Bursa

Eljött a várva várt hétvége, irány Bursa! No persze nem a legjobban indult a dolog, mert annak köszönhetően, hogy alig mozdulok ki mostanában, tökéletesen akartam kinézni, de semmi nem tetszett magamon. Így aztán a tervezett 1 óra helyett 40 perccel később indultunk, aztán meg még az útlevelemért is vissza kellett fordulnunk...Nem mondanám, hogy felhőtlenül örültek nekem az útitársak. És persze a késésnek köszönhetően mindenhol óriási dugó volt, csakis miattam, mert 1 órával előbb még egyetlen autó sem lett volna az utcán. Mindenesetre, tényleg idegölő egy út volt, több mint 2 óra volt egyáltalán kijutni Isztambulból. Persze az út menti árusok örülnek ennek, mert jönnek oda folyamatosan az ember lányához/fiához, hogy vegyen vizet, repülő alakú léggömböt, helvát, virágot, simitet, és persze a fárasztó araszolásban csak megadja magát az ember egy idő után. Utána még útközben is legalább egy órát araszoltunk egy kisvárosban, 5 órás út után Bursába érkezvén pedig egy útfelújítás miatt lezárt és felbolydult várossal szembesültünk. Szóval fáradtan, idegesen, 7 órás kocsiban ücsörgés után megérkeztünk, de akkor jött a következő gond. Mert 4-en mentünk, de ott két külön társasággal kellett találkoznunk. Az egyik nekem lett volna jó, mert azon kívül, hogy a barátaim, végre angolul is beszélhetek, és nem csak próbálkozom a törökkel, a másik társaság pedig vacsorával várt volna minket. Végül az én oldalamra döntöttünk, pontosabban döntöttem én, de sajnos ez a probléma nem oldódott meg a hétvége folyamán igazán, és a döntésem miatt még rossz érzés is telepedett rám, pedig senkit nem akartam megbántani.

Ha legközelebb megyünk várost nézni, kettesben kell mennünk, mert ennek így nem sok értelme volt. 

Na, de volt azért jó oldala is a dolognak. Az egyik az, hogy megint találkoztam M-mel, a két éve megismert szlovén lánnyal, ami mindig jó élmény, a másik meg az, hogy lementünk a tengerpartra, és a vízi csata mellett napoztunk, barnultunk (még a lábamon is lett színem :)) és kagylót is gyűjtöttünk. Mondjuk én már megmondtam, hogy soha többet kagylók meg kövek, mert nincs értelme, de összebarátkoztam egy török kislánnyal, és olyan kedvesen találta nekem folyamatosan a szebbnél szebb dolgokat, hogy nem volt szívem ott hagyni azokat, ha már ajándékba kaptam őket. 

A harmadik az, hogy bár nem láttunk túl sokat belőle, de amennyit igen, az alapján elmondhatom, hogy Bursa csodaszép. Sokkal élhetőbb, mint Isztambul, kevésbé zsúfolt, és több a zöld rész. Persze Isztambulban is próbálkoznak az emberek, mert ahogy jött a szombati jó idő és napsütés, még az autópálya melletti pici zöld részen is láttam fekve napozó embereket. Mondjuk a közlekedési morál ott sem létezik igazán, még kevesebben használják az indexet sávváltáskor, és sokszor fogalmad sincs, hogy lett két sáv az egysávos úton, és te melyikben is kellene, hogy legyél éppen. 

Ami nagyon tetszett Bursában, az egy óriási fa volt. Egy 600 éves platán, aminek a törzse olyan vastag, hogy 12 ember kellett hozzá, hogy körülöleljék, és az ágai meg vannak támasztva vasrudakkal, nehogy agyonsújtsanak valakit. Törzsének teljes átmérője 3 méter, és a kinyúló ágaktól számított átmérője 920 méter. Meseszép volt. Fenn a hegytetőről nézve őrzi a várost, alatta pedig egy kedves kávézó várja a bámészkodókat. Persze hülye emberek mindenhol vannak, így itt is volt, aki belekarcolta a nevét, meg hogy kit szeret...No comment...

A dzsámik is tetszettek, de nem igazán volt időnk körülnézni, pedig egy dzsámit akkor lehet igazán élvezni, ha bemész, leülsz, és maradsz egy kicsit. Amikor nincs éppen imaidő, akkor a puha vastag szőnyegek elnyelnek minden lépést, és csaknem teljes a csend. A hatalmas belső teret egészen különlegesen osztják meg a fejmagasságba lógó csillárok, és bár sosem leszek muszlim, itt is lehet érezni ugyanazt a fenséges csendet, ami valami földöntúlit sejtet, mint egy templomban. Csak itt nem járul hozzá az a hihetetlen túldíszített aranyozottság, ami egyes katolikus templomok jellemzője. 

Az iskender kebab Bursa helyi étele, amit mindenképp ki kell próbálni, így aztán ki is próbáltuk. Nagyon finom volt, hetente tudnék enni belőle :) Viszont a kestane sekeri, vagyis cukrozott gesztenye borzalmas, teljesen elrontják a gesztenye ízét a cukros vízzel. 

Azt hiszem, Bursa is egy olyan hely, ahova mindenképp vissza kell mennem. Nem csak a 28 fokos meleg tette gyönyörűvé ezt a várost, hanem a folyó, a teázókkal beépített híd (és a kirakatokban a vicces kanálfigurák), a gyönyörű házak, a tulipánok, a dzsámikon a díszítések, a hangulatos pici utcák, mind-mind visszahívják a látogatót.

És lehet, hogy igazuk volt az utastársaknak az időzítést illetően, mert visszafelé 4 óra alatt megtettük ugyanazt az utat. Ígérem, legközelebb előbb kezdek készülődni...