Reggel úgy belejöttem, hogy egész nap folytattam itthon is a pakolászást. Eszméletlen mennyiségű papír halmozódott már fel teljes összevisszaságban, számlák, kivonatok, mindenféle fontos irat, aminek nem kellene kallódnia. Nekiültem, hogy elpakolom, persze elment az egész napom, mert olyan kincseket találtam, hogy folyton le kellett ülnöm ezt is, azt is elolvasni, mosolyogni egyet és nosztalgiázni. Persze millió lista volt közötte, nem is gondoltam volna, hogy már legalább 4 éve mániákus listaíró vagyok, majdnem nekiültem kipipálgatni, mi az, amit sikerült megvalósítanom azóta, és mi az, amit nem. De azt hiszem elég sok dolog volt, amit sikerült, amit meg nem, azt már nem is fogom tudni.
Mert sosem fogok már elmenni (vagy legalábbis nagyon valószínűtlen) az első párommal nyáron együtt külföldre dolgozni, meg fel a Normafára, sosem fogok neki Sacher-tortát sütni, meg sosem fogjuk együtt megnézni a Ház a tónál-t. Igen, ilyenek is voltak a listákon, hogy milyen filmeket kell megnézni, hogy mire mennyi pénzt kell félretenni, hogy melyik vizsgára mennyit kell tanulni. És találtam sok-sok szerelmes smst is, mert felírtam őket még anno egy füzetbe, meg fényképeket, közös nyaralásról buszmenetrendet, esküvői vendéglistát, és még ezer hasonló dolgot. Jó érzés volt mosolyogni, meg végiggondolni, mennyi minden változott azóta, mennyit változtam én is, bár a listamánia megmaradt :)
Találtam ballagásomra kapott idézeteket, leveleket, olyat is, amire már egyáltalán nem is emlékeztem, ami kínos, hiszen csak 4 éve volt…
És persze azért találtam olyan dolgokat is, ami a mostani kapcsolatom elejéről maradtak meg, vagy akkorról, amikor még nem is voltunk együtt. Az első Kaláka koncert jegye, az első titkos közös balatoni utunk vonatjegye, mikor mindenkinek azt mondtam, csoporttársaimmal megyek, és levelek, amelyeket F. Törökországba küldött utánam… Érdekes, hogy vele igyekeztem minél kevesebb dolgot megőrizni, mert egyszer B. azt mondta, ő nem tett el soha semmit, ami a férjéhez köti, mert tudta, hogy nem lesz rá szükség, már mikor megismerte. Hát, a soha semmit azért nem jött össze, talán majd egyszer.
Volt levél, amit erasmuson egy buli után másnap a spanyol lány hagyott a reggeliző asztalon nekem, meg a lakótársaimtól kapott rajzocska és a gólyajelvényem…
Eszméletlenül sok emlék, és ha nem találom most meg őket, nem is gondolok rájuk sosem. Mindig azt hiszem, másokkal annyi minden történik, velem meg semmi, de így végiggondolva, az utóbbi 4 évben annyi minden történt, hogy már fel sem tudom dolgozni, el is felejtem őket.
És most jut eszembe, úgy eldugtam a naplómat, hogy ötletem sincs, hol keressem :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése