Vége felé gyerekek

Na, hát eléggé a vége felé jár már a szezon, egyre inkább csak kisebb gyerekek jönnek, én meg egyre inkább már csak számolom vissza a napokat, hogy megint láthassam Budapestet és mindenkit, aki hiányzik. 

De azért azt még el szeretném mesélni nektek, micsoda vicces dolog történt velem vasárnap. Akkor éppen egy közös programunk volt a skandináv gyerekekkel, így mikor a gyülekező volt, odajött hozzám egy kislány, a nyakában Nazar (a skandináv miniklub) névkártyával, és megfogta a kezem. Elő szokott fordulni ilyen, hogy idegen gyerekek kinéznek maguknak, nincs is ezzel semmi gond, szóltam az animátoroknak, hogy ha számolják, ne aggódjanak, nálam van. Közben beszélgettem az egyik magyar anyukával, a kislány pedig hamarosan az ő kezét is megfogta. Ezen jót mosolyogtunk, majd teljesen ledöbbentünk, mikor azt hallottuk, hogy a kislány megszólal, és ezt kérdezi: "Te ki vagy?" Mondom milyen furcsa, úgy hangzik, mintha magyarul beszélt volna. Mondom neki magyarul, ismételje meg, erre újra: "Te ki vagy?" Mondom nahát, te beszélsz magyarul? "Igen." Ahhoz még nagyon kicsi volt, hogy ki tudjam szedni belőle, hogy ez hogyan is lehetséges, (gondolom nemzetközi szülők, vagy magyarok de kinn élnek Svédországban), de annyira jót mosolyogtam a dolgon, hihetetlen volt. :) Utána még kicsit beszélgettünk, de a szüleivel sajnos nem találkoztam.

Aztán van még az is, hogy végre ettem túró rudit, mert az új kolléganőm magyar, és hozott nekem otthonról. Nagyon fincsi volt, az eredeti étcsokis, pedig otthon már mindig a tejcsokisat ettem, de most ez még jobban esett így, mintha tejcsokis lett volna. :) 

A miniklubban meg van épp egy nagyon jófej testvérpár, egy fiú meg egy lány, csomót viccelődnek és folyton "Legyen Ön is milliomos"-t akarnak játszani,  ami azért nem egyszerű, főleg, hogy olyan gyönyörű tájszólásban beszélnek, hogy néha egy mukkot sem értek belőlük. 

Szóval most így röviden ennyi, hamarosan érkezem, pontosan 10 nap múlva ilyenkor (na jó, nem pontosan, mert 14:40-kor, szóval 37 perc múlva) már landolni fog a gépem Bécsben. 

Mai gyerekszáj

Magyar kisfiú déli szünetünkben:
- De én nem akarok menni, itt akarok maradni az Ivettel. (úgy, hogy előtte fél órával elment apukájával, mert megunta)
- De most nekünk is szünet van. én sem leszek itt.
- Nem baj, akkor megyek veled.
- De én most ebédelni fogok.
- Akkor ebédelek veled.
- De aludni is fogok.
- Ja, akkor mégsem.

Délután miután később érkeztem a kincskeresés előkészítése miatt, leülök mellé. Körülnéz, és megkérdezi:
- Mikor jön az Ivett?
- De hát itt vagyok, itt ülök melletted.
- De akkor meg hol a szemüveged?

Nem ismert meg szemüveg nélkül. :) Olyan volt már, hogy egyenruha nélkül nem ismertek meg, de hogy szemüveg nélkül sem... :)

Címszavakban

1. Meleg van. Nagyon. A zuhanyzás sem segít. Vagy maximum egy percig.
2. Gyerekszáj: de nehogy nehéz legyél ám, húzd be a hasad. :)
3. Valaki beletört egy kulcsot a zárunkba. Vagy részeg volt vagy be akart jönni.
4. 6 hónapra vagyok beállítva. Honvágyam van.
5. Meleg van. De ezt már mondtam.
6. Már nagyjából értem a török gyereknyelvet. (6 éves)
7. Túrógombóc, rántott hús, húsleves, pörkölt nokedlivel és kovászos uborkával, túrós tészta sült szalonnával. A sorrend mindegy.

