A következő címkéjű bejegyzések mutatása: félelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: félelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 29., kedd

Búcsú és kezdet

Na, hát akkor induljon a nagy kaland, harmadszor is Törökország, de most nem fogok blogot váltani miatta. Tele reménnyel, várakozással, érzésekkel, örömmel, kíváncsisággal vágok ennek most neki. Még én sem hiszem el teljesen, hogy megteszem, még én sem tudom érvekkel bizonyítani, hogy jó ötlet-e, de bátraké a szerencse.
Igyekszem majd minél többet jelentkezni, bár mostanában igyekeztem a blogot minél inkább anekdota jellegűvé tenni, de majd meglátjuk, mi sül ki ebből.
Nagy levegő, és indulhat a búvárkodás. Remélem, hogy csudaszép dolgok várnak rám a mély vízben. 
És ne haragudjatok rám nagyon, ígérem, azért vigyázok magamra, és vissza is jövök még :)

2012. június 30., szombat

A lány meg a tenger

Ahhoz képest, hogy mennyire féltem tőle, egészen jóba lettünk, én meg a tenger. Nagyon szeretem a hullámait, felfeküdni rájuk, és hagyni, hogy ringassanak, szembeúszni velük, és hagyni, hogy feldobjanak, ülni majdnem a parton, és játszani, hogy megbírom e magam tartani fekve a visszahúzódó hullámok ellen. Általában nem, ezen nagyokat kacagok, néha hangosan, néha magamban, és élvezem, ahogy megmutatja az erejét, és kimossa alólam az összes kavicsot, meg a lábam alól a homokot. Ha megunom, visszafutok, és kezdem az egészet elölről. 
Olyan jól ki tud kapcsolni, hogy lehet mégis elhiszem, hogy rák a horoszkópom, eddig komoly kétségeim voltak ezt illetően az élő víztől való félelmem miatt.

2012. június 26., kedd

Különös vendégségben

Azt még nem is meséltem, hogy néhány hete a pápánál tettem látogatást álmomban. Egy díjátadóra mentem, de mire a családdal bejártuk az egész Vatikánt, pont elkéstünk az elejéről. Próbáltam halkan beoldalogni, de még a ruhám sem volt megfelelő, ezért gyorsan szúrós tekintetek kereszttüzében találtam magam. Az ölembe dobtak egy igazi nemesasszonyi ruhát, és a palotaőr legszívesebben felnyársalt volna. Utána még valamelyik hozzátartozóm is elkövetett valami illetlenséget, ezzel aztán teljesen felbőszítettük az egész egyházat, így inkább el is jöttünk. 
Álmodtam mindezt azután, hogy a tenger már nem hullámzott, mert a környezetszennyezés miatt nem folytak bele a folyók, így leapadt a vízszintje és nem tudott hullámokat vetni. Aztán egy nagy viharban teljesen eltűnt és halott, kísérteties fák maradtak a helyén, egy öregasszony pedig egy varázsigével akart minket becsapni, melyet elmondva segítség helyett még többet ártottunk volna. Így aztán belöktem a fák közé és elmondtam a fény varázsigéjét, amelynek köszönhetően elkezdett egy aprócska fénypont növekedni a viharos, halott erdő fölött. Itt aztán felébredtem.
Mozgalmas egy éjszaka volt, megálmodtam minden félelmemet. És egyikre sem láttam a végleges megoldást. 

2012. június 9., szombat

Szívfájdalom

Azért megmondom őszintén, kezd kicsit fájni a szívem, hogy beindul az élet Budapesten, lassan én is "tanulnom kéne" gondolatok nélkül élvezhetném, itt a jó idő, a pezsgő nyári kiülős és hajnalig beszélgetős-borozgatós esték időszaka, és fesztiválok és koncertek ésésés... én meg itt hagyom mindezt, és kimaradok belőle. Tudom, hogy megvár, és ugyanígy itt lesz mindenki, mikor visszajövök, de mégis. Félek, hogy mivel később megyek, mint a többiek, már kialakulnak a társaságok, én meg ott maradok árván, mint a kisujjam. Ésszel tudom, hogy nem szabadna, és biztos nagyon jó lesz, de most valahogy nem jóféle izgalom van rajtam. Nagyon nem.
Lüke vagyok, tudom.

