Egy kis török nyelvtan

Van egy-két dolog, amiben a török egyszerűbb meg logikusabb a magyarnál. Ilyen többek között, hogy mikor magyarul mesélünk valamit, amit olvastunk, vagy mástól hallottunk, akkor hozzá szoktuk tenni, hogy állítólag. Na, a törökök kitaláltak egy sokkal rövidebb módot ennek az "állítólag"-nak a kifejezésére. Az ige végére a hangrendnek megfelelően odatesznek egy miş, mış, muş, müş végződést. (A törökben a "farkos" s betűt s-nek, míg a sima s betűt sz-nek mondják.) Ez azt jelenti, hogy valaki mástól hallották, valahol olvasták, a lényeg, hogy nem voltak ott, és nem személyes tanúi az esetnek. Na igen, de én mindig gondban vagyok ezzel a miş-sel. Mert mondjuk ha én azt mesélem, hogy XY itt és itt született, akkor az miş, mert nem voltam ott, csak tőle hallottam. De ha mondjuk valami híres emberről, teszem azt Atatürkről mondom ezt, akkor már nem használok miş-t, holott ugyanúgy nem voltam ott, mikor született, de az egy mindenki által tudott tény.

És ha meg kétszer teszem oda, hogy miş, vagyis az ige végére mişmiş-t mondok, akár még azt is jelentheti, hogy hallottam valakitől, de nem igazán hiszem el.

Hát, mindenki döntse el, hogy ezek után az első mondatban szereplő állítás megállja-e a helyét vagy sem...