Tegnap voltam megint a faluban. Levágtak egy bárányt is, többek között a jövetelem tiszteletére, de a legjobb része a napnak mégis csak a merülés volt.
Gyönyörű világot láttam odalenn, egy teljesen nyugodt, fenséges és mégis az ismeretlensége miatt félelmetes világot. Szivacsok, tengeri sünök, sok kis színes hal, növények, sziklák mindenfelé. Sikerült legyőznöm a félelmemet, hogy nekicsapódom a szikláknak, és óvatosan még hozzájuk is mertem érni a víz alatt. Persze merülni nem egyszerű, elég sok dologra kell figyelni, mert az egyáltalán nem elég, hogy én még bírnám levegővel a víz alatt, ha közben nem tudom elég erősen fújni a fülemet, és ezért fáj a nyomástól. Nem mondom, hogy tökéletesen ment, de azért volt, hogy le tudtam menni 3-4 méter mélyre, ami persze a profi tanárom 15-20 méteréhez semmi, de kezdetnek nem rossz. Persze olyan is volt, hogy rögtön fel kellett jönnöm, mert annyira röhögtem magamon, hogy tele ment a szemüvegem vízzel, annyira viccesnek éreztem, ahogy lefelé haladás helyett csak a víz felszíne fölött kapálódzom és forgok körbe. Mikor elfáradtam, jó volt csak fentről is nézni, ahogy a fény prizmaként csillogva érkezik le a mélybe, és a halak teljes gondtalanságban hagyják sodorni magukat. (Persze nem volt teljesen teljes az a gondtalanság, mert egy papagájhal szigony áldozatává vált.) Úgy elrepült a három óra, hogy észre sem vettem, csak mikor kiértem a partra, hogy mennyire fáradt vagyok.
Ma meg megkaptam életem első infúzióját, mert a doktor bácsi (ööö, inkább srác) úgy gondolta, nem jó az, ha kiszáradok. Szerintem kicsit túlparázta a dolgot, bár az igaz, hogy így rég fájt a hasam, pontosan akkor, mikor legutóbb ételmérgezésem volt. Nem kellemes érzés, ahogy folyik valami hideg cucc bele az ereidbe... Ráadásul túl sok vámpíros filmet néztem ahhoz, hogy ne jusson eszembe, hogy vajon mi lehet abban a tasakban...
De még élek, és gyógyulgatok, holnap várnak megint a gyerekek, remélem nem megint orrkarmolással, de egyedül vagyok éppen velük, mert kolléganőm egy hete fekszik, mivel elvágta a lábát. Drukkoljatok, hogy gyorsan meggyógyuljon, hogy ki tudjam venni még a maradék 3 nap szabadságomat.
És pontosan mához egy hónapra ilyenkor már otthon leszek, félig vidáman, mert már hiányoztok, félig szomorúan, mert lesz, aki innen fog hiányozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése