Elsők napjai

Tegnap voltam megint a faluban. Levágtak egy bárányt is, többek között a jövetelem tiszteletére, de a legjobb része a napnak mégis csak a merülés volt. 

Gyönyörű világot láttam odalenn, egy teljesen nyugodt, fenséges és mégis az ismeretlensége miatt félelmetes világot. Szivacsok, tengeri sünök, sok kis színes hal, növények, sziklák mindenfelé. Sikerült legyőznöm a félelmemet, hogy nekicsapódom a szikláknak, és óvatosan még hozzájuk is mertem érni a víz alatt. Persze merülni nem egyszerű, elég sok dologra kell figyelni, mert az egyáltalán nem elég, hogy én még bírnám levegővel a víz alatt, ha közben nem tudom elég erősen fújni a fülemet, és ezért fáj a nyomástól. Nem mondom, hogy tökéletesen ment, de azért volt, hogy le tudtam menni 3-4 méter mélyre, ami persze a profi tanárom 15-20 méteréhez semmi, de kezdetnek nem rossz. Persze olyan is volt, hogy rögtön fel kellett jönnöm, mert annyira röhögtem magamon, hogy tele ment a szemüvegem vízzel, annyira viccesnek éreztem, ahogy lefelé haladás helyett csak a víz felszíne fölött kapálódzom és forgok körbe. Mikor elfáradtam, jó volt csak fentről is nézni, ahogy a fény prizmaként csillogva érkezik le a mélybe, és a halak teljes gondtalanságban hagyják sodorni magukat. (Persze nem volt teljesen teljes az a gondtalanság, mert egy papagájhal szigony áldozatává vált.) Úgy elrepült a három óra, hogy észre sem vettem, csak mikor kiértem a partra, hogy mennyire fáradt vagyok.

Ma meg megkaptam életem első infúzióját, mert a doktor bácsi (ööö, inkább srác) úgy gondolta, nem jó az, ha kiszáradok. Szerintem kicsit túlparázta a dolgot, bár az igaz, hogy így rég fájt a hasam, pontosan akkor, mikor legutóbb ételmérgezésem volt. Nem kellemes érzés, ahogy folyik valami hideg cucc bele az ereidbe... Ráadásul túl sok vámpíros filmet néztem ahhoz, hogy ne jusson eszembe, hogy vajon mi lehet abban a tasakban... 

De még élek, és gyógyulgatok, holnap várnak megint a gyerekek, remélem nem megint orrkarmolással, de egyedül vagyok éppen velük, mert kolléganőm egy hete fekszik, mivel elvágta a lábát. Drukkoljatok, hogy gyorsan meggyógyuljon, hogy ki tudjam venni még a maradék 3 nap szabadságomat. 

És pontosan mához egy hónapra ilyenkor már otthon leszek, félig vidáman, mert már hiányoztok, félig szomorúan, mert lesz, aki innen fog hiányozni. 

Örömök

Tegnap felhívtak a biztonsági őrök, hogy csomagom érkezett. Igencsak meglepetten néztem, mivel szerdán már megérkeztek a könyvek, amiket a szakdolgozatomhoz vártam, mondom ez meg mi lehet. Odamegyek, átveszem, kinyitom, és megdöbbenten veszem tudomásul, hogy egy okostelefon. Hát annyira elképedtem és fülig ért a szám, hogy azt le kellett volna fényképezni. :) Oké, hogy mondtam, hogy egyszer majd akarok venni, de gondoltam ráér az még. :) Hát most már okostelefonom is van. Egy hónappal hamarabb lett szülinapi ajándékom. :)

Ami meg legalább ennyire jó hír, hogy ma érkezik a kolléganőm Ausztriából, és így végre nem leszek egyedül a gyerekekkel, azért 8-10 gyerekkel már nem volt egyszerű, tegnap már öttel is igazi sárkány voltam, mert egyáltalán nem akartak rám hallgatni és folyton veszekedtek meg verekedtek. De mostantól tuti jobb lesz, ketten majd jól össze tudunk dolgozni, remélem. :) Nagyon izgatott vagyok, hogy milyen lesz.

De persze a legeslegjobb hír, hogy két hét múlva elmegyek egy hét szabadságra, mert végre végre végre megjön, akit annyira várok, hogy az leírhatatlan. :)

Hát csak ennyi, szép napot mindenkinek! :)

Sok minden van, úgyhogy pontokban

1. Most elhatároztam, hogy a török animátorokkal csak törökül beszélek, egész jól is megy a dolog. Egyrészt így jobban elfogadnak szerintem, másrészt idén már jobb a tudásom is, így megértem az ugratásokat, és nem rosszul esnek, hanem vissza tudok szólni. És már többször kaptam meg a bókot, h sok töröknél jobban beszélek. Viszont nem tudom ezt igazán hova tenni, nagyon kedves bók, de nem egészen vagyok biztos az igazságtartalmában. :) Egyébként a főnököm is észrevette, hogy magabiztosabb lett a törököm, simán rám bízott mindent a miniklub díszítésével kapcsolatban, hogy beszéljem meg a technikusokkal, holott ők nem beszélnek idegen nyelveket.

2. A minidiszkó elsőre lefárasztott, de hamar belejöttem, és a második alkalommal már ugyanolyan lelkes voltam, mint tavaly, meg a koreográfiák is hamar eszembe jutottak. 

3. Jó szezon lesz ez a sok ismétlődés ellenére is, már több embert is találtam, aki érdekes, kedves és érdemes vele beszélgetni, sokkal jobb a légkör, mint tavaly volt, és nincsen feszültség. 

4. Egyik este sikerült egészen hosszú előadást hallgatnom a muszlim élet szépségeiről, a pokolról meg Allahról, mindezt törökül, egészen furcsán éreztem magam, de nagyon izgalmas nyelvlecke volt. 

5. Volt már néhány gyerekem, még nem jöttem bele igazán, meg kicsit nehéz a 3 évesnek és a 8 évesnek is megfelelő játékot kitalálni, de megjött a lelkesedésem. 

6. Megvolt az első szabadnap is, amilyen pechesek vagyunk, a tegnapi tikkasztó hőség után ma egész nap hűvös szél fújt, még fürdőruhában is fáztam, nemhogy a tengerbe kívánkoztam volna. De azért naná, hogy bementem. :) Akkorák voltak a hullámok, hogy szédültem, mikor kijöttem. :)

7. Legalább egy hete a hotelben tart "konferenciát" a SGK, vagyis a Sosyal Güvenlik Kurumu, vagyis az állami egészségbiztosító szervezet. Szép kis dolog, honnan van egy állami cégnek ilyesmire pénze...

+1. Valószínűleg határozatlan időre felfüggesztem a blogolást, egyrészt mert nagyjából ugyanazok fognak történni, amit tavaly az animátornyáron megírtam, másrészt mivel most igazából nem Törökországban vagyok, hanem egy elszigetelt külön telepen, nem találkozom olyan érdekességekkel, amit megoszthatnék veletek. Úgyhogy egy ideig viszlát mindenkinek! :)

Kirándulások

Képzeljétek, Magyarországon jártam. Na jó, igazából nem, de teljesen olyan volt. A bolgár határ felé eső városba, Edirnébe látogattunk el. Már az Isztambulból arrafelé vezető út is otthonra emlékeztetett, síkság, mindenfelé mezők, repce, szántóföldek, ameddig a szem ellát. Szívesen élnék arrafelé. És Edirnét is nagyon szívembe zártam. Sokkal kedvesebb, barátságosabb, mint Isztambul, bár nem sokat láttam belőle másfél nap alatt. De a parkok, a sétálóutcák, a terek, az illatok, a fű, a vonatállomás, a galambok búgása, a marhapörkölt... Tényleg, mintha hirtelen otthon lennék. Még az út is rossz minőségű volt. :) Csak az útról látható falvak házai közül nem a templomtorony, hanem a minaret magasodott ki. Csak álltam a mező közepén a füvön, és csodálkoztam, hogy lehet ez. :) Aztán bementem néhány egyetemi órára is, próbálgattam, hogy mennyit értek meg, és meglepően sokszor tudtam követni, miről is van szó, ha nem is pontosan. Az egyik órán meg a szavak eredetéről volt szó, és ott még ötleteim meg hozzászólásaim is voltak, nagyon tetszettem a tanárnak. :)

Utána még elmentünk Kirklarelibe is, ahol szintén van egy egyetem, a semmi közepén, mindenhol csak fű és mező amerre a szem ellát, óriási komplexum. De ott tényleg csak egy picit voltunk, épp annyit, hogy bevásároljunk köfétből meg salátából, és irány az erdő. Ott aztán piknik, küzdés a szúnyogokkal, csacsifarm nézés és  egy patak fölött való akrobatamutatványok vártak ránk. 

Aztán meg elmentünk még az Antalyába való indulásom előtti utolsó napon Üszküdarba is. Tudjátok, amiről a dal is szól. Ahova ment az írnok lakodalmára. Legalábbis a magyar fordítás szerint. A török is megközelítőleg erről szól, de azért nem pontosan. Mindenesetre Ázsiában van, szóval át kell kelni a nagy vízen, hogy odajussunk. És bár be lettek ígérve a delfinek, sajnos nem jöttek el a találkozóra. Mert állítólag van, hogy bejönnek a delfinek a Boszporuszra. De a kedvemért nem jöttek. Vagy nem kapták meg a meghívót.

Na szóval Üszküdar. Csodálatos városrész. Ugyanolyan zsúfolt, mint Isztambul többi része, és autóval nem nagyon érdemes arrafelé próbálkozni, de nemsokára majd át fog menni oda is a metró a Boszporusz alatt, és gyalogosan tele van felfedezni való kis utcákkal, eldugott dzsámikkal, fafaragásos tengerparti házacskákkal, parkokkal, virágzó fákkal, apró szépségekkel. Kicsit konzervatívabb városrész egyébként, úgyhogy egész nap féltékeny és/vagy megvető pillantások kereszttüzében sétáltam a térd fölött végződő szoknyámban és a nyári ujjatlan felsőmben. Igyekeztem elsüllyedni és nem szem előtt lenni, de nem nagyon sikerült. Mindenesetre ennek ellenére is nagyon jól éreztem magam, percenként kiabáltam fel, hogy jééé, azt nézd meg azt nézd és azt, szinte mintha egy másik városban jártunk volna. Mesés utolsó isztambuli nap volt. 

Most meg már itt vagyok a hotelben, ahol tavaly is dolgoztam, egyelőre még egy hotelszobában, mivel a szállásunk felújítását nem fejezték még be. Óriási ez a szoba, nagyon furcsa itt egyedül, nem is szabad hozzászoknom ekkora privát szférához, pár nap múlva megint a tavalyról ismert egymás nyakán élés következik. Lélekben még nem érkeztem meg igazán, még nem várom a gyerekeket, és furcsa, hogy minden ugyanaz (még a show műsorok is), de mégis más kicsit. Most elhatároztam, hogy a törökökkel csak törökül beszélek, és kevesebb bulizást, viszont több tanulást és szakdolgozattal való foglalkozást tervezek a szabadidőben. Szerencsémre Kirklareliből az egyik ismerős néprajzos, így fog tudni segíteni a kutatásban. Arról szeretnék ugyanis írni, hogy milyen hasonlóságok és különbségek vannak a magyar és a török népmesék között. 

És képzeljétek, múltkor nem értettem egy török szót álmomban, ezért nagyon meg akartam jegyezni, hogy felébredve megkérdezhessem, mit jelent, de persze elfelejtettem. 

Bürokrácia és konyha

Miután hosszas oda-vissza buszozás után sikerült ma elintéznem, hogy szeptember végéig meghosszabbítsák a tartózkodási engedélyemet, és így elindíthassa a cég a munkavállalói engedélyem iránti kérelmet, úgy döntöttem, a sikeres nap örömére főzök is valamit. Össze is dobtam egy zöldséges rakott tésztát, mindenből, amit csak találtam itthon. Először megpároltam a hagymát, a répát, a paprikát, az uborkát és a babot egy kis pirospaprikával. Közben megfőztem a tésztát. Aztán összekevertem a joghurtot mustárral, fűszerekkel és citrommal. Majd egy hőálló üvegtálban egymásra rétegeztem a tésztát, az öntetet és a zöldségeket, a tetejére pedig sajtot szórtam, és 20 perc alatt megsütöttem. Azt hiszem, ez az első főztöm, amiből háromszor is szedtek. :)

Ennek meg úgy megörültem, hogy még egy mikrós sütivel is megajándékoztam magam, a tetején egy kis vaníliafagylalttal. Ez is sikert aratott :)

Az oda-vissza buszozás meg úgy volt, hogy először elmentem a rendőrségre, mert tegnap azt nem kérdeztem  meg, (igen, tegnap is voltam, akkorra volt ugyanis randevúm, mert azt interneten kell foglalni :)) létezik-e olyan, hogy 6 hónapos hosszabbítás. Miután megmondták, hogy létezik, és akkor csak 1800 dollárt kell átváltanom lírába, elmentem a pénzváltóhoz, aki megírta nekem a papírt, hogy tényleg átváltottam ennyi pénzt. (Persze nem.) Aztán vissza a rendőrségre, ahol összeállították a mappámat. Aztán megint el a pénzváltó mellé, most az adóhivatalba, ott befizettem a hosszabbítás díját, aztán megint vissza a rendőrségre. A két helyszín között kb 15 perces buszút volt, de a busz 20 percenként járt, így elég jól haladtam a magammal vitt könyvvel :) Lehettem volna bosszús is akár, de minek, hisz sütött a nap, napközben nem kellett kabát, volt könyvem, és végül csak sikerült elintézni a dolgot, pedig nagyon féltem :) És még sorba állnom sem kellett sehol. 

