Annyiraannyiraannyira...

Őrülten vágyom arra, hogy játszhassak egy zenekarban. Hegedülve, énekelve, tombolva, ugrálva, rockosan, jazzesen, hülyülve, pörögve, eldobva az agyam, táncolva...

Nem találok zenét, ami igazán megmutatná, mire gondolok...

Talán még ez vagy ez áll a legközelebb hozzá, de egyik sem az igazi. Ötleteket kérek :)

Történések

Az egy dolog, hogy a héten már sporton űztem abból, hogy újra és újra lenyomva a telefont, végül percekkel indulás előtt ébredve minél gyorsabban el tudjak készülni. Az egy másik dolog, hogy ma is ez történt, és jó 10 perces késéssel vágtam neki az útnak. De az már mégiscsak több a soknál, hogy a másik irányba menő buszra szálltam, és így kimentem az Auchanba meg vissza. Hát így lett a 10 percből több, mint fél óra késés.

Az is elég kiábrándító, hogy eddig csak a gyerekek köszöntek csókolommal, ma meg egy néni közölte a buszon, miután felálltam neki, hogy ne morogjon tovább, hogy miért én állok fel, hát vannak itt nálam fiatalabbak is. Körülöttem csak velem egykorúak és középkorúak ültek...

Döntések

Hihetetlen, hogy mennyit tudok tanakodni egy igenen meg egy nemen is. Még az olyan apróságok tekintetében is, mint megvegyek-e egy cipőt, mit ebédeljek, merre menjek haza, milyen ruhát vegyek fel, mikor tanuljak inkább, meg mit tudom én. Pedig az egyik idei fogadalmam volt, hogy megtanulok dönteni. Mondjuk jó úton járok, nyilván nem fog egyik napról a másikra menni, csak az ember sosem tudja, a nagy tervezgetéssel meg listaírással mikor szalaszt el egy spontán jövő lehetőséget. Örök kérdés bennem, hogy tervezzek vagy ússzak az árral.

Pont ezért merült fel bennem tegnap a gondolat, hogy rendben, hogy hajtok, mint a güzü, és török előre, csak közben elvész az egésznek az értelme. Úgyhogy beindult az ötletgyár, kalandozó gondolatok, hogy is lehetne hosszabb időre itt hagyni  csapot-papot.

És alakul a magammal vitelre ítélt (ugye olyan nincs, hogy viendő?) könyvek listája is :) Várom a további ötleteket :)

Kavargás

Egyszer M. azt mondta, hogy az a nehéz a blogírásban, hogy azt könnyű megosztani, ha valami jó, de akkor azt is meg kell, ami meg nem. Akkor egyetértettem, mára már nem, akkor még olyan blogot írtam, mára már ilyet. 

Szóval most csak ennyi, és ebből mindenki gondol, amit akar.

Azért a T-vel meg R-rel való beszélgetéseknek köszönhetően rájöttem, hogy mégsem olyan kilátástalan az élet és igenis van esélyünk változtatni, szóval most épp remény csillog.

A tegnap említett táblázat

Kész van a táblázat, és most ha ránézek, egyszerre érzem azt, hogy megoldottam a világbéke kérdését, és azt, hogy miattam fog kirobbanni a következő világháború. Azt hiszem nem kell megmagyaráznom ezt a kettősséget. Kiragasztottam az ajtómra, ha arra pillantok, sírok és nevetek egyszerre.

Mindenesetre nagyon ügyesen elszöszöltem vele ma este, és semmi másra (sokkal értelmesebbre) nem volt még időm...

Értelmes eszmefuttatás

Mindig szeretném azt hinni, hogy másmilyen vagyok, mint amilyen, és mindig próbálkozom őrülten tényleg olyan lenni, mint amilyen hiszem, hogy vagyok, de aztán mindig kiderül, hogy éppen olyan vagyok, amilyen, és nem olyan, mint amilyennek hiszem magam. És ez nem tudom, hogy jó-e vagy rossz.

Kackac

Nem szeretem ezt a mondást, de erre nincs más szó: na meg ahogy azt Móricka elképzelte.

Mert én azt gondoltam, fejezzem be végre a szakdolgozatot, és akkor majd minden happy és szánsájn lesz. 

Hehe, jó vicc volt. 

Holnap csinálni fogok egy szép naaagy színes menetrendet magamnak az elkövetkező két hónap minden percére, hogy aztán ügyesen ne tartsam be és őrült idegbeteg módjára szidjam magam, mikor minden a nyakamba szakad, jó? :)

Szívás

Van, amikor a nosztalgia visszaüt, mert azt hiszed, másoknak is számított valami, ami pedig csak neked. Na az akkor piszkosul tud fájni. 

És nekem meg fogalmam sincs, hogy kell emelt fővel viselni...

BudapEsti

Tegnap este a Móriczon odajött hozzám egy úr, akivel a következő beszélgetés zajlott le:

- Magában van őserő?

- Tessék?- kérdeztem vissza, remélve, hogy rosszul hallottam.

- Magában van őserő?

- Hát öööö, nem tudok róla....

- No mindegy, azért lépjen már rá a lábamra.

- Miért? - kérdeztem teljesen megrökönyödve.

- Az energiaátvitel miatt. Teljes testsúlyával nehezedjen rá. 

Ráléptem, nem akartam kötekedni, meg hát azért valljuk be, nem mindennapi lehetőség. Persze nem teljes testsúllyal, hanem éppencsakhogy. 

- A másikra is. Úgy ni. Most csiribíí, csiribááá, varázslat.

Miután hiába vártam, nem történt semmi, szép estét kívántam, és mosolyogva elhagytam a tett helyszínét, nem vártam meg, míg eszébe jut visszaadni az energiát.


Az, hogy később megállított az utcán húgom egyik volt osztálytársa óriási örömujjongással, hogy én R. nővére vagyok, majd megmutatta, mit csinál a dilis kecske, már csekélység volt.

Hangulat

Pont olyan szeszélyes és változékony a hangulatom, mint az áprilisi időjárás. Minden apróságot magamra veszek,  bosszankodom teljesen felesleges dolgokon és túlgondolkodom a mögöttes szándékokat. Persze közben tudom, hogy butaság, de nem tudom leállítani magam, csak puffogok, mint egy vén öregasszony.

Igazán kellene egy felszabadultan nevetős és kicsit sem gondolkodós bármi már, bekattantam teljesen, hát nem szoktam én ennyire ilyen lenni...

Óriási mosoly

A legszebb szavak az elmúlt pár nap után a konzulensemtől: "korrekt, szépen megírt dolgozat..." 

Madarat lehetne velem fogatni :) :)

Belátható távolságra került a perc, mikor a kezemben lesz beköttetve :)

Szóval most így:)

Nagy levegő...

És elküldve. 

Elkészültem. 

Még az idegen nyelvű összefoglalót kell majd megírnom. 

Most jön az ideges körömrágás, hogy mit szól hozzá a konzulensem. 

Remélem szól valamit, mielőtt az ujjamhoz érek.

Nem szabad még nagyokat lélegezni, pedig annyira szeretnék már.

De mi van, ha át kell írnom az egészet...