Örömök

Tegnap felhívtak a biztonsági őrök, hogy csomagom érkezett. Igencsak meglepetten néztem, mivel szerdán már megérkeztek a könyvek, amiket a szakdolgozatomhoz vártam, mondom ez meg mi lehet. Odamegyek, átveszem, kinyitom, és megdöbbenten veszem tudomásul, hogy egy okostelefon. Hát annyira elképedtem és fülig ért a szám, hogy azt le kellett volna fényképezni. :) Oké, hogy mondtam, hogy egyszer majd akarok venni, de gondoltam ráér az még. :) Hát most már okostelefonom is van. Egy hónappal hamarabb lett szülinapi ajándékom. :)

Ami meg legalább ennyire jó hír, hogy ma érkezik a kolléganőm Ausztriából, és így végre nem leszek egyedül a gyerekekkel, azért 8-10 gyerekkel már nem volt egyszerű, tegnap már öttel is igazi sárkány voltam, mert egyáltalán nem akartak rám hallgatni és folyton veszekedtek meg verekedtek. De mostantól tuti jobb lesz, ketten majd jól össze tudunk dolgozni, remélem. :) Nagyon izgatott vagyok, hogy milyen lesz.

De persze a legeslegjobb hír, hogy két hét múlva elmegyek egy hét szabadságra, mert végre végre végre megjön, akit annyira várok, hogy az leírhatatlan. :)

Hát csak ennyi, szép napot mindenkinek! :)

Csak röviden

1. Gyönyörűek a tulipánok, remélem most már tényleg itt a tavasz. :) Ma végre csináltam egy olyan igazi városfelfedezős, napozós, parkban ülős, olvasós, kis utcákban eltűnős, mindenféle érdekeset látós napot, nem is tudom, miért vártam vele eddig. Kár, hogy nem volt nálam a fényképezőgépem. 

2. A szállodai recepciós munkának vége, mégsem tudták elintézni a munkavállalói engedélyemet, úgyhogy 18 nap után kifizettek és pápá. Még aznap mentem interjúra egy másik helyre (tegnap), de végül úgy döntöttem, nem fogadom el, mert nem lenne lehetőség hétvégi szabadnapra. Holnap megyek egy utazási irodába interjúra, drukkoljatok.

3. Megy a kavarás az iratok körül, az egyik rendőrségen azt mondják, csak Antalyában intézhetem el a tartózkodási engedélyem hosszabbítását, de az antalyai szálloda szerint itt is meg tudom csinálni. Kíváncsi vagyok, végül kinek lesz igaza. Még próbálkozom. Bár ma elmentem a nagy hivatalba, és 20 perc alatt elment a kedvem attól, hogy megpróbáljak itt maradni, akkora sor és fejetlenség volt. Szerencsére egy angolul tudó sorban álló lány mondta, hogy hosszabbítani a helyi hatóságnál is lehet, szerinte felesleges itt várnom, így nem vártam ki a sorom. Ráadásul a munkáltatóknál is ez van, valaki úgy tudja, hogy csak Magyarországról lehet engedélyt intézni, valaki innen is tudja...Ki érti ezt...

4. Voltam fodrásznál, és kb. olyan lett, mint szerettem volna, ezek szerint tényleg nem rossz annyira a törököm. Na jó, nem csak ezek szerint, azt hiszem, tényleg fejlődött valamennyit, én is érzem, hogy ha akarok, és nem vagyok fáradt, tudok már kicsit gyorsabban is beszélni. 

5. Nemsokára írok a különös étkezési szokásokról is :)

Könyvtárvágy

Most biztosan minden egyetemista barátom azt mondja, hogy nem vagyok normális, de hiányzik az, hogy vizsgákra tanulva, könyvekbe mélyedve ücsörögjek a kedvenc fotelemben a Szabó Ervin könyvtárban. 

Sehol nincs olyan édes és szívet melengető csönd, tudásvágy és elmélyültség, mint ott. 

Persze lehet, hogy csak idealizálom, de nem is baj.

Rég várt nap

Több mint 2 év után találkoztam újra M-mel, de mintha ott folytattuk volna, ahol abbahagytuk. Jó volt végre kimozdulni a házból, felállni a számítógéptől, bár elindulni semmi kedvem nem volt az eső miatt. Aztán mikor 40 perces késés (hihetetlen ez a város), a buszút miatti rosszullét és kisebb félreértés után (másik Starbucksra gondoltunk) megláttam M-et, már nem is értettem, hogy lehettem ilyen hülye. :)

Lesétáltuk a lábunkat, 11-kor söröztünk a város felett, de a legfontosabb, hogy ő még nem fáradt bele a keresésbe (amibe én már kezdtem) és új lendületet adott nekem. Ráadásul megismerkedtem egy barátjával, aki most nyit új hotelt, és teljes ledöbbenéssel kérdezte, hogyhogy nem találok én munkát 4 nyelvvel. El is kérte gyorsan az elérhetőségeimet, reméljük, tud segíteni :)

Ami meg szintén nagyon vicces volt, hogy egyszer csak lenézve a földre megláttam egy 20 lírást a földön. Mosolyogva mondom a többieknek, hogy jéé, nézzétek, erre oda jön hozzám sietve egy srác, és a kezembe nyom még egy 20-ast, hogy azt is én ejtettem el. Még mielőtt bármit mondhattam volna (leginkább azt, hogy nem az enyém), már rohant is tovább. Szóval lett 40 lírám, ami úgy 5000 forint körül van. Igaz, végül többet költöttem egész nap, mert hihetetlenül drága ez a város, és alap volt, hogy a talált pénzből meghívom a többieket egy kávéra, de mégis, egész nap mosolyogtam. Kimozdulok 2 hét után, erre ilyen jó napom lesz :)

És a vége sem volt semmi, találkoztunk két török ismerőssel, akit Budapesten ismertem meg egy gyors vacsora alatt, és elmentünk velük, még egy törökkel meg két olasszal beszélgetni meg iszogatni. Az olasz lány csak franciául és angolul tudott, az olasz srác csak olaszul, így aztán volt olyan mondat, ami elhangzott törökül, én lefordítottam a lánynak angolra, ő meg a srácnak olaszra, de olyan is volt, hogy ő fordított nekem vissza a franciából, vagy a törököket kértem meg, hogy akkor most mondják el törökül a franciát. Amit meg végképp nem értettem, azt megkérdeztem magyarul, utána elmondtam törökül vagy angolul. Így aztán az asztalnál ülő 7 ember 5 nyelvet használva töltötte az estét. Az ilyen esték miatt érdemes nyelveket tanulni, többek között. Olyan jó érzés volt váltogatni :)

Kellett ez a nap már nekem. :)

Értelmiségietlenségem

Rájöttem, hogy hiányzik az egyetemista énem. A túl sok olvasásba belehalós, filozófus, elmerengős, világmegváltó gondolatokkal teli énem. A vallástudományos, mindenben megvitatni valót látó, mindenről gondolkodni képes énem. Nyár óta érzem, hogy lebutultam, hogy bár gondtalanabb meg egyszerűbb, de unalmasabb lettem, hogy kevésbé mozgatnak meg a dolgok. Azt hiszem, jobb szerettem olyan töprengő, olvasott, világfájdalmas értelmiségi lenni. De csak azt hiszem, még nem tudom biztosan. Vajon az okos emberek mindig jobban tudnak szenvedni és problémákat gyártani, mint az egyszerűek, vagy ez nem függ össze?

Búcsú és kezdet

Na, hát akkor induljon a nagy kaland, harmadszor is Törökország, de most nem fogok blogot váltani miatta. Tele reménnyel, várakozással, érzésekkel, örömmel, kíváncsisággal vágok ennek most neki. Még én sem hiszem el teljesen, hogy megteszem, még én sem tudom érvekkel bizonyítani, hogy jó ötlet-e, de bátraké a szerencse.

Igyekszem majd minél többet jelentkezni, bár mostanában igyekeztem a blogot minél inkább anekdota jellegűvé tenni, de majd meglátjuk, mi sül ki ebből.

Nagy levegő, és indulhat a búvárkodás. Remélem, hogy csudaszép dolgok várnak rám a mély vízben. 

És ne haragudjatok rám nagyon, ígérem, azért vigyázok magamra, és vissza is jövök még :)

Hál' Istennek

A gyertyafény, egy kis csellózene, és a gondolatok lepötyögése még mindig vissza tudja varázsolni bolhává az elefántot.

Egyveleg

Most ilyen elsők időszaka van, először vettem életemben felnőtt bérletet, először fogok dolgozni karácsonykor is meg szilveszterkor is, először kóstoltam meg a szivart, először okozott kellemes meglepetést az okmányiroda és a tüdőszűrő, először voltam KRESZ vizsgázni... De tényleg elsőkből lesznek az utolsók, mert a szivar nem ízlett, a vizsga meg sikerült, szóval egyik sem fog többször előfordulni velem, hacsak nem jön rám egyszer csak, hogy motorozni is akarok.

Közben meg le kellett mondanom egy 22 évre szóló fogadalom betartásáról, be kellett fizetnem a büntetést az Akácfa utcában, mert nem volt fényképes bérletigazolványom, átgondoltam, mit lehet megmutatni a két legkedvesebb lengyel barátnőmnek 3 nap alatt Budapestből, és még mindig igazi gyermeki szívvel várom a hóesést meg hogy vezethessek. És úgy döntöttem, belevágok a januári német szakmai nyelvvizsgába, egy életem egy halálom. Bár jelen esetben inkább utóbbi.

És egyébként meg "meg vagyok hasonolva", mert nem tudom eldönteni, milyen legyen a blog, mit osszak meg, és kit érdekeljek, mert ha már facebookon deaktiváltam magam, mondván, hogy túl sok időt vesz el és túl közlékeny vagyok, akkor most itt is fogjam vissza magam? Szeretnék olyan lenni, hogy ne csak rólam szóljon, hanem érdekes lehessen mindenkinek, de nem jön az ihlet.

Buzgalom

Vajon az miért van, hogy mindig éjjel 1 körül jön rám a buzgalom, hogy holnaptól majd mennyire máshogy fogok mindent csinálni, mekkorát változtatok az életemen, mennyire egészségesen és sok mozgással fogok élni, aztán másnap mindig elmúlik ez az éjjeli részegség.

Csillagok

Egyszer azt mondtam magamnak, hogy míg látom a Göncölszekeret esténként, addig nem lehet gond, mert igazából otthon vagyok. Most már két hete nem találom, helyette egy olyan fényes csillagban gyönyörködhetek minden este, amilyet korábban sosem láttam. És mintha pont rám mosolyogna. Kedves csillag.

Zoknidolgok

Mikor gyerekként anyu sokadik kérésére sem hallgatva továbbra is mezítláb mászkáltam, kézzel kellett kisikálnom a koszt a zoknimból. És akárhogy dörzsöltem, szappanoztam, nem jött ki sehogyan sem. Most, kb. 10 évvel később, megint kézzel mosom a zoknim, és akárhogy dörzsölöm, a helyzet változatlan. Azért van, ami nem változik.

Éjjeli varázs

Tegnap hajnali három körül, mikor rámkapcsolták az összes villanyt, zongoraszóra lettem figyelmes. Rögtön tudtam, hogy ez nem felvételről szól, hanem élő zene, legalábbis nagyon reméltem, hogy jól sejtem. Így hát elindultam a sötétben megkeresni a hang forrását. Igazi, szívhez szóló, lélekből jövő éjjeli zene volt, egy kicsit szomorkás, kicsit megríkató, de közben nagyon felemelő- Szóval csak leültem a sötétben, mikor megtaláltam a zongorát, és még azt sem láttam, ki játszik, mert ott is sötét volt, és hallgattam, hallgattam, és ámultam. És tudtam, hogy minden rendben van, nem lehet soha semmi baj, és az élet szép. Az ilyen pillanatok örökre megmaradnak, ha más nem, érzésként, mint hogy a reggeli kelés mindig tábort, kirándulást, utazást fog jelenteni.

Gyerekszív

Egy animátor akkor is mosolyog, ha éppen sírni volna kedve. Mert nem szabad, hogy lássák, ha rossz kedved van, ha fáradt vagy, ha valami gondod van, ha valakivel nem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezted. De amikor letörlöd a könnyeket a színfalak mögött, és felteszed a műmosolyt, még nem is sejted, hogy pár perc múlva igazi lesz belőle. Mert a gyerekek jönnek, és ölelnek, és szeretnek, ismeretlenül is, úgy, hogy korábban nem is beszéltetek, azt sem tudod, honnan jött és hogy hívják, de odajön, és megkér, hogy vedd fel, és megölel. Mintha éreznék, hogy mire van épp szükséged. Hiányozni fog ez a napi ölelésadag. 

Utas és holdvilág

Annyi minden van ebben a könyvben, hogy nem tudok haladni vele, mindig meg kell állnom kicsit gondolkodni, emészteni, és még így is azt érzem, hogy túl gyors vagyok, és nem fogok fel mindent, és nem marad meg minden, és sajnálok minden elveszett kis morzsát belőle. Pedig nem is először olvasom már, de annyira más így, hogy már láttam a helyeket, amiről ír, és át tudom élni sokkal jobban az egész hangulatot, amit megmutat. 

"Sosem az kerül pénzedbe, amiért igazán érdemes élni. Egy krajcárodba sem kerül, hogy szellemed be tudja fogadni a dolgok ezerféle nagyszerűségét, a tudományt. Egy krajcárodba sem kerül az, hogy Olaszországban vagy, hogy olasz ég van fölötted, hogy olasz utcákon járhatsz és olasz fák árnyékában ülhetsz le, és hogy mikor este lesz, olaszul megy le fölötted a nap. Egy krajcárodba sem kerül, ha tetszel egy nőnek, és neked adja magát. Egy krajcárodba sem kerül, hogy néha boldog vagy. Pénzbe csak az kerül, ami körülötte van, a boldogság körül, az ostoba és unalmas kellékek. Az nem kerül pénzbe, hogy Olaszországban vagy, de pénzbe kerül, hogy odautazhass, hogy ott fedél alatt alhass. Az nem kerül pénzbe, hogy a nő a szeretőd, csak az, hogy közben ennie és innia kell, és fel kell öltöznie ahhoz, hogy levetkőzhessék. De a nyárspolgárok már oly régóta abból élnek, hogy ellátják egymást a lényegtelen és pénzbe kerülő dolgokkal, hogy már el is felejtették azokat a dolgokat, amik nem kerülnek pénzbe, és azt tartják lényegesnek, ami sokba kerül. És ez a legnagyobb őrület. Nem, Mihály, a pénzt nem szabad tudomásul venni. El kell fogadni, mint a levegőt, amit az ember beszív, és nem kérdi, hogy honnan jött, ha nincs szaga." 

Üröm az örömben

Mindig lelkiismeret furdalásom támad olyankor, hogyha a környezetemben csak nekem alakulnak jól a dolgaim, a többieknek meg, akik fontosak nekem, elromlik valami. Tudom, hogy nem az én hibám, de bármennyire is szeretnék segíteni, nem tudok, és bennem van az, hogy még csak rontok a helyzeten azzal, hogy nekem jó.

Csendvágy

A legeslegjobban mégis a csend hiányzik. Olyan itt soha nincs. Ha nem zene, akkor beszéd, gépek, takarítás, egy hotel sosem alszik igazán. Ha hazamegyek, szeretnék elmenni egy igazán jót kirándulni, kiülni egy sziklára a világ fölé, és élvezni, hogy nem hallani semmit, csak a szelet.

Nékem csak...

Borzalmasan rosszat álmodtam ma. Illetve így elmondva nem annyira rossz, de akkor nagyon tragikusan éltem meg, már majdnem sírtam is álmomban, mikor hirtelen megszólalt az ébresztőm. A két lengyel lány ugyanis álmomban elrepült Budapestre, hogy beszerezzenek valamilyen anyagokat, amik kellenek a miniklubba. Az is nagyon rosszul érintett, hogy itt maradok egyedül, de az még inkább, hogy mi az, hogy ők mennek Budapestre, mikor nekem hiányzik annyira, hogy ihaj, én meg itt maradok, és nem lehetek ott velük, hogy megmutassam nekik. De mivel vezetői döntés volt, csak annyit tehettem, hogy megkértem őket, hogy fotózzanak és hozzanak túró rudit.

