Főzés, szokások, kérdések

Nagyon rákattantam a Trónok harcára. Majdnem teljesen behoztam a lemaradásomat két nap alatt, ami egyrészről hurrá, másrészről persze haragszom magamra, hogy nem tudtam abbahagyni. Persze azért mellette elkezdtem tornázni is meg olvasgattam is, de ez nem változtat a lényegen...Ki kellene kapcsolnom az internetet.

Viszont, ami ennél sokkal jobb hír, hogy megint főztem, és megint sikeres volt. R-től hallottam Steiner Kristóf receptjeiről, és bár nem a kedvenc személyiségem az úr, úgy döntöttem, miért is ne próbálnám ki az egyik ételét. De persze ez csak a kiindulás volt, ahogy ő is bátorított a leírásban, jelentős módosításokat tettem. Miután a hagymát és a fokhagymát kicsit megpároltam az olívaolajon, hozzáadtam a répát, majd a felvágott olajbogyót, kukoricát és egy kis paradicsompürét, majd nyakon öntöttem az egészet sörrel. Apóra vágott mandulával bolondítottam meg, nagyon különleges lett tőle. Miközben megfőtt a rizs, (a törökök szerint máris szakács vagy, ha jól főzöd, és nekem jól sikerült) összekevertem a joghurtot mustárral meg sóval. Ez volt életem első főztje, ami még szép is lett, csináltam kúp formát a rizsből és szépen elrendeztem körülötte a ragut meg a joghurtos öntetet, a kúp tetejére pedig egy kis bazsalikom került. 

Azt hiszem, a gondolkodás, hogy mit főzzek, több idő volt, mint elkészíteni és elfogyasztani. 

Régen voltak török érdekességek, úgyhogy most gyorsan összefoglalom a jegyzeteim alapján őket. 

1. Mindent esznek mindennel. Számomra a legszokatlanabb a húsleveshez saláta. A kenyér az bármihez mehet, bár az velem is így van, és az sem ritkaság, hogy csicseriborsó leves rizzsel és salátával. Sokkal több zöldséget fogyasztok itt, mint otthon, és olyan dolgokat is megeszek, aminek máig sem tudom a nevét magyarul. A mandula zölden külön ínyenc csemege. A tea olyan alap fogyasztási cikk, mint mondjuk nálunk a víz. Ha nem iszol meg naponta legalább 8 teát, nem vagy török. Én nem is leszek. 

2. Az álláshirdetésekben nem létezik olyan, hogy diszkrimináció. Pontosabban létezik, a mi fogalmaink szerint, de ez itt nem számít annak. Mert simán beleírják, hogy 20-30 év közöttiek jelentkezését várják, csak nők jelentkezését várják, stb. 

3. A TV-ben a baleseteknél az áldozatokat közelről mutatják, a földrengésben összedőlt házát sirató néni premier plánt kap, és kiírják a teljes nevét is. Ezzel szemben a sorozatokban a cigaretta és az alkohol tiltott, így a cigiző ember kezében csak egy homályos foltot látsz. 

Végül pedig a szokásos magyar tudásom szegényességét bemutató kérdések:

1. Szerintetek mi a különbség a porcelán és a kerámia között? Mert én eddig azt hittem, hogy a porcelán az értékesebb, vékonyabb, törékenyebb, a kerámia meg az, amiből a bögre van a konyhában.

2. És mi a különbség a fazék és a lábas között?  A fazéknak magasabb a fala, nem? De régen mindkettőt a fazekas csinálta, tehát mindkettő kerámiából volt? 

