Óda a legesleghez

Mi már rég nem leszünk, amikor a zenék még mindig élnek és úsznak a levegőben és megnyugtatnak és elgondolkodtatnak és szerelmet ébresztenek és megvilágosítanak és elszomorítanak és felvidítanak és új színben láttatják a világot és megríkatnak és megnevettetnek és hozzád szólnak és elvarázsolnak és beléd bújnak és arra késztetnek, hogy mosolyogva sétálj éjszaka az úttest közepén, kitekert nyakkal nézve a csillagokat. Mint ez engem ma este. Míg zene van, addig nagy baj nem lehet.

Éjjeli varázs

Tegnap hajnali három körül, mikor rámkapcsolták az összes villanyt, zongoraszóra lettem figyelmes. Rögtön tudtam, hogy ez nem felvételről szól, hanem élő zene, legalábbis nagyon reméltem, hogy jól sejtem. Így hát elindultam a sötétben megkeresni a hang forrását. Igazi, szívhez szóló, lélekből jövő éjjeli zene volt, egy kicsit szomorkás, kicsit megríkató, de közben nagyon felemelő- Szóval csak leültem a sötétben, mikor megtaláltam a zongorát, és még azt sem láttam, ki játszik, mert ott is sötét volt, és hallgattam, hallgattam, és ámultam. És tudtam, hogy minden rendben van, nem lehet soha semmi baj, és az élet szép. Az ilyen pillanatok örökre megmaradnak, ha más nem, érzésként, mint hogy a reggeli kelés mindig tábort, kirándulást, utazást fog jelenteni.

Zenemámor

Az a furcsa a Kispál számokban, hogy mikor megkérdezték, miről is szól a Csillag vagy fecske, elég nehezen tudtam összeszedni, miről is. Mert hát ezt nem lehet elmondani, ezt csak érezni lehet, mert hát olyan zagyva meg keszekusza, hogy valahogy csak egyszerűen tudod, de szavakba önteni. Meg nem csak ez az egy, hanem az összes. És a Quimby számok is, még csak azt sem tudtam soha eldönteni, hogy akkor a Most múlik pontosan-tól szomorú leszek vagy boldog.

De azt tudom, hogy ma megint legalább hússzor hallgattam meg az Ippon Lite-ot, és olyan hatással van rám ez a szám, mint valami furcsa bódítószer, minden érzést megnyit bennem és elvisz valahova messze-messze, de nem tudnám megmondani, hogy hova. De biztos szeretek ott lenni, hiszen nem hallgatnám újra és újra, ha nem.

És mielőtt még elgondolkodnátok, nem ittam semmit, tényleg csak a zene szállt a fejembe.

Vallomás

Az idő legnagyobb részében számomra is meglepő módon nincsen honvágyam. Megvan itt minden, ami kell, tudok kivel ökörködni, tudok kivel komolyan beszélgetni, van pihenés, munka és szórakozás is, egy teljesen másik világ, mintha szünetelne az otthoni Ivett kicsit. Ennek ellenére vannak olyan pillanatok, amikor egyes illatok, zenék felidézik, hogy mi is hiányzik igazán. Hiányoznak a reggeli kávék, holott nem is igazán szeretem a kávét, hiányzik a Károly kert, és a múltkor Kispált és Budapest Bárt  hallgatva ráébredtem, hogy eszeveszetten hiányzik a vár és a nyári fesztiválok, mikor minden hétvégén van valami, meg ráadásul még Kapolcs is most, és szerintem kb. 6 éve egyszer sem hagytam ki, most meg igen. Meg olyan alapzenék hiányoznak a gépemről, mint Palya Bea, Kaláka, Quimby, Ferenczi, Makám, Fabula Rasa, Biorobot, Szabó Balázs, LGT, Zorán, és még sorolhatnám. Nagyon nagy felelőtlenség volt elindulni nélkülük. :) Hiányzik a Duna és a nagy éjjeli séták a partján, hiányoznak az esti fények, a Szabadság híd, a biciklim, a hegedűm, a Szabó Ervin Könyvtár, hiányoznak a fröccsök, a Ráday utca, és most nem is akarok tovább gondolkodni, hogy mi még. Nagyon szeretek itt lenni, és élvezem a társaságot, de tudom, hogy sosem tudnék huzamosabb ideig külföldön élni ezek miatt, nélkül.

Pillanatnyilag a legnagyobb vágyam

Ha egyszer valaki valamiért úgy érzi, meg szeretne lepni valamivel, és valami nagyot szeretne, vigyen el Caro Emerald koncertre. Én megőrülök ezért a nőért, valami hihetetlenül élvezem a zenéjét.

A test meg a zene

Ahogy ma hallgattam a zenéket a minidiszkóban, és megállás nélkül járt a lábam meg illegettem magam azokra a zenékre, amelyek az emberek többségének a gagyi kategóriát sem ütik meg, az jutott eszembe, hogy engem az Isten is animátornak teremtett. Bár van zenei ízlésem, egyszerűen nem tudok parancsolni a testemnek, hogy a rossz zenére ne kezdjen el mozogni. Legközelebb olyan animátor szeretnék lenni, aki benne lehet az esti show műsorokban is. Élmény volt nézni őket.


És ma este érintettek először kellemetlenül a nyelvi korlátok, mikor a körülöttem ülő szerbek és szlovének valami keverék szláv nyelven beszélgettek, én meg csak hallgattam őket, és próbáltam feltűnően nem érteni, hátha lesznek olyan kedvesek és visszaváltanak angolra. Nem használt.

Keserédes

Kapok még egy kicsit az esőből és nem megsülős időből, úgy tűnik. Jól el kellene tenni valamelyik táskába, és elővenni odakinn. 

A listáról, amely azt hittem, beteljesítetlen marad, majdnem mindent sikerült megcsinálni ez alatt a két hét alatt, amit kaptam még keserédes ajándékként. Volt Calgary, Gül baba, duplarandi, viharban elázás, meccsnézés, Ganz utcai sörspecialista, tűzugrás, esti Budapest séta, Duna-part, sörfesztivál, Balaton, mozi, kerti party, mindenféle találkozók és még sorolhatnám. Szóval tulajdonképpen hálával tartozom a török államnak. 

Most mégis olyan hirtelennek érzem az egészet, holott már két hete búcsúzom. De a legfrissebb hírek szerint (végre kezemben a vízum ugyanis) holnap este irány Bécs, ahol a szállodában felvesz a reptéri busz hajnali háromkor, és szerda reggel fél 6-kor vár rám Törökország. Most egyszerre van várás, félelem, maradnivágy, mennivágy. 

De leginkább csak fellegajtót nyitogatok. És mindenféle politika nélkül, nekem ez a legszebb verziója. 

Az az este...

Tegnap este egy olyan álmom teljesült, ami tudom, hogy még csak a kezdete valaminek. Annyira örülök, hogy legyőztem a nemtudommitvegyekfelinkábbelsemegyek hisztit, hogy az elmondhatatlan. Egy bár az Opera mellett, csinos csipkeblúz, leheletnyi rúzs, Metropolitan koktél, félhomály, kellemes bárzongora, jazz, örökzöldek, 20-as évek Amerika hangulata...

És én voltam a bárénekesnő. 

Lehet még finomítani a dolgon, de kezdetnek egyáltalán nem rossz. 

Legközelebb talán már többszemélyes közönség előtt. Bár az az egy most igazán hálás volt, örömestet okoztak nekem ők ketten a zongoristával. 

Még még még ilyet.

Addig meg megtanulom ezt is rendesen.

Zeneeee

Ezt egyszer valahol valamikor valakivel valamiért valahogyan, de mindenképp :) :) :)

És szeretnék megtanulni charlestont táncolni.

Juniális

Megnyugvással tapasztaltam, hogy gyerekkorom óta nem sokat változott a juniálisok gyerekzenéje, mikor felébredtem reggel Halász Juditra. Aztán megdöbbenve tapasztaltam, hogy de, mikor meghallottam erre a zenére azt a szöveget, hogy mééézes kenyér, mindennél sokkal jobb a mééézes kenyééér. Csak a refrént sikerült megjegyeznem, de épp elég volt az is. :)

Ezennel el is dőlt, hogy a könyvtárban tanulok a holnapi oszmánra. 

Jegyek

Tudom, hogy sokan csodabogárnak tartanak emiatt, de nem szeretek sokkal jobb jegyet kapni, mint amit magam szerint megérdemelnék. Akkor mindig győzködnöm kell magam, hogy nyugodtan örülhetek. Jobb az, amikor megvan az érzés, hogy igen, megküzdöttem érte, no. 

Hehe, na majd kedden megkapom azt, amit érdemlek, az tuti...

Mindenesetre ezennel búcsúzom határozatlan időre arab tanulmányaimtól, attól a kicsitől is, ami volt. Nem mondom, hogy soha többet, de ha igen, akkor majd tuti elölről, rendesen. Bár még nem győzött meg, hogy nekem való lenne.

