Kirándulások

Képzeljétek, Magyarországon jártam. Na jó, igazából nem, de teljesen olyan volt. A bolgár határ felé eső városba, Edirnébe látogattunk el. Már az Isztambulból arrafelé vezető út is otthonra emlékeztetett, síkság, mindenfelé mezők, repce, szántóföldek, ameddig a szem ellát. Szívesen élnék arrafelé. És Edirnét is nagyon szívembe zártam. Sokkal kedvesebb, barátságosabb, mint Isztambul, bár nem sokat láttam belőle másfél nap alatt. De a parkok, a sétálóutcák, a terek, az illatok, a fű, a vonatállomás, a galambok búgása, a marhapörkölt... Tényleg, mintha hirtelen otthon lennék. Még az út is rossz minőségű volt. :) Csak az útról látható falvak házai közül nem a templomtorony, hanem a minaret magasodott ki. Csak álltam a mező közepén a füvön, és csodálkoztam, hogy lehet ez. :) Aztán bementem néhány egyetemi órára is, próbálgattam, hogy mennyit értek meg, és meglepően sokszor tudtam követni, miről is van szó, ha nem is pontosan. Az egyik órán meg a szavak eredetéről volt szó, és ott még ötleteim meg hozzászólásaim is voltak, nagyon tetszettem a tanárnak. :)

Utána még elmentünk Kirklarelibe is, ahol szintén van egy egyetem, a semmi közepén, mindenhol csak fű és mező amerre a szem ellát, óriási komplexum. De ott tényleg csak egy picit voltunk, épp annyit, hogy bevásároljunk köfétből meg salátából, és irány az erdő. Ott aztán piknik, küzdés a szúnyogokkal, csacsifarm nézés és  egy patak fölött való akrobatamutatványok vártak ránk. 

Aztán meg elmentünk még az Antalyába való indulásom előtti utolsó napon Üszküdarba is. Tudjátok, amiről a dal is szól. Ahova ment az írnok lakodalmára. Legalábbis a magyar fordítás szerint. A török is megközelítőleg erről szól, de azért nem pontosan. Mindenesetre Ázsiában van, szóval át kell kelni a nagy vízen, hogy odajussunk. És bár be lettek ígérve a delfinek, sajnos nem jöttek el a találkozóra. Mert állítólag van, hogy bejönnek a delfinek a Boszporuszra. De a kedvemért nem jöttek. Vagy nem kapták meg a meghívót.

Na szóval Üszküdar. Csodálatos városrész. Ugyanolyan zsúfolt, mint Isztambul többi része, és autóval nem nagyon érdemes arrafelé próbálkozni, de nemsokára majd át fog menni oda is a metró a Boszporusz alatt, és gyalogosan tele van felfedezni való kis utcákkal, eldugott dzsámikkal, fafaragásos tengerparti házacskákkal, parkokkal, virágzó fákkal, apró szépségekkel. Kicsit konzervatívabb városrész egyébként, úgyhogy egész nap féltékeny és/vagy megvető pillantások kereszttüzében sétáltam a térd fölött végződő szoknyámban és a nyári ujjatlan felsőmben. Igyekeztem elsüllyedni és nem szem előtt lenni, de nem nagyon sikerült. Mindenesetre ennek ellenére is nagyon jól éreztem magam, percenként kiabáltam fel, hogy jééé, azt nézd meg azt nézd és azt, szinte mintha egy másik városban jártunk volna. Mesés utolsó isztambuli nap volt. 

Most meg már itt vagyok a hotelben, ahol tavaly is dolgoztam, egyelőre még egy hotelszobában, mivel a szállásunk felújítását nem fejezték még be. Óriási ez a szoba, nagyon furcsa itt egyedül, nem is szabad hozzászoknom ekkora privát szférához, pár nap múlva megint a tavalyról ismert egymás nyakán élés következik. Lélekben még nem érkeztem meg igazán, még nem várom a gyerekeket, és furcsa, hogy minden ugyanaz (még a show műsorok is), de mégis más kicsit. Most elhatároztam, hogy a törökökkel csak törökül beszélek, és kevesebb bulizást, viszont több tanulást és szakdolgozattal való foglalkozást tervezek a szabadidőben. Szerencsémre Kirklareliből az egyik ismerős néprajzos, így fog tudni segíteni a kutatásban. Arról szeretnék ugyanis írni, hogy milyen hasonlóságok és különbségek vannak a magyar és a török népmesék között. 

És képzeljétek, múltkor nem értettem egy török szót álmomban, ezért nagyon meg akartam jegyezni, hogy felébredve megkérdezhessem, mit jelent, de persze elfelejtettem. 

Egy kis török nyelvtan

Van egy-két dolog, amiben a török egyszerűbb meg logikusabb a magyarnál. Ilyen többek között, hogy mikor magyarul mesélünk valamit, amit olvastunk, vagy mástól hallottunk, akkor hozzá szoktuk tenni, hogy állítólag. Na, a törökök kitaláltak egy sokkal rövidebb módot ennek az "állítólag"-nak a kifejezésére. Az ige végére a hangrendnek megfelelően odatesznek egy miş, mış, muş, müş végződést. (A törökben a "farkos" s betűt s-nek, míg a sima s betűt sz-nek mondják.) Ez azt jelenti, hogy valaki mástól hallották, valahol olvasták, a lényeg, hogy nem voltak ott, és nem személyes tanúi az esetnek. Na igen, de én mindig gondban vagyok ezzel a miş-sel. Mert mondjuk ha én azt mesélem, hogy XY itt és itt született, akkor az miş, mert nem voltam ott, csak tőle hallottam. De ha mondjuk valami híres emberről, teszem azt Atatürkről mondom ezt, akkor már nem használok miş-t, holott ugyanúgy nem voltam ott, mikor született, de az egy mindenki által tudott tény.

És ha meg kétszer teszem oda, hogy miş, vagyis az ige végére mişmiş-t mondok, akár még azt is jelentheti, hogy hallottam valakitől, de nem igazán hiszem el.

Hát, mindenki döntse el, hogy ezek után az első mondatban szereplő állítás megállja-e a helyét vagy sem...

Kendők meg effélék

Eszembe jutott, hogy a kendőkről még nem is meséltem nektek. Mi Isztambul viszonylag konzervatívabb részén élünk, így errefelé több kendős nőt látni, ráadásul a közelben van egy kurd negyed is, ők pedig még annál is konzervatívabbak. Sokszor látok nőket csadorban, ennek kétféle változata van. Abban nem vagyok biztos, hogy mindkettőt csadornak hívják, javítson ki valaki, aki jobban ért hozzá. Mindkettő egybefüggő fekete lepel, amely leér a földig (állítólag nyáron nem hordanak semmit alatta, de tényleg semmit), az egyikből csak a szem látszik ki, a másikból az arc egy rész is, mondjuk az orr alatt kötik meg. Egyszer a buszon láttam két nőt, akin még fekete kesztyű is volt, és tényleg semmi nem látszott a szemükön kívül. Legnagyobb meglepetésemre oroszok voltak...

A legtöbb nő viszont csak fejkendőt tesz a fejére. Aminek ugye eredetileg az lenne a célja, hogy eltakarja a hajat, és ezzel a nő egyik legnagyobb ékességét, ezáltal téve "láthatatlanná", de legalábbis védetté a nőt a kíváncsi férfiszemek elől. Na mármost. A kendős fiatal lányok többsége magasra felfogja a haját (gondolom), ezután egyfajta hajhálóval takarja azt le, majd erre kerül a szépen, ízlésesen, gombostűk segítségével megkötött színes, elegáns, és egyáltalán nem láthatatlanságot sugárzó kendő. Emellett magassarkú cipő, erőteljes smink, vörösre rúzsozott ajkak, a kendőhöz illő táska, hosszú karcsúsított világos színű kabát, a kendő tetejére pedig egy napszemüveg, és kész is van a NŐ, aki cseppet sem láthatatlan, cseppet sem visszahúzódó, hanem nagyon is kihívó, és tudatában van a szépségének, én meg a kibontott, látható hajammal elbújhatok mellette. 

A kendős nő csak otthon és nők társaságában veheti le a kendőjét, idegen férfiak nem láthatják anélkül. Nem tudom elképzelni, hogy akkor mondjuk ha épp otthon nézi a TV-t, és csenget a postás, akkor kiszól,hogy várjon, és gyorsan beköti a fejét, hogy ajtót nyisson? Általában 13-14 (tájegységenként változó) évesen kötik be a fejüket a lányok, de olyat is láttam már a rendőrségen, ahol a külföldiek intézték az ügyüket (tehát valószínűleg valamilyen közel-keleti országból érkező család lehetett), hogy egy kb. 3-4 éves kislánynak volt bekötve a feje. 

Aztán vannak azok a nők, főleg falun jellemző ez, akik csak praktikusságból tesznek kendőt a fejükre, hogy ne zavarja őket a hajuk munka közben, mint a mi nagymamáink. Ez egy egyszerűen megkötött színes kendő, amit bármikor le is vehetnek, hogy megigazítsák, és az sem baj, ha kilóg alóla a hajuk.

Van még a burka, amikor még a szem elé is egy rács kerül, de ez csak keletebbre (mármint Törökországtól keletebbre) jellemző, itt még nem találkoztam vele. 

Néha, mikor fúj a szél, vagy takarítás közben mindenhol hajat találok, vagy a bazárban nem tudok végigmenni anélkül, hogy lépten-nyomon meg ne állítanánk, hogy lédi, lúk et máj jíns, áj nó jú wánt jíns meg más effélék, akkor elgondolkodom rajta, hogy jobb lenne kendőt kötni, mert akkor nem fújná folyton a szemembe a szél a hajamat, nem kellene annyiszor takarítani és nem mernének hozzám szólni. 

Szombati kirándulás

Mivel már megint fél órás késéssel indultunk miattam (és tényleg muszáj lenne erről leszoknom, itt még rosszabbul tűrik, mint apu...) és megint legalább 6 órát autóban töltöttünk a dugók miatt (pedig még csak át sem mentünk Ázsiába, meg ki sem mentünk a városból, egy átlagos szombati nap volt), nem volt tökéletes nap. De. A Miniatürk csodás. 

Ez egy 60.000 négyzetméteren elterülő park, ahol 1:25 arányban kicsinyített makett formában Törökország 122 csodáját láthatjuk. Minden makett mellé vonalkódos hangosbemondó is van, amit a jegyeddel tudsz megszólaltatni. Érdekesség, hogy külföldieknek a duplája a jegy, biztosan az angol/francia/német stb. nyelvű tájékoztatást felolvasó hang magasabb fizetséget kért... Mikor megkérdezték, külföldi vagyok-e, felháborodva közöltem törökül, hogy nem, dehogy, így nekem olcsóbb jegy jutott. Ami jó, de így törökül kellett megértenem a tájékoztató szövegeket. :) A maketteket körbejárva csodálkozva fedeztem fel, hogy Isztambulból is alig láttam még valamit, és bár azt hittem, sok mindent megnéztem már Törökországban, a legszebbeket közel sem. Konya, Mardin, Safranbolu, Sanliurfa és a Nemrut hegy határozottan felkerült a listára Trabzon, Erzurum, Kekova, a Van tó, az Ulu hegy és Hasankeyf mellé. Hihetetlenül sok kincse van ennek az országnak, hónapokat lehetne benne utazni, és még az sem lenne elég rá, hogy felfedezd. És nagyon-nagyon sok benne a világörökségi helyszín, szerintem a legtöbb török nem is tud róla. Persze nekem még Magyarországon is hónapokat kellene utaznom, azt is alig ismerem. Meg is kérdezte egy török lány, hogy nálunk is van-e ennyi szépség. Tud valaki valamit a szarvasi mini Magyarországról, mennyi makett lehet ott? 

Sajnos a napvédelemről megint megfeledkeztem, így az egyik oldalon olyan piros a nyakam, mintha ráesett volna a vasaló, és ég is, hiába tettünk rá joghurtot. Remélem, elmúlik hamar, mert egyelőre az is fáj, ha hozzáér a póló. 

Utána a sok araszolástól teljesen kimerülten (Budapesten nem létezik dugó ehhez képest) megérkeztünk a Kücükcekmece-i tóhoz. Végre nem a kocsiban ülve élveztük a jó időt, hanem a tóparton a fűben ülve. Nagyon érdekes volt úgy sétálni a kurd és cigány helyiek között, hogy mindenki, a legkisebb gyerekektől a nőkön át a férfiakig tényleg mindenki megbámult. Fehér is vagyok, turista is vagyok, magas is vagyok, egzotikus is vagyok, tehát igazi látnivaló voltam azon a környéken. Igazi kurd részre értünk, ami azt jelenti, hogy keskeny utcák, tele áruval, kosz, zűrzavar és hangzavar. Én izmiri tapasztalataim alapján ezt összekötöttem a törökséggel, csak most tudtam meg, hogy ez nem török, hanem kurd jellemző. Viszont az étteremben nagyon finom lahmacunt és pidét ettünk. Nem is értem, a magyarországi török éttermekben miért nem csinálnak igazi török kaját, annyival finomabbak ezek az ottani áltörök ételeknél. 

Pontokban

1. Szerintem mióta itt vagyok, talán két olyan nap volt, hogy ne ettem volna tojást reggelire. És még csak most kezdem unni. De csak kicsit.

2. Most épp szeptemberig meghosszabbítottam a tartózkodási engedélyemet, de állítólag valami nem jól futott fel a rendszerbe, és már megint mehetek a rendőrségre. Brr...

3. A takarítás legrosszabb része a felmosás. Tutira előkerül még egy hajszál, meg még egy meg még egy meg még száz, hiába porszívóztál előtte. Tegnap már majdnem beleőrültem, egyesével szedegettem fel őket, de minden lépésnél újabbat találtam. Szerintem osztódnak. 

4. Itt mindig zaj van. Valaki vagy kalapál, vagy fúr, vagy füvet nyír, vagy sír, vagy futkározik, vagy kiabál (ami igazából beszélgetés), vagy porszívózik, vagy mos, vagy fogat mos (a fürdőszobában olyan rossz a szigetelés, hogy még az is áthallatszik a szomszédból), de az tuti, hogy zörög valamit. Egyszer hallottunk hegedűszót a felső szomszédoktól, felmentünk, hogy megdicsérjük, milyen szépen játszott, erre azóta nem játszik. Pedig az volt az egyetlen örömteli zajforrás. Csendet akarok.

5. Tegnap ettem mindenfélét, amiről először nem szabadott megkérdeznem, mi az, csak miután megettem. Kiderült, hogy gyomor meg bélleves volt. Jó, hogy nem kérdeztem előre...De még így sem ízlett igazán, szóval nem csak a tudás számít. De itt ezt eszik jól berúgva este buli után. 

6. Tegnap megint eltévedtem a bazárban, és teljesen máshova lyukadtam ki, mint ahova terveztem, de nem bántam egy csöppet sem, így a legjobb felfedezni a várost. :) És akartam venni olyan csini hálóruhát, de mindenhol csak férfi eladók voltak, így aztán nyuszi voltam és nem vettem.

Krumplifőzelék törökösen

Képzeljétek, tejföl és ecet (mert egyik sincs) helyett joghurttal és citrommal csináltam krumplifőzeléket. És olyan íze lett, mint amire emlékeztem :) Már csak a fasírtot kell megtanulnom. Vagy köfte kellett volna hozzá...

Szánom-bánom magyarságom...

Tehát ez a mondat:

"Az egyik nekem lett volna jó, mert azon kívül, hogy a barátaim, végre angolul is beszélhetek, és nem csak próbálkozom a törökkel, a másik társaság pedig vacsorával várt volna minket."

több kritikus véleménye alapján helytelennek bizonyult.

Így közzétesszük javítását:

Az egyik nekem lett volna jó, - mert azon kívül, hogy ők a barátaim, végre angolul is beszélhettem volna velük, ahelyett, hogy csak próbálkozom a törökkel - a másik társaság pedig vacsorával várt minket.

Üdv

a szerk.

Rettentő felfedezés

Na jó, eltelt két hónap, és többször kaptam olyan kritikát itthon, hogy nem értelmesek a bejegyzéseim, vagy legalábbis egy-egy mondat. Emellett nem tudom igazán megmagyarázni, mi a különbség a kötelesség és a kötelezettség között, nem tudom körülírni elég érzékletesen, hogy milyen a fátyolos hang, nem tudom bemutatni, milyen a gombszem, és nagyon megküzdöttem ennek a mondatnak a megmagyarázásával is, pontosabban a dőlt résszel:

"Szomorúan nézte a baljós eget, a sáskajárásos nyár kiégett maradványait, és hirtelen ugyanazon az akácgallyon látta átvonulni a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet, mintha csak megérezte volna, hogy az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő egésze, a zűrzavar hepehupáin át ördögi egyenest csalva, és megteremtve a magasságot, a tébolyt szükségszerűséggé hamisítja..." (Krasznahorkai László: Sátántangó)

Lehetséges lenne, hogy tényleg nem tudok magyarul?

(Egyébként azt hiszem, felkeltette az érdeklődésem ez a könyv, de az elhatározás megszületéséhez még több kell...)

Bursa

Eljött a várva várt hétvége, irány Bursa! No persze nem a legjobban indult a dolog, mert annak köszönhetően, hogy alig mozdulok ki mostanában, tökéletesen akartam kinézni, de semmi nem tetszett magamon. Így aztán a tervezett 1 óra helyett 40 perccel később indultunk, aztán meg még az útlevelemért is vissza kellett fordulnunk...Nem mondanám, hogy felhőtlenül örültek nekem az útitársak. És persze a késésnek köszönhetően mindenhol óriási dugó volt, csakis miattam, mert 1 órával előbb még egyetlen autó sem lett volna az utcán. Mindenesetre, tényleg idegölő egy út volt, több mint 2 óra volt egyáltalán kijutni Isztambulból. Persze az út menti árusok örülnek ennek, mert jönnek oda folyamatosan az ember lányához/fiához, hogy vegyen vizet, repülő alakú léggömböt, helvát, virágot, simitet, és persze a fárasztó araszolásban csak megadja magát az ember egy idő után. Utána még útközben is legalább egy órát araszoltunk egy kisvárosban, 5 órás út után Bursába érkezvén pedig egy útfelújítás miatt lezárt és felbolydult várossal szembesültünk. Szóval fáradtan, idegesen, 7 órás kocsiban ücsörgés után megérkeztünk, de akkor jött a következő gond. Mert 4-en mentünk, de ott két külön társasággal kellett találkoznunk. Az egyik nekem lett volna jó, mert azon kívül, hogy a barátaim, végre angolul is beszélhetek, és nem csak próbálkozom a törökkel, a másik társaság pedig vacsorával várt volna minket. Végül az én oldalamra döntöttünk, pontosabban döntöttem én, de sajnos ez a probléma nem oldódott meg a hétvége folyamán igazán, és a döntésem miatt még rossz érzés is telepedett rám, pedig senkit nem akartam megbántani.

Ha legközelebb megyünk várost nézni, kettesben kell mennünk, mert ennek így nem sok értelme volt. 

Na, de volt azért jó oldala is a dolognak. Az egyik az, hogy megint találkoztam M-mel, a két éve megismert szlovén lánnyal, ami mindig jó élmény, a másik meg az, hogy lementünk a tengerpartra, és a vízi csata mellett napoztunk, barnultunk (még a lábamon is lett színem :)) és kagylót is gyűjtöttünk. Mondjuk én már megmondtam, hogy soha többet kagylók meg kövek, mert nincs értelme, de összebarátkoztam egy török kislánnyal, és olyan kedvesen találta nekem folyamatosan a szebbnél szebb dolgokat, hogy nem volt szívem ott hagyni azokat, ha már ajándékba kaptam őket. 

A harmadik az, hogy bár nem láttunk túl sokat belőle, de amennyit igen, az alapján elmondhatom, hogy Bursa csodaszép. Sokkal élhetőbb, mint Isztambul, kevésbé zsúfolt, és több a zöld rész. Persze Isztambulban is próbálkoznak az emberek, mert ahogy jött a szombati jó idő és napsütés, még az autópálya melletti pici zöld részen is láttam fekve napozó embereket. Mondjuk a közlekedési morál ott sem létezik igazán, még kevesebben használják az indexet sávváltáskor, és sokszor fogalmad sincs, hogy lett két sáv az egysávos úton, és te melyikben is kellene, hogy legyél éppen. 

Ami nagyon tetszett Bursában, az egy óriási fa volt. Egy 600 éves platán, aminek a törzse olyan vastag, hogy 12 ember kellett hozzá, hogy körülöleljék, és az ágai meg vannak támasztva vasrudakkal, nehogy agyonsújtsanak valakit. Törzsének teljes átmérője 3 méter, és a kinyúló ágaktól számított átmérője 920 méter. Meseszép volt. Fenn a hegytetőről nézve őrzi a várost, alatta pedig egy kedves kávézó várja a bámészkodókat. Persze hülye emberek mindenhol vannak, így itt is volt, aki belekarcolta a nevét, meg hogy kit szeret...No comment...

A dzsámik is tetszettek, de nem igazán volt időnk körülnézni, pedig egy dzsámit akkor lehet igazán élvezni, ha bemész, leülsz, és maradsz egy kicsit. Amikor nincs éppen imaidő, akkor a puha vastag szőnyegek elnyelnek minden lépést, és csaknem teljes a csend. A hatalmas belső teret egészen különlegesen osztják meg a fejmagasságba lógó csillárok, és bár sosem leszek muszlim, itt is lehet érezni ugyanazt a fenséges csendet, ami valami földöntúlit sejtet, mint egy templomban. Csak itt nem járul hozzá az a hihetetlen túldíszített aranyozottság, ami egyes katolikus templomok jellemzője. 

Az iskender kebab Bursa helyi étele, amit mindenképp ki kell próbálni, így aztán ki is próbáltuk. Nagyon finom volt, hetente tudnék enni belőle :) Viszont a kestane sekeri, vagyis cukrozott gesztenye borzalmas, teljesen elrontják a gesztenye ízét a cukros vízzel. 

Azt hiszem, Bursa is egy olyan hely, ahova mindenképp vissza kell mennem. Nem csak a 28 fokos meleg tette gyönyörűvé ezt a várost, hanem a folyó, a teázókkal beépített híd (és a kirakatokban a vicces kanálfigurák), a gyönyörű házak, a tulipánok, a dzsámikon a díszítések, a hangulatos pici utcák, mind-mind visszahívják a látogatót.

És lehet, hogy igazuk volt az utastársaknak az időzítést illetően, mert visszafelé 4 óra alatt megtettük ugyanazt az utat. Ígérem, legközelebb előbb kezdek készülődni...

Főzés, szokások, kérdések

Nagyon rákattantam a Trónok harcára. Majdnem teljesen behoztam a lemaradásomat két nap alatt, ami egyrészről hurrá, másrészről persze haragszom magamra, hogy nem tudtam abbahagyni. Persze azért mellette elkezdtem tornázni is meg olvasgattam is, de ez nem változtat a lényegen...Ki kellene kapcsolnom az internetet.

Viszont, ami ennél sokkal jobb hír, hogy megint főztem, és megint sikeres volt. R-től hallottam Steiner Kristóf receptjeiről, és bár nem a kedvenc személyiségem az úr, úgy döntöttem, miért is ne próbálnám ki az egyik ételét. De persze ez csak a kiindulás volt, ahogy ő is bátorított a leírásban, jelentős módosításokat tettem. Miután a hagymát és a fokhagymát kicsit megpároltam az olívaolajon, hozzáadtam a répát, majd a felvágott olajbogyót, kukoricát és egy kis paradicsompürét, majd nyakon öntöttem az egészet sörrel. Apóra vágott mandulával bolondítottam meg, nagyon különleges lett tőle. Miközben megfőtt a rizs, (a törökök szerint máris szakács vagy, ha jól főzöd, és nekem jól sikerült) összekevertem a joghurtot mustárral meg sóval. Ez volt életem első főztje, ami még szép is lett, csináltam kúp formát a rizsből és szépen elrendeztem körülötte a ragut meg a joghurtos öntetet, a kúp tetejére pedig egy kis bazsalikom került. 

Azt hiszem, a gondolkodás, hogy mit főzzek, több idő volt, mint elkészíteni és elfogyasztani. 

Régen voltak török érdekességek, úgyhogy most gyorsan összefoglalom a jegyzeteim alapján őket. 

1. Mindent esznek mindennel. Számomra a legszokatlanabb a húsleveshez saláta. A kenyér az bármihez mehet, bár az velem is így van, és az sem ritkaság, hogy csicseriborsó leves rizzsel és salátával. Sokkal több zöldséget fogyasztok itt, mint otthon, és olyan dolgokat is megeszek, aminek máig sem tudom a nevét magyarul. A mandula zölden külön ínyenc csemege. A tea olyan alap fogyasztási cikk, mint mondjuk nálunk a víz. Ha nem iszol meg naponta legalább 8 teát, nem vagy török. Én nem is leszek. 

2. Az álláshirdetésekben nem létezik olyan, hogy diszkrimináció. Pontosabban létezik, a mi fogalmaink szerint, de ez itt nem számít annak. Mert simán beleírják, hogy 20-30 év közöttiek jelentkezését várják, csak nők jelentkezését várják, stb. 

3. A TV-ben a baleseteknél az áldozatokat közelről mutatják, a földrengésben összedőlt házát sirató néni premier plánt kap, és kiírják a teljes nevét is. Ezzel szemben a sorozatokban a cigaretta és az alkohol tiltott, így a cigiző ember kezében csak egy homályos foltot látsz. 

Végül pedig a szokásos magyar tudásom szegényességét bemutató kérdések:

1. Szerintetek mi a különbség a porcelán és a kerámia között? Mert én eddig azt hittem, hogy a porcelán az értékesebb, vékonyabb, törékenyebb, a kerámia meg az, amiből a bögre van a konyhában.

2. És mi a különbség a fazék és a lábas között?  A fazéknak magasabb a fala, nem? De régen mindkettőt a fazekas csinálta, tehát mindkettő kerámiából volt? 

Bürokrácia és konyha

Miután hosszas oda-vissza buszozás után sikerült ma elintéznem, hogy szeptember végéig meghosszabbítsák a tartózkodási engedélyemet, és így elindíthassa a cég a munkavállalói engedélyem iránti kérelmet, úgy döntöttem, a sikeres nap örömére főzök is valamit. Össze is dobtam egy zöldséges rakott tésztát, mindenből, amit csak találtam itthon. Először megpároltam a hagymát, a répát, a paprikát, az uborkát és a babot egy kis pirospaprikával. Közben megfőztem a tésztát. Aztán összekevertem a joghurtot mustárral, fűszerekkel és citrommal. Majd egy hőálló üvegtálban egymásra rétegeztem a tésztát, az öntetet és a zöldségeket, a tetejére pedig sajtot szórtam, és 20 perc alatt megsütöttem. Azt hiszem, ez az első főztöm, amiből háromszor is szedtek. :)

Ennek meg úgy megörültem, hogy még egy mikrós sütivel is megajándékoztam magam, a tetején egy kis vaníliafagylalttal. Ez is sikert aratott :)