Gyerekvilág

Az van, hogy attól még, hogy januárban letettem a szakmai középfokú nyelvvizsgát, kicsit sem tudok németül. Legalábbis gyereknyelv szinten. Nagyon sokszor csak bólogatok, csodálkozva kérdezek, meglepetten nézek és hitetlenkedek felváltva, semmit nem értve, és remélve, hogy jókor, jó helyen, jó sorrendben végzem el mindezt. 

Ennek ellenére vagy talán inkább ezzel párhuzamosan egyre inkább érdekel és leköt annak a megfigyelése, mennyiféle gyerek létezik. Van, amelyik csak bambul, nem játszik, csak nézi a többieket, de nem rosszkedvű, hanem egyszerűen megfigyelő típus. van, amelyik pörög, be nem áll a szája, nagylány, de ha valamit meg kellene csinálni, és elsőre nem megy neki, rögtön visszaváltozik megszeppent, durcás, elkeseredett kicsi lánnyá. Van, akinél megvan az egyensúly a csintalanság és a segítőkészség között, és van, aki teljesen ki akar sajátítani magának, és mindent megtesz, hogy csak rá figyeljek. Akad olyan, aki azt akarja, hogy mindent csinálj meg helyette, mégpedig azonnal, de olyan is előfordul, aki láthatóan nem boldogul. mégis makacsul egyedül akarja megoldani a dolgot. Mindegyik külön kis személyiség, mindegyik reakció külön meglepetés. Hogy vajon mitől fél a krokodiltól a gyerek, aki nyilván még sosem találkozott krokodillal, vagy miért fél a nagy mosolygós kalózfigurától, miért borul ki az egyik, ha lefolyik a fagyi a kezére, vagy festékes lesz, és még sorolhatnám. 

Ma az egyik kisfiú azt mondta, hogy őt az apukája nem is kedveli, csak a kisebb lánytesóját. Szomorú volt hallgatni, és persze nem tudtam meggyőzni, hogy ez biztos nem így van. 

Jó volna jobban érteni a gyerekpszichológiához, már többen kérdezték, hogy egyébként télen óvónő vagyok-e, szóval valamit biztos jól is csinálok, de egyébként nagyon érzem, hogy kevés vagyok, kevés ez a pár napos képzés ahhoz, hogy igazán jól tudjak a gyerekekkel foglalkozni. 

Semmiségek

Hihetetlen, micsoda komment és bejegyzésáradat született Erőss Zsolt eltűnésével kapcsolatban. Mindenki meg akarja mondani a tutit, mindenki jobban tudja a másiknál, és hirtelen mindenki szakértő lett a hegymászásban. Én nem lettem az, szóval inkább írok másról. 

Az egyik az, hogy ma volt, hogy elment az első olyan kisfiú, akihez mindenképp ki akartam menni a buszhoz, hogy megölelhessem, és mikor meglátott, a nyakamba ugorva kérdezte, hogy mikor találkozunk újra. Bár idén így egyedül sajnos sokkal kevésbé tudom értékelni a gyerekek szeretetét, és sokkal könnyebben leszek bosszús a rosszalkodásuk miatt, ez azért jól esett és sokat jelentett. Egyébként nagyon jófej kisfiú volt, ha azt mondtam, hogy összepakolás után megyünk csak a játszótérre, akkor olyan sebességgel pakolt össze mosolygó fejjel, mint egy rakéta. 

Aztán van még az is, hogy legtöbbször a sok teendő közepette csak pár nappal később gondolok bele, hogy nahát, az egyik gyereket már vagy két napja nem láttam, akkor biztos hazament. Furcsa kérdés ez, hogy mennyire kell kötődni, elköszönni, ki mennyit jelent. Vannak arcok, amelyekre tavalyról is emlékszem még, és vannak, akik két hét múlva már a feledés homályába merülnek. De azt hiszem, ez így van rendjén. 

A szülők egyébként idén még borzalmasabban neveletlenek és nevelésre képtelenebbek, mint tavaly, legalábbis egy részük. Persze ilyenkor nem akar nevelni az ember, nyaraláson van, a gyerek meg azt csinál, amit akar, nem szeretik a konfliktust. Meg is értem valahol. Csak nekünk meg nehéz, mikor én vagyok a rossz, hogy nem engedem verekedni meg a kövekkel dobálózni. Legalábbis a gyerek szemében biztos. 