Koncertek meg miegymás

Tegnap hegedű, ma ének, és mindkettőn csinos voltam és annak is éreztem magam. És végre végre egy olyan énekkoncert, hogy nem csak álltam a színpadon, hanem mertem táncolni és élveztem, és kicsit közelebb jártam ahhoz az Ivetthez, aki a tükör előtt bohóckodva magamban szoktam lenni.

Megint fura a világ kicsit szemüveg nélkül, mintha elvették volna egy kapaszkodópontomat, de hamar megszokom, és megint hordhatok napszemüveget. Már persze ha lenne rá okom, és nem lenne ilyen Szibéria itt május közepén.

A kimenetelt meg egyre tolnám, ahogy egyre közelebb van, mert érzem, hogy senkire és semmire nem lesz időm, és jajj...

De! Már csak 15 tárgyból kell jegyet szereznem. Mint a szélvész, úgy haladok.

Egyszer nagyon nagyon szeretnék ilyen felszabadultan énekelni.

Közérdekű közlemény

Megvan a repülőjegyem. Június 15-én indulok Bécsből, úti cél Antalya. 

Úgy döntöttem, hogy bár már szép hagyomány lett a búcsúbuli a társaságban, meg illene megünnepelnem a remélhetőleg sikeres 14-ig államvizsgát is, én most felrúgom a szokást, és nem tartok, mert az utolsó estét a Kedvessel szeretném tölteni. Szóval aki szeretne elköszönni, meginni egy sört vagy csak jó utat kívánni, mancsokat fel, lehet időpontért jelentkezni.  

És igen, baromira megijedtem most ettől, és baromira szeretnék egészen pici lenni és elbújni egy ölelésben. Mielőtt még M. hősnek gondolna. 

Azok a 20-as évek!

J. igazi realista. Mikor ma mondtam neki, hogy mennyire szívesen éltem volna az 1920-30as években, amikor még igazán jó zenék voltak és lehetett jókat táncolni, azt felelte, hogy akkor még nem diplomázhattam volna és lehet, hogy gyármunkás szövőnő lennék. Hát ez a lehetőség sosem merült fel bennem. Valahogy olyan szépen sikerült elkülönítenem a történelmet a zenétől és a tánctól. Na én abba az elkülönített világba mennék vissza. Annyira hihetetlen, mik történtek, miközben ilyen zenék és táncok születtek.

Járt utat a járatlanért....

Lehetőségek tárháza áll előttem, és már mindbe beleéltem magam előre egyszerre és külön-külön is. Nem szabadna mindig a jövőre koncentrálnom, de ahogy érzem, hogy közelít, egyre izgatottabb leszek és egyre szélesebbnek érzem a világot és egyszerre rémít, hogy ilyen széles és boldoggá tesz és izgatottá és messze hív.

Valahogy így érezhették magukat Amerika első felfedezői. 

Jövő héten kiderül, hol leszek animátor.

És igenis elhagyom a járt utat, ez egy nem jó mondás :)

Annyiraannyiraannyira...

Őrülten vágyom arra, hogy játszhassak egy zenekarban. Hegedülve, énekelve, tombolva, ugrálva, rockosan, jazzesen, hülyülve, pörögve, eldobva az agyam, táncolva...

Nem találok zenét, ami igazán megmutatná, mire gondolok...

Talán még ez vagy ez áll a legközelebb hozzá, de egyik sem az igazi. Ötleteket kérek :)

Kavargás

Egyszer M. azt mondta, hogy az a nehéz a blogírásban, hogy azt könnyű megosztani, ha valami jó, de akkor azt is meg kell, ami meg nem. Akkor egyetértettem, mára már nem, akkor még olyan blogot írtam, mára már ilyet. 

Szóval most csak ennyi, és ebből mindenki gondol, amit akar.

Azért a T-vel meg R-rel való beszélgetéseknek köszönhetően rájöttem, hogy mégsem olyan kilátástalan az élet és igenis van esélyünk változtatni, szóval most épp remény csillog.

Szívás

Van, amikor a nosztalgia visszaüt, mert azt hiszed, másoknak is számított valami, ami pedig csak neked. Na az akkor piszkosul tud fájni. 

És nekem meg fogalmam sincs, hogy kell emelt fővel viselni...

Óriási mosoly

A legszebb szavak az elmúlt pár nap után a konzulensemtől: "korrekt, szépen megírt dolgozat..." 

Madarat lehetne velem fogatni :) :)

Belátható távolságra került a perc, mikor a kezemben lesz beköttetve :)

Szóval most így:)

Tánc a borotvaélen

Amikor már borotvaélen táncolsz az őrület és a hisztéria között, akkor jöhet egy kis AC/DC. Maximumon.