Bürokrácia és konyha

Miután hosszas oda-vissza buszozás után sikerült ma elintéznem, hogy szeptember végéig meghosszabbítsák a tartózkodási engedélyemet, és így elindíthassa a cég a munkavállalói engedélyem iránti kérelmet, úgy döntöttem, a sikeres nap örömére főzök is valamit. Össze is dobtam egy zöldséges rakott tésztát, mindenből, amit csak találtam itthon. Először megpároltam a hagymát, a répát, a paprikát, az uborkát és a babot egy kis pirospaprikával. Közben megfőztem a tésztát. Aztán összekevertem a joghurtot mustárral, fűszerekkel és citrommal. Majd egy hőálló üvegtálban egymásra rétegeztem a tésztát, az öntetet és a zöldségeket, a tetejére pedig sajtot szórtam, és 20 perc alatt megsütöttem. Azt hiszem, ez az első főztöm, amiből háromszor is szedtek. :)

Ennek meg úgy megörültem, hogy még egy mikrós sütivel is megajándékoztam magam, a tetején egy kis vaníliafagylalttal. Ez is sikert aratott :)

Az oda-vissza buszozás meg úgy volt, hogy először elmentem a rendőrségre, mert tegnap azt nem kérdeztem  meg, (igen, tegnap is voltam, akkorra volt ugyanis randevúm, mert azt interneten kell foglalni :)) létezik-e olyan, hogy 6 hónapos hosszabbítás. Miután megmondták, hogy létezik, és akkor csak 1800 dollárt kell átváltanom lírába, elmentem a pénzváltóhoz, aki megírta nekem a papírt, hogy tényleg átváltottam ennyi pénzt. (Persze nem.) Aztán vissza a rendőrségre, ahol összeállították a mappámat. Aztán megint el a pénzváltó mellé, most az adóhivatalba, ott befizettem a hosszabbítás díját, aztán megint vissza a rendőrségre. A két helyszín között kb 15 perces buszút volt, de a busz 20 percenként járt, így elég jól haladtam a magammal vitt könyvvel :) Lehettem volna bosszús is akár, de minek, hisz sütött a nap, napközben nem kellett kabát, volt könyvem, és végül csak sikerült elintézni a dolgot, pedig nagyon féltem :) És még sorba állnom sem kellett sehol. 

Szóval most maradok még egy hónapot itt Isztambulban, nekikezdek a szakdolgozatomnak, és várok szeretettel minden látogatót :) Aztán irány a napfényes dél, ahol ugyanabban a szállodában leszek animátor, mint tavaly. De ezt lehet, hogy írtam már, nem tudom. Idén másik társam lesz, egy új lány, nagyon kíváncsi vagyok rá :)

Hétvégén meg irány Bursa, remélem jó idő lesz, és ott nem fog sár esni, mint itt. Meglátogatjuk M-et, ami egyszerre jelent sok-sok beszélgetést, nevetést, bulit, hülyülést, és hát Bursa amúgy is gyönyörű hely, szóval éljen :)

Most megyek, mert lassan kezdődik a magyar-török meccs, és fel kell készülni a szurkolásra :)

Csak röviden

1. Gyönyörűek a tulipánok, remélem most már tényleg itt a tavasz. :) Ma végre csináltam egy olyan igazi városfelfedezős, napozós, parkban ülős, olvasós, kis utcákban eltűnős, mindenféle érdekeset látós napot, nem is tudom, miért vártam vele eddig. Kár, hogy nem volt nálam a fényképezőgépem. 

2. A szállodai recepciós munkának vége, mégsem tudták elintézni a munkavállalói engedélyemet, úgyhogy 18 nap után kifizettek és pápá. Még aznap mentem interjúra egy másik helyre (tegnap), de végül úgy döntöttem, nem fogadom el, mert nem lenne lehetőség hétvégi szabadnapra. Holnap megyek egy utazási irodába interjúra, drukkoljatok.

3. Megy a kavarás az iratok körül, az egyik rendőrségen azt mondják, csak Antalyában intézhetem el a tartózkodási engedélyem hosszabbítását, de az antalyai szálloda szerint itt is meg tudom csinálni. Kíváncsi vagyok, végül kinek lesz igaza. Még próbálkozom. Bár ma elmentem a nagy hivatalba, és 20 perc alatt elment a kedvem attól, hogy megpróbáljak itt maradni, akkora sor és fejetlenség volt. Szerencsére egy angolul tudó sorban álló lány mondta, hogy hosszabbítani a helyi hatóságnál is lehet, szerinte felesleges itt várnom, így nem vártam ki a sorom. Ráadásul a munkáltatóknál is ez van, valaki úgy tudja, hogy csak Magyarországról lehet engedélyt intézni, valaki innen is tudja...Ki érti ezt...