Szóval, az álmok nem hazudnak, igenis hiányzik az én legkedvesebb városom, és egyébként is érezhető már a csapatban, hogy mindenki visszaszámol. Azt hiszem, elfáradtunk kicsit. Meg a török - külföldi ellentét is igencsak megnehezíti a dolgokat, ha őszinte akarok lenni. 

Szólni vagy nem szólni

Már megint az örök kérdés, hogy jobb hallgatni, tűrni és csak magadban puffogni, vagy kimondani, ha valami gondod van, ha valami nem tetszik, ha valamivel nem értesz egyet, ha valamit máshogy szeretnél. Nem tudom eldönteni, hogy megalkuvó szeretnék lenni, sok "baráttal", vagy inkább megmondjam a magamét, és akkor sokan nem kedvelnek emiatt. Általában az utóbbit választom, aztán meg hüppögök, hogy miért nem szeret mindenki. De vajon tudnék-e rendesen aludni, ha politikusként lavíroznék folyton?

Zenemámor

Az a furcsa a Kispál számokban, hogy mikor megkérdezték, miről is szól a Csillag vagy fecske, elég nehezen tudtam összeszedni, miről is. Mert hát ezt nem lehet elmondani, ezt csak érezni lehet, mert hát olyan zagyva meg keszekusza, hogy valahogy csak egyszerűen tudod, de szavakba önteni. Meg nem csak ez az egy, hanem az összes. És a Quimby számok is, még csak azt sem tudtam soha eldönteni, hogy akkor a Most múlik pontosan-tól szomorú leszek vagy boldog.

De azt tudom, hogy ma megint legalább hússzor hallgattam meg az Ippon Lite-ot, és olyan hatással van rám ez a szám, mint valami furcsa bódítószer, minden érzést megnyit bennem és elvisz valahova messze-messze, de nem tudnám megmondani, hogy hova. De biztos szeretek ott lenni, hiszen nem hallgatnám újra és újra, ha nem.

És mielőtt még elgondolkodnátok, nem ittam semmit, tényleg csak a zene szállt a fejembe.

Vallomás

Az idő legnagyobb részében számomra is meglepő módon nincsen honvágyam. Megvan itt minden, ami kell, tudok kivel ökörködni, tudok kivel komolyan beszélgetni, van pihenés, munka és szórakozás is, egy teljesen másik világ, mintha szünetelne az otthoni Ivett kicsit. Ennek ellenére vannak olyan pillanatok, amikor egyes illatok, zenék felidézik, hogy mi is hiányzik igazán. Hiányoznak a reggeli kávék, holott nem is igazán szeretem a kávét, hiányzik a Károly kert, és a múltkor Kispált és Budapest Bárt  hallgatva ráébredtem, hogy eszeveszetten hiányzik a vár és a nyári fesztiválok, mikor minden hétvégén van valami, meg ráadásul még Kapolcs is most, és szerintem kb. 6 éve egyszer sem hagytam ki, most meg igen. Meg olyan alapzenék hiányoznak a gépemről, mint Palya Bea, Kaláka, Quimby, Ferenczi, Makám, Fabula Rasa, Biorobot, Szabó Balázs, LGT, Zorán, és még sorolhatnám. Nagyon nagy felelőtlenség volt elindulni nélkülük. :) Hiányzik a Duna és a nagy éjjeli séták a partján, hiányoznak az esti fények, a Szabadság híd, a biciklim, a hegedűm, a Szabó Ervin Könyvtár, hiányoznak a fröccsök, a Ráday utca, és most nem is akarok tovább gondolkodni, hogy mi még. Nagyon szeretek itt lenni, és élvezem a társaságot, de tudom, hogy sosem tudnék huzamosabb ideig külföldön élni ezek miatt, nélkül.