Semmiségek

Hihetetlen, micsoda komment és bejegyzésáradat született Erőss Zsolt eltűnésével kapcsolatban. Mindenki meg akarja mondani a tutit, mindenki jobban tudja a másiknál, és hirtelen mindenki szakértő lett a hegymászásban. Én nem lettem az, szóval inkább írok másról. 

Az egyik az, hogy ma volt, hogy elment az első olyan kisfiú, akihez mindenképp ki akartam menni a buszhoz, hogy megölelhessem, és mikor meglátott, a nyakamba ugorva kérdezte, hogy mikor találkozunk újra. Bár idén így egyedül sajnos sokkal kevésbé tudom értékelni a gyerekek szeretetét, és sokkal könnyebben leszek bosszús a rosszalkodásuk miatt, ez azért jól esett és sokat jelentett. Egyébként nagyon jófej kisfiú volt, ha azt mondtam, hogy összepakolás után megyünk csak a játszótérre, akkor olyan sebességgel pakolt össze mosolygó fejjel, mint egy rakéta. 

Aztán van még az is, hogy legtöbbször a sok teendő közepette csak pár nappal később gondolok bele, hogy nahát, az egyik gyereket már vagy két napja nem láttam, akkor biztos hazament. Furcsa kérdés ez, hogy mennyire kell kötődni, elköszönni, ki mennyit jelent. Vannak arcok, amelyekre tavalyról is emlékszem még, és vannak, akik két hét múlva már a feledés homályába merülnek. De azt hiszem, ez így van rendjén. 

A szülők egyébként idén még borzalmasabban neveletlenek és nevelésre képtelenebbek, mint tavaly, legalábbis egy részük. Persze ilyenkor nem akar nevelni az ember, nyaraláson van, a gyerek meg azt csinál, amit akar, nem szeretik a konfliktust. Meg is értem valahol. Csak nekünk meg nehéz, mikor én vagyok a rossz, hogy nem engedem verekedni meg a kövekkel dobálózni. Legalábbis a gyerek szemében biztos. 

Most kezdem érezni azt, hogy már január óta kinn vagyok, még nincs igazán honvágyam, de azért vannak dolgok, amelyek hiányoznak. Mondjuk egy pohár finom magyar bor. Vagy egy jó kis biciklizés. Vagy egy táncolós Kobuci este. Meg persze a barátok meg család. Legfőképp az a dinka húgom. 

Viszont a szobám egész otthonos lett, vettem pár dolgot meg kiragasztottam a gyerekek képeit. Nemsokára jön majd a kolléganőm is, még 2,5 hét kb., akkor majd együtt átalakítjuk valamelyest. 

Törökök meg gyerekek

Na, azért mégis csak van mit írni. :) 

Az egyik az, hogy jelentem, megjött a nyár, és beállt az az idő, ami itt természetes. Vagyis már reggel 9-kor is 27 fok van, de egyelőre jobban tűröm ezt, mint a hideget meg az esőt, jobban, mint a törökök. Egyébként meglepően sok török nem tűri túl jól a meleget. Ennek ellenére a tengerig még csak kb. négyszer jutottam el a három hét alatt, mert  szünetekben sportolok, a papírmunka is több idén, a szabadnapon meg valahogy mindig rossz idő volt. De talán holnap. :)

A másik az, hogy megint rá kellett jönnöm, hogy bár az első pár napban teljes lelkesedéssel kerestem új játékokat, amik kicsit tanítanak is, és már előre örültem, hogy milyen jó lesz a gyerekekkel, sajnos nem lehet ilyesmiket csinálni. Egyrészt mert nagyon vegyes a korosztály, a 3 évesekkel nem igazán lehet még csoportban játszani, másrészt meg nem vagyok elég jó pedagógus, hogy újat tanítsak. Meg a három évesekkel tanító játékok nélkül is elég nehéz, az még nem is animáció, hanem inkább bölcsőde, szóval anyu, légyszi segíts!

Aztán van még az is, hogy a török szinkronizált filmek hihetetlenül idegesítőek, az összes nő rikácsol benne, nagyon szokatlanok, de persze török tanulás szempontjából hasznosak. Meg angol sorozatokat is szoktam néha (bár már két hete nincs időm) török felirattal nézni, az is tök nagy kihívás, élvezem. :)

A gyerekek egyébként ugyanolyanok, mint tavaly, továbbra is ismeretlenül odajönnek megölelni, ugrabugrálnak, kedves, rosszak, szófogadatlanok, ördögfiókák, megőrjítenek, édesek, és ezt percenként váltogatják. 

A török mentalitás meg még mindig meg tud lepni. Úgy dobálóznak a szavakkal, szerintem végig sem gondolják, mit is beszélnek. Most éppen a pultos fiú, akivel összesen annyit beszéltem valaha, hogy helló, hogy vagy jó munkát és a spriteot kérek, valamelyik nap közölte velem, hogy belém szeretett, és nem lehetne-e, hogy szakítsak a párommal miatta. Persze ugyanez érvényes abban az esetben is, ha valamit kérsz, hogy intézzenek el, oldjanak meg, javítsanak meg, stb. Persze, vedd úgy, hogy már meg is van oldva, aztán két hét múlva még mindig semmi eredmény, semmi változás. Nem mondom, hogy csak a törökök  ilyenek vagy  azt, hogy minden török ilyen, (tulajdonképp én vagyok a halogatás élő szobra) de elég elterjedt errefelé az ilyesmi. 

Sok minden van, úgyhogy pontokban

1. Most elhatároztam, hogy a török animátorokkal csak törökül beszélek, egész jól is megy a dolog. Egyrészt így jobban elfogadnak szerintem, másrészt idén már jobb a tudásom is, így megértem az ugratásokat, és nem rosszul esnek, hanem vissza tudok szólni. És már többször kaptam meg a bókot, h sok töröknél jobban beszélek. Viszont nem tudom ezt igazán hova tenni, nagyon kedves bók, de nem egészen vagyok biztos az igazságtartalmában. :) Egyébként a főnököm is észrevette, hogy magabiztosabb lett a törököm, simán rám bízott mindent a miniklub díszítésével kapcsolatban, hogy beszéljem meg a technikusokkal, holott ők nem beszélnek idegen nyelveket.

2. A minidiszkó elsőre lefárasztott, de hamar belejöttem, és a második alkalommal már ugyanolyan lelkes voltam, mint tavaly, meg a koreográfiák is hamar eszembe jutottak. 

3. Jó szezon lesz ez a sok ismétlődés ellenére is, már több embert is találtam, aki érdekes, kedves és érdemes vele beszélgetni, sokkal jobb a légkör, mint tavaly volt, és nincsen feszültség. 

4. Egyik este sikerült egészen hosszú előadást hallgatnom a muszlim élet szépségeiről, a pokolról meg Allahról, mindezt törökül, egészen furcsán éreztem magam, de nagyon izgalmas nyelvlecke volt. 

5. Volt már néhány gyerekem, még nem jöttem bele igazán, meg kicsit nehéz a 3 évesnek és a 8 évesnek is megfelelő játékot kitalálni, de megjött a lelkesedésem. 

6. Megvolt az első szabadnap is, amilyen pechesek vagyunk, a tegnapi tikkasztó hőség után ma egész nap hűvös szél fújt, még fürdőruhában is fáztam, nemhogy a tengerbe kívánkoztam volna. De azért naná, hogy bementem. :) Akkorák voltak a hullámok, hogy szédültem, mikor kijöttem. :)

7. Legalább egy hete a hotelben tart "konferenciát" a SGK, vagyis a Sosyal Güvenlik Kurumu, vagyis az állami egészségbiztosító szervezet. Szép kis dolog, honnan van egy állami cégnek ilyesmire pénze...

+1. Valószínűleg határozatlan időre felfüggesztem a blogolást, egyrészt mert nagyjából ugyanazok fognak történni, amit tavaly az animátornyáron megírtam, másrészt mivel most igazából nem Törökországban vagyok, hanem egy elszigetelt külön telepen, nem találkozom olyan érdekességekkel, amit megoszthatnék veletek. Úgyhogy egy ideig viszlát mindenkinek! :)