4. Voltam fodrásznál, és kb. olyan lett, mint szerettem volna, ezek szerint tényleg nem rossz annyira a törököm. Na jó, nem csak ezek szerint, azt hiszem, tényleg fejlődött valamennyit, én is érzem, hogy ha akarok, és nem vagyok fáradt, tudok már kicsit gyorsabban is beszélni. 

5. Nemsokára írok a különös étkezési szokásokról is :)

Könyvtárvágy

Most biztosan minden egyetemista barátom azt mondja, hogy nem vagyok normális, de hiányzik az, hogy vizsgákra tanulva, könyvekbe mélyedve ücsörögjek a kedvenc fotelemben a Szabó Ervin könyvtárban. 

Sehol nincs olyan édes és szívet melengető csönd, tudásvágy és elmélyültség, mint ott. 

Persze lehet, hogy csak idealizálom, de nem is baj.

Kéthétpótló egyveleg

Na, hát az úgy volt..... De rég is volt. Meg amúgy is most pápaválasztás meg alkotmánymódosítás van, sokkal fontosabbak ezek az itteni aprócseprő dolgoknál...De azért megpróbálom összefoglalni az elmúlt két hét eseményeit. 

Úgy kezdődött, hogy leültünk, és összeírtuk, hogy milyen útvonalon, minél kevesebb túrázással melyik hotelekbe vigyem el az önéletrajzomat. Én meg reggel szépen felkeltem, kicsit kiöltöztem, és útnak is indultam. Majd félúton észrevettem, hogy itthon hagytam az útvonaltervet. Node sebaj, már úgyis megtanultam fejből, térkép meg amúgy is van nálam. Hát, az első hotel meg is lett, kisebb keresgélés után. Bár már az is vicces volt. Bementem ugyanis egy üzletbe érdeklődni (kedves nálam jobb magyarosok, mi a különbség a bolt és az üzlet között?), törökül, természetesen. Az eladó hölgy nagyon kedves és segítőkész volt, rögtön megnézte nekem interneten, hol is van a hotel, és válaszolt is, angolul. Mire én visszakérdeztem pontosítás céljából törökül. Mire ő megmondta, hogy nem teljesen tudja, hol van, de leírja nekem egy papírra, mindezt megint angolul. Majd rám nézett, és megkérdezte magától törökül, miért is beszél ő angolul, ha én tudok törökül. Mosolyogtunk egyet, én meg folytattam az utam. Aztán a második hotelhez csak mentem a fejem után és nem kérdeztem, ennek köszönhetően teljesen máshova lyukadtam ki, mint akartam. Egyszer csak ott volt egy hotel az utamban. Gondoltam bemegyek, megkérdezem, nem keresnek-e esetleg recepcióst. A recepciós először azt mondta az angolul feltett kérdésemre, hogy igen, ő a recepciós, de aztán megértettük egymást. Rögtön ki is töltettek velem egy papírt, és jött a manager, hogy beszéljünk. Lezajlott életem első török állásinterjúja, és két nappal későbbre be is hívtak, hogy megnézzék, mennyire boldogulok. Az egyetlen hiba, hogy nem kértem elég magas fizetést, rögtön rábólintottak, hogy rendben lesz, az pedig itt sosem jó jel. 

Ezután mentem tovább, volt olyan hely, ahol emlékeztek az önéletrajzomra, amit elküldtem korábban interneten, ezt is biztató jelnek vettem, és volt olyan hely (a Ritz Hotel), ami annyira puccos volt, hogy alig mertem betenni a lábam. Az elegánsabb hotelekben itt mindenhol biztonsági átvilágításon kell átesni, mint ahogy egyébként minden bevásárlóközpontba egy mágnese kapun keresztül lehet bejutni. 