2012. május 17., csütörtök

Koncertek meg miegymás

Tegnap hegedű, ma ének, és mindkettőn csinos voltam és annak is éreztem magam. És végre végre egy olyan énekkoncert, hogy nem csak álltam a színpadon, hanem mertem táncolni és élveztem, és kicsit közelebb jártam ahhoz az Ivetthez, aki a tükör előtt bohóckodva magamban szoktam lenni.
Megint fura a világ kicsit szemüveg nélkül, mintha elvették volna egy kapaszkodópontomat, de hamar megszokom, és megint hordhatok napszemüveget. Már persze ha lenne rá okom, és nem lenne ilyen Szibéria itt május közepén.
A kimenetelt meg egyre tolnám, ahogy egyre közelebb van, mert érzem, hogy senkire és semmire nem lesz időm, és jajj...
De! Már csak 15 tárgyból kell jegyet szereznem. Mint a szélvész, úgy haladok.
Egyszer nagyon nagyon szeretnék ilyen felszabadultan énekelni.

2012. május 8., kedd

Közérdekű közlemény

Megvan a repülőjegyem. Június 15-én indulok Bécsből, úti cél Antalya. 
Úgy döntöttem, hogy bár már szép hagyomány lett a búcsúbuli a társaságban, meg illene megünnepelnem a remélhetőleg sikeres 14-ig államvizsgát is, én most felrúgom a szokást, és nem tartok, mert az utolsó estét a Kedvessel szeretném tölteni. Szóval aki szeretne elköszönni, meginni egy sört vagy csak jó utat kívánni, mancsokat fel, lehet időpontért jelentkezni.  


És igen, baromira megijedtem most ettől, és baromira szeretnék egészen pici lenni és elbújni egy ölelésben. Mielőtt még M. hősnek gondolna. 

2012. április 17., kedd

Kackac

Nem szeretem ezt a mondást, de erre nincs más szó: na meg ahogy azt Móricka elképzelte.
Mert én azt gondoltam, fejezzem be végre a szakdolgozatot, és akkor majd minden happy és szánsájn lesz. 
Hehe, jó vicc volt. 
Holnap csinálni fogok egy szép naaagy színes menetrendet magamnak az elkövetkező két hónap minden percére, hogy aztán ügyesen ne tartsam be és őrült idegbeteg módjára szidjam magam, mikor minden a nyakamba szakad, jó? :)

2012. március 25., vasárnap

Nézeteltérés egy boszorkánnyal

Jó, nyilván túl szenzációhajhász így ez a cím. De a valóságot fedi. Ma ugyanis elég bizarr élményben volt részem, nevezetesen a budapesti boszorkánymúzeum látogatója voltam. Nem tudom egyértelműen eldönteni, tetszett-e vagy sem, nagyon sok megválaszolatlan kérdés és zavaros gondolat maradt bennem.

A boszorkány hagyománya nálunk a magyarok őstörténetéig, a táltosokig nyúlik vissza, és eredetileg egyfajta gyógyító asszony volt, de azt hiszem, ezzel még nem mondok újat senkinek. Nem minden kultúrában van ez így, Pakisztánban például egy vérszívó emberevő, aki gyerekekre specializálódott, az olaszoknál egy ajándékosztó, aki karácsony és vízkereszt között érkezik, a keltáknál ismételten más jelentéssel bírt, és a mesékbe is másképp ültetődött bele. Egyébként a Grimm mesékben a mézeskalács házban eredetileg az ördög kannibál felesége lakik, csak nálunk lett helyette vasorrú bába. Sehol máshol nem ismert egyébként a vasorrú bába, hozzánk pedig az obi-ugor totemisztikus famaszkokon keresztül közvetítődött, melyek a véres hússal való etetés miatt elhasználódtak, ezért vassal vonták be az orr-és szájrészüket. 

Az a boszorkánykép, mely ma él az emberekben, a keresztény egyház elterjedésének köszönhető, mivel gyógyító tevékenységük miatt ezek az asszonyok konkurenciát jelentettek, értettek valamihez, amihez a többség nem, így rájuk aggattak mindenféle sátánista és okkult jelképet, mely aztán oda vezetett, ahova.

Természetesen a szakdolgozatom és a vallási érdeklődésem miatt millió kérdést tettem fel a tárlatvezető hölgynek, aki maga is gyógyító asszony, és többségük borzalmasra sikeredett. Valahogy annyira akartam figyelni rá, hogy ne ütközzön ki a kérdéseimen még véletlenül se a világképem, nehogy esetleg sértő vagy ítélkező hangsúlya legyen, hogy nem sikerült értelmesen feltenni őket. (Meg persze elég hamar kiütközött, mert mikor megijedtem egy bábu megmozduló karjától, azt kiáltottam önkéntelenül, hogy "Jézusom...")