Az oda-vissza buszozás meg úgy volt, hogy először elmentem a rendőrségre, mert tegnap azt nem kérdeztem  meg, (igen, tegnap is voltam, akkorra volt ugyanis randevúm, mert azt interneten kell foglalni :)) létezik-e olyan, hogy 6 hónapos hosszabbítás. Miután megmondták, hogy létezik, és akkor csak 1800 dollárt kell átváltanom lírába, elmentem a pénzváltóhoz, aki megírta nekem a papírt, hogy tényleg átváltottam ennyi pénzt. (Persze nem.) Aztán vissza a rendőrségre, ahol összeállították a mappámat. Aztán megint el a pénzváltó mellé, most az adóhivatalba, ott befizettem a hosszabbítás díját, aztán megint vissza a rendőrségre. A két helyszín között kb 15 perces buszút volt, de a busz 20 percenként járt, így elég jól haladtam a magammal vitt könyvvel :) Lehettem volna bosszús is akár, de minek, hisz sütött a nap, napközben nem kellett kabát, volt könyvem, és végül csak sikerült elintézni a dolgot, pedig nagyon féltem :) És még sorba állnom sem kellett sehol. 

Szóval most maradok még egy hónapot itt Isztambulban, nekikezdek a szakdolgozatomnak, és várok szeretettel minden látogatót :) Aztán irány a napfényes dél, ahol ugyanabban a szállodában leszek animátor, mint tavaly. De ezt lehet, hogy írtam már, nem tudom. Idén másik társam lesz, egy új lány, nagyon kíváncsi vagyok rá :)

Hétvégén meg irány Bursa, remélem jó idő lesz, és ott nem fog sár esni, mint itt. Meglátogatjuk M-et, ami egyszerre jelent sok-sok beszélgetést, nevetést, bulit, hülyülést, és hát Bursa amúgy is gyönyörű hely, szóval éljen :)

Most megyek, mert lassan kezdődik a magyar-török meccs, és fel kell készülni a szurkolásra :)

Csak röviden

1. Gyönyörűek a tulipánok, remélem most már tényleg itt a tavasz. :) Ma végre csináltam egy olyan igazi városfelfedezős, napozós, parkban ülős, olvasós, kis utcákban eltűnős, mindenféle érdekeset látós napot, nem is tudom, miért vártam vele eddig. Kár, hogy nem volt nálam a fényképezőgépem. 

2. A szállodai recepciós munkának vége, mégsem tudták elintézni a munkavállalói engedélyemet, úgyhogy 18 nap után kifizettek és pápá. Még aznap mentem interjúra egy másik helyre (tegnap), de végül úgy döntöttem, nem fogadom el, mert nem lenne lehetőség hétvégi szabadnapra. Holnap megyek egy utazási irodába interjúra, drukkoljatok.

3. Megy a kavarás az iratok körül, az egyik rendőrségen azt mondják, csak Antalyában intézhetem el a tartózkodási engedélyem hosszabbítását, de az antalyai szálloda szerint itt is meg tudom csinálni. Kíváncsi vagyok, végül kinek lesz igaza. Még próbálkozom. Bár ma elmentem a nagy hivatalba, és 20 perc alatt elment a kedvem attól, hogy megpróbáljak itt maradni, akkora sor és fejetlenség volt. Szerencsére egy angolul tudó sorban álló lány mondta, hogy hosszabbítani a helyi hatóságnál is lehet, szerinte felesleges itt várnom, így nem vártam ki a sorom. Ráadásul a munkáltatóknál is ez van, valaki úgy tudja, hogy csak Magyarországról lehet engedélyt intézni, valaki innen is tudja...Ki érti ezt...

4. Voltam fodrásznál, és kb. olyan lett, mint szerettem volna, ezek szerint tényleg nem rossz annyira a törököm. Na jó, nem csak ezek szerint, azt hiszem, tényleg fejlődött valamennyit, én is érzem, hogy ha akarok, és nem vagyok fáradt, tudok már kicsit gyorsabban is beszélni. 

5. Nemsokára írok a különös étkezési szokásokról is :)