Szóval most maradok még egy hónapot itt Isztambulban, nekikezdek a szakdolgozatomnak, és várok szeretettel minden látogatót :) Aztán irány a napfényes dél, ahol ugyanabban a szállodában leszek animátor, mint tavaly. De ezt lehet, hogy írtam már, nem tudom. Idén másik társam lesz, egy új lány, nagyon kíváncsi vagyok rá :)

Hétvégén meg irány Bursa, remélem jó idő lesz, és ott nem fog sár esni, mint itt. Meglátogatjuk M-et, ami egyszerre jelent sok-sok beszélgetést, nevetést, bulit, hülyülést, és hát Bursa amúgy is gyönyörű hely, szóval éljen :)

Most megyek, mert lassan kezdődik a magyar-török meccs, és fel kell készülni a szurkolásra :)

Búcsú és kezdet

Na, hát akkor induljon a nagy kaland, harmadszor is Törökország, de most nem fogok blogot váltani miatta. Tele reménnyel, várakozással, érzésekkel, örömmel, kíváncsisággal vágok ennek most neki. Még én sem hiszem el teljesen, hogy megteszem, még én sem tudom érvekkel bizonyítani, hogy jó ötlet-e, de bátraké a szerencse.

Igyekszem majd minél többet jelentkezni, bár mostanában igyekeztem a blogot minél inkább anekdota jellegűvé tenni, de majd meglátjuk, mi sül ki ebből.

Nagy levegő, és indulhat a búvárkodás. Remélem, hogy csudaszép dolgok várnak rám a mély vízben. 

És ne haragudjatok rám nagyon, ígérem, azért vigyázok magamra, és vissza is jövök még :)

Az élet apró örömei

Az a pillanat, amikor a német nyelvvizsgához kinyomtatott mintafeladatsor megoldása közben rádöbbensz, hogy na várjunk csak, de hol a nyelvtani rész...majd a honlapot végigböngészve rájössz, hogy nem te felejtetted el kinyomtatni, hanem tényleg nincs nyelvtani rész, na, azért a pillanatért már érdemes volt felkelni ma :)

Jó, emellett persze a sikeres elsősegély-nyújtási vizsga is okozott némi örömöt.

És az sem egy elhanyagolható szempont, hogy mához két hétre ilyenkor már Törökországban leszek :)

Szóval még uccu neki a szavaknak meg a levélnek, aztán jövő pénteken meg reszkessetek, mert vezetésből is vizsgázom. Reméljük akkor nem lesz ennyi hó meg latyak, igencsak nehézkesen ment ma a parkolás..

Zajlik az élet

Szereztem KRESZ vizsgára időpontot, meg igazolást, hogy erkölcsös vagyok. Tulajdonképpen nevetséges, hogy azért, mert befizettem sok pénzt, meg végigültem az előttem várakozó 62 embert, két perc alatt kinyomtatnak nekem egy bizonyítványt erről. Mint ahogy az is, hogy a KRESZ vizsgához három hétre elkérik az ember bizonyítványát, mert mindenképp az eredetit kell beküldeni. Kíváncsi lennék, ki nézi végig azt a sok ezer bizonyítványt...

De amúgy meg tegnap még futni is elmentem, már másodszor a héten, szóval lehet, hogy mégis volt valami értelme annak az éjjel született elhatározásnak.

Az erkölcsi meg azért kellett, mert a reptéren kaptam állást, bizony ám :) Én leszek a check-in and gate agent kisasszony :) Jupiii :)

Tanulság

A tegnapi este tanulsága: ne igyál vörösbort a kedvenc ruhádban. Vagy legalábbis ne három pohárral, mert akkor az angolhoz már hadonászás is társul aminek következtében a ruhádon fog landolni a pohár tartalma. És aztán jönnek a fura ötletek, hogyan lehet kiszedni. Nem tudom, hogy a ráöntött fehérbor vagy a só segített, de kijött. 

Ujjongás

Ennyire akkor örültem utoljára, mikor meghallottam, hogy felvettek az egyetemre. Igazi örömkönnyek voltak ezek, ahogy megkaptam a hírt M. eljegyzéséről :)

Az animátorképzés

Tegnap fürdés közben négy nyelven beszéltem magamban. Köszönhető ez annak, hogy egyedül laktam egy hotelszobában a képzés alatt, és ilyen még nem fordult elő velem, valamint annak, hogy előtte sikerült egy nagyon kellemeset beszélgetnem, váltogatva a magyar, a német és az angol nyelvet két szlovén lánnyal. Elkapott a láz, hogy mégmégmég, azt szeretném, ha ki tudnám fejezni a gondolataimat amilyen nyelven épp szeretném, mert hihetetlenül jó érzés, ahogy lassan leomlanak az akadályok, amiket magam köré építek, mondván, hogy én nem merek megszólalni, és azt látom, hogy nincs ezzel gond, mert csak tenni kell és menni fog. Csak ültem ott, beszéltem, és élveztem, hogy angol kérdésre német válasz jön és viszont, és a mondat felénél is átváltunk, és csak mosolyogtam magamban.

Ez a nyár hihetetlen élmény lesz minden szempontból, nyelvtudás (gyerekekkel németül és magyarul, kollégákkal németül, angolul és törökül, városban törökül), kreativitás (ezerféle barkácsolás, dekorálás, játékok kitalálása), tervezés, döntések, önállóság és nyitottság szempontjából is. Tudok már lufifigurát csinálni, festettem arcot, varázsoltam, játszottam és táncot is tanultam. Tele vagyok tervekkel és gondolatokkal.

Annyira izgatott vagyok, hogy egyáltalán nem tudok másra gondolni :)

Viszont arra is rájöttem, hogy kb. dobhatom a kukába a sok-sok mindent, amit amúgy terveztem, mert ez egyáltalán nem egy láblógatós munka lesz. Gar nicht.

Ja, hát és a legfontosabb, bár már kiderült a fentiekből: Törökországba megyek :)

Hinta

És újra meg újra meg újra és újra felültem azért az egyetlen másodpercért, amikor először átlendülök a szakadék pereme fölött, ahonnan már nincs megállás, és egy pillanatra elakad a lélegzetem és kihagy egyet a szívem, és még sikítani sem tudok, mert azt érzem, hogy most van a vége és most van az eleje mindennek. A többi lendülés már nem volt az igazi, ezért kellett megállni és mindig mindig elölről kezdeni. Azért az egy másodpercért. Tudtam, hogy becsapom magam, mert csak a legelső számított, de nem bírtam abbahagyni. Elmondhatatlan érzés, de mintha egyszer ilyen lenne majd a Hazaérkezés is.

Más napok

Hetek óta először tegnap estére végre nem az agyam volt fáradt, hanem minden más. Ma persze minden mozdulat fáj a tegnapi kalandparktól, és sikerült leégnem is kicsit, de muszáj volt már kimozdulnom és elfelejteni a kötelezettségeket egy napra. Sikerült is :) Jót beszélgettem, jót nevettem, jót másztam jó emberekkel. Hiányzott ez már nagyon. :)

Most már csak egy olyan napot szeretnék, aminek a végén elégedetten dőlök hátra, hogy igen, mindent elvégeztem, ami aznapra ki volt adva.

Óriási mosoly

A legszebb szavak az elmúlt pár nap után a konzulensemtől: "korrekt, szépen megírt dolgozat..." 

Madarat lehetne velem fogatni :) :)

Belátható távolságra került a perc, mikor a kezemben lesz beköttetve :)

Szóval most így:)

Animátor

Most már biztos, június 14-én államvizsga, utána pedig egész nyáron animátorkodás egy Magic Life szállodában :) :) :) :) Gyerekek, napfény, buli, tenger, egész napos vigyorgás és hülyülés, ez kell nekem :) :) :)

Azt még nem mondták meg, hol szóval lehet Egyiptom, Görögország, Spanyolország, Törökország vagy Tunézia. Azt hiszem bármelyiknek örülnék :)

Éljenek a nemzeti ünnepek

9 órai nyugodt kelés, reggelire közösen rántotta, Kispálos-Kerekes Band-es táncikálás, végrevégre rendrakás, téli cuccok elpakolása, szoknyás hazaút, napsütés...

Több 4 napos hétvége kellene