Most kezdem érezni azt, hogy már január óta kinn vagyok, még nincs igazán honvágyam, de azért vannak dolgok, amelyek hiányoznak. Mondjuk egy pohár finom magyar bor. Vagy egy jó kis biciklizés. Vagy egy táncolós Kobuci este. Meg persze a barátok meg család. Legfőképp az a dinka húgom. 

Viszont a szobám egész otthonos lett, vettem pár dolgot meg kiragasztottam a gyerekek képeit. Nemsokára jön majd a kolléganőm is, még 2,5 hét kb., akkor majd együtt átalakítjuk valamelyest. 

5 +1 érdekesség

1. Ha sokan vagyunk, ami falun nem egyszer elfordult, akkor sincs gond a vacsorával. Sem a mennyiségével, sem a felszolgálásával. Nincs elég hely az asztal körül? Nem kell nyomorogni, pokróc a földre, rápakolva mindenféle finomság, és indulhat is a lakoma. Az az érdekes, hogy olyan dolgokat eszünk együtt, amik szerintem nem is illenének össze, de pont az ilyen összevisszaság miatt olyan ízorgiák lesznek az étkezésekből, hogy az elmondhatatlan.

2. Azt talán meséltem már, hogy egy török lakásba nem léphetsz be cipőben. A lehető legnagyobb illetlenség. Ezért a cipők kinn sorakoznak mindenhol a lépcsőházakban, és senkinek sem jut eszébe elvinni őket. Így nem jön be a kosz a lakásba, és nem lesz benn lábszag sem. 

3. Az avokádó olyan, mintha valami fura krémet ennél, szétolvad a szádban. Meg a hülük is. Azt nem tudom, magukban van-e ízük, de az avokádót citrommal meg sóval kell enni, a hülüköt meg sumakkal (sötétlila fűszer, fogalmam sincs, hogy van magyarul) meg citrommal. Tulajdonképpen majdnem mindent citrommal kell enni. Óriási meglepetés volt, mikor retek ízre vagy sárgarépa ízre számítottam, és citromot éreztem helyette.

4. A 30-as sebességhatár itt alsó határt jelent, ezért általában 70-nel mennek ott az emberek, de előfordul, hogy úgy is lassúnak számítasz. 

5. Ma hivatalosan is "Ivett abla" lettem, legalábbis a múltkor megismert kislány ezzel a felkiáltással ugrott a nyakamba. Az "abla" nővért jelent, de minden idősebb nőt ablázunk, és minden idősebb férfit amcázunk (amdzsázunk), vagyis bácsizunk, nagybácsizunk. 

+1 Sütöttem ma palacsintát a vendégeknek, de inkább modern művészeti alkotás lett, mint palacsinta, mert olyan gyorsan sült a tészta, hogy sosem sikerült szép kerek alakra folyatnom. Nem csináltam képet, de igazán mosolyogni való volt. Meg az is, mikor feldobva akartam megfordítani, és kétszer is utánanyúltam, de végül csak leesett. És akartam a joghurtból csinált túróból tölteléket is csinálni, de a törökök nem eszik meg nyersen a tojást. Szerintetek nem tojást meg cukrot kell keverni a túróhoz, ha palacsintatöltelék lesz? Ezt csak én találtam ki?

Mozgalmas nap

Még mindig nincs egyetlen hibátlan török mondatom sem, de nem adom fel. Lassan lassan bele fogok jönni. Egyelőre szerintem a mai nap beszéltem itt tartózkodásom óta a legtöbbet. De egy magyar viccet pl. nem értettem meg ma elsőre facebookon, mert a c-t, dzs-nek olvastam, és így nem volt értelme. Egész pontosan a "Geci Group" cégnévvel kapcsolatban kezdtem el gondolkodni azon, hogy miért olyan vicces ez... Nem tudom, hogy ez most biztató vagy sem :)

Ma mindenféle barátoknak meg további rokonoknak lettem bemutatva. Voltunk 4 helyen, meg kellett volna tanulnom vagy 15 nevet (jó, ha 3-at sikerült), és mindenhol kajával, teával meg mindenfélével kínáltak. Úgyhogy ma sem maradtam éhen. Viszont észrevettem  hogy simán lehetnék vegetáriánus, itt sokkal változatosabbak az ételek hús nélkül is. Tegnap reggelire próbálkoztam egy kis magyar szalámival, de nem is esett jól. 