A szállodatúrában egyébként jól elfáradtam. Ez a város mindenhol lejt valamerre. Egy hegy fel egy völgy le, és ahova mész, az mindig valahol messze a távolban magasodik előtted, két völgy után. Ráadásul nem látom át a forgalmat sem, biztos, hogy sokkal nagyobb kerülőket tettem, mint értelmes lett volna, de nekem annyira nincs agyam a térképekhez, hogy azért már feljelentést lehetne tenni valami felsőbb hatalomnál, vagy legalábbis kárpótlást kérni. A tavlához sincs agyam. (Bár mondjuk ez nem meglepő, a sakkhoz sem volt sosem, képtelen vagyok a másik fejével előre gondolkodni, legtöbbször a saját lépésemet sem tudom előre...) Nem is lesz belőlem sosem török. Hazafelé is szerintem több kilométert kerültem, mikor még mindig egy völgy túloldalán láttam csak a Hiltont, és kétségbeesetten kérdeztem egy embert, hogyan lehet átjutni oda. Persze nem találtam meg az alagutat, amit mondott, így egyszer csak a séta végén már a Hilton alatt voltam, és sehol nem láttam egyenesen felvezető utat a hegyre. Így aztán inkább kimaradt a Hilton. Közben megbeszéltünk egy másik turistával, hogy az egyetlen hely, amit tudok a városban, az a hotel, amit kérdezett, mert épp onnan jövök, én meg cserébe megkérdeztem, merre van a tenger, ő meg azt felelte, úgy emlékszik, arrafelé látta. Mintha valami kis apróság lenne, ami épp, hogy felbukkan az ember perifériájában. Végül meglett a tenger is, és sajgó lábakkal a kirándulás után haza is találtam.

Ez a hazatalálás is érdekes. Most már nem, de az első 3 hétben úgy működött a dolog, hogy csak akkor nyugodtam meg teljesen, hogy tényleg jó helyen járok, amikor a kapu kinyílt az általam beütött kódra. Mert itt egymás mellett sorakoznak teljesen ugyanolyan házak, sok-sok kilométer hosszan, mindenféle jól megjegyezhető ismertetőjel nélkül. Vagyis most már tudom, hogy megy az út, de valószínűleg ha kidobnának pár sarokkal odébb, fogalmam sem lenne, merre induljak. Robotházak a tömeglakótelepről. És még az is áthallatszik a szomszédból, ha csörög a telefon. És van sok dzsámi meg még több iskola. Vagyis még nem számoltam meg, így nem tudom, melyikből van több.

A buszok egyébként úgy működnek itt, hogy kártyarendszer van. Vagyis veszel egy kártyát, és arra töltesz fel mindig pénzt, amit aztán az első ajtónál felszállva lehúzol egy leolvasón. Senkinek eszébe sem jut elslisszolni a leolvasó mellett, ha nincs pénz a kártyádon, szólsz, és a buszvezető megvárja, míg leszállsz a legközelebbi töltőállomáson és teszel rá, vagy megkérsz valakit, hogy fizessen neked a kártyájával, te meg adsz cserébe készpénzt. Ha nagyon sokan vannak a buszon, amit itt nem egyszer előfordul (hihetetlen, kétszer annyi ember él ebben a városban, mint egész Magyarországon), akkor a középső ajtónál is fel lehet szállni. Ilyenkor a kártya szépen előrevándorol mindenkin keresztül a leolvasóig, majd vissza. Nem veszik el, nem nyúlják le, és tuti, hogy előreküldöd. 

Na, és itt a vége mára, elvágjuk a mese fonalát, mert azóta is ebben a hotelben dolgozom, ahova véletlen betévedtem, ami azt jelenti, hogy minden reggel fél 6-kor kelek, és az sajnos már mindjárt itt van. 

Gyors füstjel

Üzenem mindenkinek, hogy élek és semmi bajom, csak beindultak a dolgok és nem jutott még rá időm, hogy le is írjam őket, de minden rendben :)
Hamarosan jelentkezem!