A legkínosabb az volt, mikor megkérdeztem, hogy rendben, az egyház rájuk mondta, hogy az ördög feleségei, és eladták magukat, de ők mit gondoltak magukról, hitték-e magukat valamilyen felsőbb erő szövetségesének. Azt hiszem, eddigre már mindenki hülyének nézett, a tárlatvezető pedig megkérdezte, szerintem kik hisznek az ördög létezésében. Én meg leblokkoltam, és továbbra sem tudtam értelmesen elmagyarázni, hogy nyilván a boszorkányok nem gondolták rossznak magukat, meg az ördögöt sem, mert igazából ki mondja meg, hogy melyik a jó és melyik a rossz hatalom. Mindenesetre sehogy sem tudtam jól kijönni a dologból, szerintem már őt is zavarták a kérdéseim, mert ellenségesnek érezhette őket, de én meg úgy éreztem, nem kapok választ. Ja, és még sikerült azt a fatális hibát is benyögnöm, hogy muszlim vallást mondtam... 

Amikor pedig az volt a válasz az egyik kérdésre, hogy ki dönti el, mi a jó és mi a rossz, mert viszonyítás kérdése, akkor megfordult bennem, hogy lehet, hogy túl korlátolt vagyok, de azért abban van valami egyértelműen rossz, ha megátkozok valakit, nem? És ha minden azon múlik, hogy én elhiszem-e, hogy meg tudom csinálni, akkor az átok hatásossága kin múlik? Ha az átkozott nem hiszi el, akkor nem lesz érvényes? De én meg elhittem, hogy igen? Ilyenkor melyik az erősebb?

Összefoglalva most azon tűnődöm,hogy vajon tényleg csak a kereszténységben van Isten és ördög, meg mennyország és pokol? Ha nem is így, de azt hiszem a zoroasztriánusoknál is megvan a Jó és Rossz harca.
És ha tényleg nem kell túlmisztifikálni, mert itt csak a természet erőit használó gyógyító asszonyokról van szó, akkor a szeánszok és az átok és a boszorkányszombat és a temetői találkozók mind csak az egyház ferdítése? Nem lehet, hogy ők maguk is építették kicsit ezt a legendát? 

Egyszerűen nem tudok/nem tudtam kilépni a belém nevelt (és itt most nem az otthonra, hanem az európai környezetre gondolok) sémák hatása alól. És ez most akadályozta a beszélgetést, és ez nem volt jó. És úgy éreztem, zavarom a kérdéseimmel, és támadásnak érzi, pedig én tényleg kíváncsi voltam, és érdekelt. 

Jövő héten megyek hozzá interjút készíteni, remélem akkor sikerül kevésbé ellenséges hangulatot teremtenem. Aztán lehet, hogy csak én magyaráztam be az egészet.

2012. március 8., csütörtök

Betegség után


Kezdem kicsit megunni a szűnni nem akaró köhögést. Engem is zavar, meg másokat is. Órán, metrón, buszon, mindenhol ferde szemmel néznek rám, és meg is értem. Elsüllyednék szégyenemben...
Egyébként holnap megyek Bécsbe animátori munka interjúra. Németül. Jujj. Mostanában igyekszem rábeszélni magam, hogy angolul gondolkodás helyett inkább németül, meg néztem Így jártam anyátokkal-t is németül, de messze nem az igazi...Remélem ki tudom nyögni majd, mit akarok. De utána kinn maradunk egy napot pihenni meg várost nézni, jó lesz már pici nyugi, mintha ezer éve lett volna az a február eleji wellness...
Kezd elmúlni a szokásos betegség utáni félekavilágtól, nemakarokkimenni bár elég nehéz visszaszállni megint a mókuskerékbe, jó érzés volt lazsálni kicsit.
A védikus hindu rítusokban a férfi aludttejet ad várandós feleségének, amibe egy szem árpát és két szem babot tesz, azért, hogy a születendő gyermek fiú legyen. Ha nem fiú lesz mégsem, rosszul végezték a rítust. És mit szimbolizál a két bab meg az egy szem árpa? Na ki tudja?

2012. március 5., hétfő

...

Félek.
Olyan kicsi vagyok.
És olyan nagy a világ.
Mi van, ha belezuhanok és sosem érek az aljára.
Még inkább mi van, ha mégis leérek...

2012. március 3., szombat

Kétség


Azt hiszem túlvállaltam magam. Ha csak eszembe jut az ELTE, rámjön a bőghetnék. Nem látom a fényt az alagút végén, mert hétről hétre annyi olvasnivaló van minden tárgyból, amennyi kettőre is elég lenne, a szakdogával nem haladok, és akkor még a hosszabb távú beadandókról nem is beszéltem.
Hiába a sok lista, teljesen elvesztem.

...
...
...

40 perc múlva találtam egy mondatot az olvasmányban, amivel küzdök:
Aggódásaitokat pedig bízzátok rá az Úrra, mert ő az, aki orvosolja azokat.
Ilyen egyszerű lenne?