Megint találkoztam ma aranyos és gyönyörű kislánnyal, aki búcsúzáskor megölelt, hangos és viccelődős törökökkel meg gyorsan hadaró történetmesélős lánnyal is. Az tetszik itt nagyon, hogy folyton megy a beszólogatás meg szívatás meg viccelődés, és nem érzem teljesen esélytelennek, hogy megtanuljak annyira törökül, hogy én is be tudjak szállni ezekbe.

Érdekes és hosszan tartó vita alakult ki az életkorral kapcsolatban. Én Magyarországon 22 éves vagyok, de Törökországban 23. Ez pedig úgy lehetséges, hogy lefordítva a török kifejezést a 23 (és nincs utána "dik") évben vagyok. Vagyis még nincs meg 23 évem, tehát nem vagyok 23 éves, de mivel ők nem az -es képzővel mondják, ezért a 23 évemben járok. Ez így mennyire érthető? Na most ennek alapján viszont ha én ma betöltöm a 23-at, akkor onnan kezdve már 24 vagyok. Ami szerintem teljesen logikátlan, még ha a nyelv alapján így is van. Meg a törökök egy része szerint is értelmetlen, mert elkezdték az európai logikát használni, és a szerint mondják a korukat. Ami a nyelv logikája alapján nem helyes, de egyébként igen. Na de ilyen matematikai különbségek után akkor már az is előjött, hogy akkor én most ha kedden érkeztem, akkor a következő kedden 7 vagy 8 napja voltam itt? Mindez persze törökül, hangosan, gesztikulálva, egymást ugratva, viccelődve. Élvezetes volt :) Végül megállapodtunk abban, hogy a lányok agya másképp működik, és úgysem fogunk ebben megegyezésre jutni. :)

Jóslást is kaptam ma. Van egy férfi az életemben, két út között választhatok, de mindkettő boldogságra vezet, két ember tőlem hírt vár, valamilyen hivatalos helyre kell mennem, és valaki a szárnyai alá véve akar megvédeni a veszélyektől, tiszta a szívem és boldog leszek. Érdekes, hogy tudnak ilyeneket kiolvasni a szétfolyó kávézaccból, de tulajdonképpen nem volt nehéz ilyeneket mondani az után, hogy előtte néhány órán keresztül ezekről beszélgettünk. De azért örülök neki :)

Főleg, hogy elég rossz hírek is derültek ma ki a munkavállalással kapcsolatban. Elég sok bonyodalom vár rám a bürokrácia miatt, nem könnyű ugyanis munkavállalói vízumot szerezni sem meg a mindenféle hivatalos papírokat elintézni sem. Meg nem is olcsó. De megoldjuk valahogy, semmi pánik :)

Egyébként hihetetlen, mennyire nem értek a konyhához meg a piachoz. Ma voltunk piacon, és egy csomó zöldségnek nem tudtam a magyar nevét. Meg fogalmam sem volt, mit vásároljak ahhoz, amit főzni szeretnék. Mondjuk azt sem tudtam, mit akarjak főzni. Nagyon el lettem kényeztetve ilyen téren (is). 

Azt hiszem, nem is akkora baj, hogy nem lett meg a jogsim. Nagyon hiányzik a vezetés, de ez a város valami borzalmas. Az egy dolog, hogy akkorák az épületek, hogy hangyának érzi magát az ember, de olyan utak vannak, hogy mészmészmész, és ha egyszer elrontottad, merre fordulj el, akkor kb. csak 30 perc után lesz esélyed másfele menni, amikor már persze fogalmad sincs, hol vagy. Emellett olyan lejtős utak is vannak, hogy biciklivel sem mernék lemenni, nem hogy autóval. 

Nagyban csökkenti a válogatósságomat az, hogy az itt fogyasztott ételek nagy részéről fogalmam sincs, hogy micsoda. Újdonság, annak ellenére, hogy már harmadszor vagyok itt, hát megkóstolom, persze a nevüket 5 perc múlva elfelejtem, de rosszat még nem ettem. 

Még nem sokat láttam a városból, de már most érzem, hogy megszámlálhatatlanul sok arca van. 

Holnap nekiállok teljes erővel munkát keresni, meg törököt tanulni. Drukkoljatok, hogy legyőzzem a lustaságom. 

Ja, és az itt teljesen normális, hogy este 10-kor menj valakihez látogatóba. Eddig is éreztem, hogy itt máshogy telik az idő, mégis mindig meglepődöm az ilyesmin. 

Gyerekszáj

3 éves unokaöcsém kicsit sok kekszet evett már vacsora előtt, így próbáltam leállítani:

- Jól van, elég kekszet ettél már, az utolsó hadd legyen az enyém.

- Nem, inkább még ezt körberágicsálom, és aztán neked adom,jó?

- Nem, én szeretném azt a nagyot.

- De miért?

- Mert finom.

- Akkor tessék, itt ez a kicsi.

- Jó, és kaphatok még abból is?

- Nem, többet már nem ehetsz, mert akkor ööö... mert akkor bamba leszel.

Sminkelek a fürdőszobában buliba való indulás előtt, ő bejön, és így szól:

- Mit csinálsz?

- Kifestem a szemem.

- Miért? 

- Hogy csinos legyek.

- Csinos? Jó. Jaj, de szép lettél, hadd nézzem meg, milyen szép vagy.

Pár perc múlva újra bejön.

- Mit csinálsz?

- Festem a szemem.

- Azért, hogy csíkos legyél?

Ezek után nagyon nehéz volt elfogadtatni vele, hogy nem jöhet velem ő is táncolni, mert ahhoz még kicsi. Annyira akart jönni, hogy ő is találkozzon a barátaimmal. :)

Mesék és korok

Azért azon kicsit meglepődtem, mikor egy magyar kislánynak megpróbáltam elmagyarázni, mi is az a hableány, és nézett rám értetlenül, hogy miről beszélek, de hát ez a sellő. Mikor én gyerek voltam, Ariel még hableány volt és nem sellő. 

Bal kéz

Nagyon nehéz néha tudatosan figyelni rá, hogy ne legyek balkezes tánc közben. Magamtól mindent bal kézzel, balra fordulva, balra indulva kezdenék, de a világ elnyomja a bal kezet, úgyhogy általában minden jobbra indul. De csak vigyorgok mindig magamon, mikor rájövök, hogy én már megint a másik irányba indultam. És magamban mindig mondogatom, hogy nem, nem a bal, hanem a jobb az első. De amúgy találkoztam néhány balkezes gyerekkel ezen a nyáron, és jól jött nekik is, hogy volt balkezes ollóm. 

Gyerekszív

Egy animátor akkor is mosolyog, ha éppen sírni volna kedve. Mert nem szabad, hogy lássák, ha rossz kedved van, ha fáradt vagy, ha valami gondod van, ha valakivel nem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezted. De amikor letörlöd a könnyeket a színfalak mögött, és felteszed a műmosolyt, még nem is sejted, hogy pár perc múlva igazi lesz belőle. Mert a gyerekek jönnek, és ölelnek, és szeretnek, ismeretlenül is, úgy, hogy korábban nem is beszéltetek, azt sem tudod, honnan jött és hogy hívják, de odajön, és megkér, hogy vedd fel, és megölel. Mintha éreznék, hogy mire van épp szükséged. Hiányozni fog ez a napi ölelésadag. 

Gyermekáldás

Milyen különös, hogy a Bibliában és mindenféle apokrif iratokban is többször előfordul, hogy a férj és feleség évekig magtalan, könyörög az Úrhoz, hogy lehessen gyermeke, aztán mikor megígérik neki, hogy lesz, akkor rögtön felajánlja neki. Értem én, hogy hála, meg minden, de így aztán 2-3 év múlva megint ott tart, hogy nincs gyereke...Bár persze akkor még nem az volt a lényeg, hogy legyen, aki ott sertepertél körülötted meg szeretgetheted nap mint nap és nézheted, ahogy felnő, egyszerűen muszáj volt, hogy legyen, aki utódként megmarad utánad. De vajon az anyai érzések is mások voltak még akkor?

Brúnó

Amikor úgy érzem, elfelejtettem, hogyan is kell szeretni, mindig eszembe kellene, hogy jusson a pici praclijával, cuppanós puszijával, nekiiramodó szaladásával, huncut mosolyával és az ellentmondást nem tűrő kérésével, miszerint menjek vele szobára.