Tegnap este a Móriczon odajött hozzám egy úr, akivel a következő beszélgetés zajlott le:
- Magában van őserő?
- Tessék?- kérdeztem vissza, remélve, hogy rosszul hallottam.
- Magában van őserő?
- Hát öööö, nem tudok róla....
- No mindegy, azért lépjen már rá a lábamra.
- Miért? - kérdeztem teljesen megrökönyödve.
- Az energiaátvitel miatt. Teljes testsúlyával nehezedjen rá.
Ráléptem, nem akartam kötekedni, meg hát azért valljuk be, nem mindennapi lehetőség. Persze nem teljes testsúllyal, hanem éppencsakhogy.
- A másikra is. Úgy ni. Most csiribíí, csiribááá, varázslat.
Miután hiába vártam, nem történt semmi, szép estét kívántam, és mosolyogva elhagytam a tett helyszínét, nem vártam meg, míg eszébe jut visszaadni az energiát.
Az, hogy később megállított az utcán húgom egyik volt osztálytársa óriási örömujjongással, hogy én R. nővére vagyok, majd megmutatta, mit csinál a dilis kecske, már csekélység volt.
Az, hogy később megállított az utcán húgom egyik volt osztálytársa óriási örömujjongással, hogy én R. nővére vagyok, majd megmutatta, mit csinál a dilis kecske, már csekélység volt.
Szerintem valójában az történt, hogy Yvee tele volt energiával és direkt tiszta erőből rálépett egy szembejövő bácsi lábára ;)
VálaszTörlésmindkettőre