsapom magam, mert csak a legelső számított, de nem bírtam abbahagyni. Elmondhatatlan érzés, de mintha egyszer ilyen lenne majd a Hazaérkezés is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése