Az mindig egy érdekes kérdés lesz, hogy mennyire van joguk embereknek, országoknak beleavatkozni egymás életébe. És elsősorban nem is a háborúkra gondolok most, hanem a segítségnyújtásra. Megmutassuk-e, teszem azt az európai higiéniás követelményeket más kultúráknak, vagy fogadjuk el, hogy úgy jó nekik, ahogy van. De ha nem tudják, hogy máshogy is lehet, jó-e nekik úgy? És ha hagyjuk, hogy mindenki úgy éljen, ahogy akar, akkor hol marad az emberi segítségnyújtás? Vajon jobb-e meghagyni az embereket tudatlanságban, mert míg nem tudják, hogy lehet jobb is, addig boldogok úgy, ahogy vannak? Milyen jogon mondom én meg egy indiainak, hogy nem okos dolog megszülni a 12. gyereket is a nyomorba és szegénységbe? És ha neki jó úgy? De nem csak azért jó, mert nem tud a másik alternatíváról? És ha ő ide jönne, és megmondaná nekem, hogy nem okos dolog számítógépezni, internetezni, telefonálni, vagy bármi más "modern" eszközzel rontani az egészségem? Mit szólnék én ahhoz, ha valaki ide jönne, és azt mondaná,hogy nem jó, ahogy csinálom, és ő mutat valamit, amitől majd sokkal jobb lesz nekem? Elkeserítene, megrontaná az eddig életemet, vagy elküldeném a fenébe, és folytatnám úgy, ahogy vagyok? Sötét-e a tudatlanság, és ezért feladatunk-e felvilágosítani azokat, akik benne élnek, vagy pont hogy azzal ártunk nekik, mert ráébresztjük őket a rosszra? Egyáltalán, attól, hogy valami az én értékrendem szerint rossz, valóban az-e? Mert teszem azt én nem hordanék olyan törzsi ékszereket, mint az afrikai nők, amelyek elváltoztatják a nyakukat, fülüket, stb. De attól még úgy gondolom, hogy az ő dolguk, ha hordanak. De vajon ha tudnám, hogy a szomszédom veri a feleségét meg a gyerekeit, abba se avatkoznék bele, mert az ő dolga? Én nem vennék részt népirtásban, de ha más országban előfordul, akkor abba bele kell-e avatkozni, vagy az ő dolguk? És a diktatúra? Van az egyik országnak joga arra, hogy felszabadítsa a másikat?
És akkor már ezekből következik a misszió is. Minden idők missziója. Volt-e joguk a keresztényeknek "megtéríteni" az amerikai őslakosokat? Volt-e joguk "felvilágosítani" őket, mert szegények tudatlanságban éltek? Nem voltak-e sokkal boldogabbak, mielőtt betette oda Európa a lábát? És ma is, van-e joga egyik embernek megtéríteni a másikat, elhalmozni a nézeteivel Istenről és megítélni a vele való kapcsolatát? Van-e joga azt mondani bárkinek, hogy az ő vallása az igaz, a jó, a szép, a követendő?
A fő kérdés mindenhol a "jog", tehát a fő kérdés, kitől, honnan származtatod a jogot.
VálaszTörlésEgyértelmű, hogy a vallások terjesztői istenüktől származtatják a jogot, saját istenük által diktált értékrend szerint fosztanak meg másokat emberi mivoltuktól, létezésük jogától.
A civilizátorokat a helyes életformába vetett hit mozgatja, szerintük élni csak és kizárólag úgy jó, ahogy az ő otthoni társadalmuk éppen akkor él. Nincs valamiféle skála, ami szerint képesek lennének jobb, vagy rosszab közötti döntést hozni, a skála csak kételemű, "jó" és "más". És ez nem változik a középkor óta, a spanyolok ugyanolyan hévvel irtották az indiánokat, mint a szerbek a koszovóiakat, vagy az amerikaiak a talibánokat. Más = irtandó.
A jog nagyon csavaros kérdés, mindig van valami, ami feljogosít, ami az akkori társadalom szemében jogossá teszi az aktuális cselekedeteket. Ha elfogadod azt a jogdefiníciót, miszerint a jog a szokások megkövesült formája, gyakorlatilag megkapod a választ, hogy a jogot mindezekre a társadalom adja.
És valóban, amikor megveszel egy Nike cipőt, feljogosítod a Nike-t, hogy 9-10 éves gyerekeket alkalmazzon a cipők varrásához, napi 20 dollárcentért. A társadalom általi elfogadottság jogalapot teremt.
Egészen más persze a kérdés, ha te nem a jogot keresed, hanem az igazságot, igazságos -e mindezeket tenni. Az igazság és a jog viszonya viszont nagyon bonyolult, nem minden igazságos, ami jogos, és nem minden jogos, ami igazságos (vö. salamoni döntések), az igazságosságot általában sokkal hosszabb skálán vizsgáljuk, mint a jogosságot.
Például a vadászat jogosságát kirívó eseteken túl sosem kérdőjelezzük meg, igazságosságát sokkal inkább. Az igazságosság, az igazság szintén kultúrafüggő, viszont a jogossággal szemben tartalmazza a múlt tapasztalatait, hibáit, jobban megmutatja, hogy tanultunk a múltunkból, mint a jog. A jog jelenre adott válasz, az igazság pedig a múlt tapasztalata, természetesen egyéni értelmezésben.
Az én alapállásom szerint sosem igazságos másokra rákényszeríteni a saját igazságomat, véleményemet, életformámat. Cserében ugyanezt várom el, élni és élni hagyni.
http://vanmagyarazat.blogspot.hu/2011/12/kenyelmi-zona-avagy-mit-fognak-gondolni.html
VálaszTörlésez nem annyira-annyira-annyira idevago, de valahogy oda keveredtem egy rosszul beallitott google keresesnek koszonhetoen h megneztem, es ez a blogbejegyzesed jutott rola az eszembe, ugyh most megosztom Veled. :)