Kirándulások

Képzeljétek, Magyarországon jártam. Na jó, igazából nem, de teljesen olyan volt. A bolgár határ felé eső városba, Edirnébe látogattunk el. Már az Isztambulból arrafelé vezető út is otthonra emlékeztetett, síkság, mindenfelé mezők, repce, szántóföldek, ameddig a szem ellát. Szívesen élnék arrafelé. És Edirnét is nagyon szívembe zártam. Sokkal kedvesebb, barátságosabb, mint Isztambul, bár nem sokat láttam belőle másfél nap alatt. De a parkok, a sétálóutcák, a terek, az illatok, a fű, a vonatállomás, a galambok búgása, a marhapörkölt... Tényleg, mintha hirtelen otthon lennék. Még az út is rossz minőségű volt. :) Csak az útról látható falvak házai közül nem a templomtorony, hanem a minaret magasodott ki. Csak álltam a mező közepén a füvön, és csodálkoztam, hogy lehet ez. :) Aztán bementem néhány egyetemi órára is, próbálgattam, hogy mennyit értek meg, és meglepően sokszor tudtam követni, miről is van szó, ha nem is pontosan. Az egyik órán meg a szavak eredetéről volt szó, és ott még ötleteim meg hozzászólásaim is voltak, nagyon tetszettem a tanárnak. :)

Utána még elmentünk Kirklarelibe is, ahol szintén van egy egyetem, a semmi közepén, mindenhol csak fű és mező amerre a szem ellát, óriási komplexum. De ott tényleg csak egy picit voltunk, épp annyit, hogy bevásároljunk köfétből meg salátából, és irány az erdő. Ott aztán piknik, küzdés a szúnyogokkal, csacsifarm nézés és  egy patak fölött való akrobatamutatványok vártak ránk. 

Aztán meg elmentünk még az Antalyába való indulásom előtti utolsó napon Üszküdarba is. Tudjátok, amiről a dal is szól. Ahova ment az írnok lakodalmára. Legalábbis a magyar fordítás szerint. A török is megközelítőleg erről szól, de azért nem pontosan. Mindenesetre Ázsiában van, szóval át kell kelni a nagy vízen, hogy odajussunk. És bár be lettek ígérve a delfinek, sajnos nem jöttek el a találkozóra. Mert állítólag van, hogy bejönnek a delfinek a Boszporuszra. De a kedvemért nem jöttek. Vagy nem kapták meg a meghívót.

Na szóval Üszküdar. Csodálatos városrész. Ugyanolyan zsúfolt, mint Isztambul többi része, és autóval nem nagyon érdemes arrafelé próbálkozni, de nemsokára majd át fog menni oda is a metró a Boszporusz alatt, és gyalogosan tele van felfedezni való kis utcákkal, eldugott dzsámikkal, fafaragásos tengerparti házacskákkal, parkokkal, virágzó fákkal, apró szépségekkel. Kicsit konzervatívabb városrész egyébként, úgyhogy egész nap féltékeny és/vagy megvető pillantások kereszttüzében sétáltam a térd fölött végződő szoknyámban és a nyári ujjatlan felsőmben. Igyekeztem elsüllyedni és nem szem előtt lenni, de nem nagyon sikerült. Mindenesetre ennek ellenére is nagyon jól éreztem magam, percenként kiabáltam fel, hogy jééé, azt nézd meg azt nézd és azt, szinte mintha egy másik városban jártunk volna. Mesés utolsó isztambuli nap volt. 

Most meg már itt vagyok a hotelben, ahol tavaly is dolgoztam, egyelőre még egy hotelszobában, mivel a szállásunk felújítását nem fejezték még be. Óriási ez a szoba, nagyon furcsa itt egyedül, nem is szabad hozzászoknom ekkora privát szférához, pár nap múlva megint a tavalyról ismert egymás nyakán élés következik. Lélekben még nem érkeztem meg igazán, még nem várom a gyerekeket, és furcsa, hogy minden ugyanaz (még a show műsorok is), de mégis más kicsit. Most elhatároztam, hogy a törökökkel csak törökül beszélek, és kevesebb bulizást, viszont több tanulást és szakdolgozattal való foglalkozást tervezek a szabadidőben. Szerencsémre Kirklareliből az egyik ismerős néprajzos, így fog tudni segíteni a kutatásban. Arról szeretnék ugyanis írni, hogy milyen hasonlóságok és különbségek vannak a magyar és a török népmesék között. 

És képzeljétek, múltkor nem értettem egy török szót álmomban, ezért nagyon meg akartam jegyezni, hogy felébredve megkérdezhessem, mit jelent, de persze elfelejtettem. 

Reptér és hal-ál

Csodákra képes az agyam. Elhatároztam, hogy felkelek ma 7-kor, mert ugye főzés meg takarítás van ma ezerrel, és még emberi időben kellene készen lenni vele. Be is állítottam szépen a telefont. Aztán mikor csörgött, félálomban lenyomtam, mert azt álmodtam, hogy azzal, hogy lenyomom, beolvasom az utas vonalkódját a beszállításnál. Szóval minden újabb szundi csörgésnél nyugtáztam magamban, hogy beszállítottam egy utast. Aztán 8-kor felfogtam, hogy ja, nem a reptéren vagyok, hanem nagyon kellene már menni az Auchanba halat venni. Vettem is szép lazacot. Mert ugye karácsonykor halat illik enni. De majdnem elbőgtem magam, mikor láttam, hogy az a szegény ponty még él, mikor elkezdik feldarabolni. És csapkod. És jajj. Borzalmas látvány volt. 

Reptér

Tiszta agymosás ez a reptér. Az egy dolog, hogy ha dolgozom, akkor aznap éjjel tuti a reptérrel álmodom. De az, hogy egy filmet nézve, mikor a lány eldobva a táskáját fut az anyjához, az fut át az agyamon, hogy ajjajj, őrizetlen táska, az már röhej. Arról nem is beszélve, mikor a metrón egy srácra nézve azon kezdek gondolkodni, hogy vajon egybe tudná-e pakolni a két táskáját, mert csak egy kézipoggyászt vihet fel a fedélzetre. 

Álomvilág

Egyszerre volt Gyűrűk Ura, Trónok harca, szerepjáték, Kaláka, kezdet és vég, múlt és jelen, álom és valóság, nyugalom és kaland a Holdvilág-árok. Nem volt hiábavaló évekig tervezni, hogy eljussak oda. Újra feltöltött az út végén, mikor már úgy éreztem, képtelen leszek teljesíteni a 28 km-t, és azóta is el-elmerengek, mit üzenhettek az aranyba hajló figyelő fákról rám hulló sárga falevelek. Álmaimban erdei elfként, íjjal a hátamon, fürgén, puhán és otthonosan szökellek egyik szikláról a másikra, és azt érzem, hogy mindenre képes vagyok, és értem, amit a fákkal táncoló szél beszél. A lépcsőfokok kecsesen hajlanak a lábam alá, a barlang pedig az ősi titkot rejti...

Ha meghalok egyszer, szeretnék én is mohával betakart szikla lenni a völgy mélyén.

Nékem csak...

Borzalmasan rosszat álmodtam ma. Illetve így elmondva nem annyira rossz, de akkor nagyon tragikusan éltem meg, már majdnem sírtam is álmomban, mikor hirtelen megszólalt az ébresztőm. A két lengyel lány ugyanis álmomban elrepült Budapestre, hogy beszerezzenek valamilyen anyagokat, amik kellenek a miniklubba. Az is nagyon rosszul érintett, hogy itt maradok egyedül, de az még inkább, hogy mi az, hogy ők mennek Budapestre, mikor nekem hiányzik annyira, hogy ihaj, én meg itt maradok, és nem lehetek ott velük, hogy megmutassam nekik. De mivel vezetői döntés volt, csak annyit tehettem, hogy megkértem őket, hogy fotózzanak és hozzanak túró rudit.

Szóval, az álmok nem hazudnak, igenis hiányzik az én legkedvesebb városom, és egyébként is érezhető már a csapatban, hogy mindenki visszaszámol. Azt hiszem, elfáradtunk kicsit. Meg a török - külföldi ellentét is igencsak megnehezíti a dolgokat, ha őszinte akarok lenni. 

Furcsa álom

Tegnap álmomban a tenger fenekén megtámadott egy tigris, majd jött egy fénylő delfin, akiről tudtam, hogy ő Isten, és megmentett. Legalábbis ennyire emlékszem. Kicsit bonyolultabb volt a történet, mert először harcoltam, de rájöttem, hogy nem megy egyedül, meg hasonlók, de ez volt a lényege. 

Különös vendégségben

Azt még nem is meséltem, hogy néhány hete a pápánál tettem látogatást álmomban. Egy díjátadóra mentem, de mire a családdal bejártuk az egész Vatikánt, pont elkéstünk az elejéről. Próbáltam halkan beoldalogni, de még a ruhám sem volt megfelelő, ezért gyorsan szúrós tekintetek kereszttüzében találtam magam. Az ölembe dobtak egy igazi nemesasszonyi ruhát, és a palotaőr legszívesebben felnyársalt volna. Utána még valamelyik hozzátartozóm is elkövetett valami illetlenséget, ezzel aztán teljesen felbőszítettük az egész egyházat, így inkább el is jöttünk. 

Álmodtam mindezt azután, hogy a tenger már nem hullámzott, mert a környezetszennyezés miatt nem folytak bele a folyók, így leapadt a vízszintje és nem tudott hullámokat vetni. Aztán egy nagy viharban teljesen eltűnt és halott, kísérteties fák maradtak a helyén, egy öregasszony pedig egy varázsigével akart minket becsapni, melyet elmondva segítség helyett még többet ártottunk volna. Így aztán belöktem a fák közé és elmondtam a fény varázsigéjét, amelynek köszönhetően elkezdett egy aprócska fénypont növekedni a viharos, halott erdő fölött. Itt aztán felébredtem.

Mozgalmas egy éjszaka volt, megálmodtam minden félelmemet. És egyikre sem láttam a végleges megoldást. 

Kínos

Már többször jártam úgy álmomban, hogy lemaradtam a próbáról, ezért a színpadon a többieket figyelve fáziskéséssel kellett mindent csinálnom. Nem egy kellemes élmény csetleni-botlani, és tudni, hogy mindenki látja a nézők közül, hogy bénázol.


Azért nem feltétlenül csak jó-furcsa érzés belegondolni, hogy most egy hétig nincs F. Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára. Rég.